Élénk bizonyság a penitenciára való vágyra a kereszteshadjáratok története, amely voltaképpen a penitencia szellemének hatalmas, elemi erejű előtöréséről számol be.
II. Orbán pápa Clermontban megindítja ezt a mozgalmat, melynek párja nincs a világtörténelemben: „A lopást, rablást, gyilkolást, gyújtogatást és minden egyebet, ami Isten országából kizár, Istennek tetszetően váltsátok meg, hogy ájtatosságtok gyakorlatai bűneiteknek gyors bocsánatát eszközöljék ki a szentek imáival egyetemben. Intünk tehát és buzdítunk az Úrban és a bűnök bocsánatjáért azt rójuk ki rátok, hogy keleti keresztény testvéreink s az örök élet örököseinek gyászos sorsán megindulva, a hitetlenek garázdálkodását kellőleg megtörjétek”. Így a pápa.
És íme, a vezeklésre szólító pápai szózatnak, a megígért bűnbocsánatnak óriási az ereje. Szinte megrázkódtatta a föld színét. „A földbirtok, mely eddig drága volt – írja Ordericus Vitalis a 1095-ik évről – olcsón kelt el, s a pénzen fegyvert vettek… A tolvajok, zsiványok, kalózok s az elvetemült emberek hosszú sorai a Szentlélek kegyelme folytán bűneik mélyéből fölkeltek, azokat bevallották és megutálták, és hogy Istennek bűneikért eleget tegyenek, útra keltek.”
Igen sokan tiszta idealizmusból, buzgalomból csatlakoztak ehhez a vezeklő vállalathoz. „Kiürülnek a városok és falvak – írja Szent Bernát – és hét asszonyra alig jut egy férfi; mindenütt megözvegyülnek az asszonyok még férjeik életében.” „Nem volt, ki a földet művelje – beszéli el Malmesburgi Vilmos – s a városok kiürültek. Megszakad a rokoni kötelék és elvész a hazához való ragaszkodás … örvendeznek a távozók, búsulnak az otthonmaradtak.”
A kereszteshadjáratokkal leáldozott a kánoni penitencia napja. Valóban pompás s dicső volt ez a naplemente. Fénye mellett minden elfogulatlan szemlélődő meggyőződhetik arról, hogy ha a középkornak voltak is nagy hibái, de voltak nagy, fenséges erényei is, melyek előtt tisztelettel kell meghajolni. Ha voltak durva vétkei, de volt magasztos lelki ereje is, azokért megvezekelni.