(megtartóztatási nap)
„Az ifjúságnak nagyon nagy szüksége van jó nevelőkre. Imádkozz értük!”
Az iskolák és a keresztény nevelés-oktatás védőszentje!
Az ingyenes népnevelés gondolata, mely az olasz félszigeten Kalazanci Szent József életművében már a 17. század elején kivirágzott, a század végére meghódította a Francia lelket is és rövid idő alatt a nagy intézmények egész sorát szólította életre. E tüneményes siker érdeme szinte kizárólag egy nagyszívű és áldozatkész pap, de la Salle Szent Keresztelő János nevéhez fűződik.
De la Salle János XIV. Lajos, a ,,Napkirály” idejében élt, amikor az abszolutizmus a delelőjén volt Franciaországban. A kora társadalmának rendjei között tátongó szakadék arra késztette a szentet, hogy a jogtalanok és kiszolgáltatottak lelki és gyakorlati megsegítésén fáradozzon.
János 1651. április 30-án Reimsben született, gazdag nemesi család tagjaként. Ő volt a legidősebb, s volt még kilenc testvére. Szüleitől alapos keresztény nevelést kapott, Reimsben tanult.
Úgy látszik, már korán a papi pályát választotta. Tizenegy éves korában fölvette a tonzúrát, és 1667-ben a székesegyházi káptalan kanonokja lett. Szülővárosában kezdte hittudományi tanulmányait, és 1670 októberétől a párizsi Saint-Sulpice szemináriumban folytatta. Szülei fiatalon meghaltak. Kénytelen volt tanulmányait megszakítani, s 1672 tavaszán visszatért Reimsbe. Bár a szülői vagyon kezelése sok gondot okozott neki, folytatni tudta a tanulást. 1678. április 9-én pappá szentelték, 1680-ban pedig teológiai doktorátust szerzett.
Akkoriban már szakított a nemesi rend egyoldalú gondolkodásával, és egyre többet törődött a tanulatlan és szegény néprétegek gyermekeivel. 1679 márciusában egy unokahúgával iskolát alapított a szegényeknek. Nemsokára egy kis csapatot gyűjtött maga mellé tanítókból. Házába fogadta őket, bár ezzel magára zúdította családja haragját. Lemondott kanonoki stallumáról, örökségét szétosztotta a szegények közt, és teljesen az új kongregációnak szentelte magát, amely a Keresztény Iskolatestvérek nevet vette föl. Nemsokára néhány újabb iskolát nyitottak Champagne-ban. János szabályokat fogalmazott a társulat számára, és 1684 májusában az első tizenkét társ letette az ideiglenes fogadalmat. Ugyanakkor nagy pedagógiai érzékkel tanítókat képzett a falusi iskolák számára.
A fejlődés szükségessé tette, hogy művét Párizsba is elvigye.
A Saint-Sulpice plébánosának hívására János két iskolatestvérrel Párizsba utazott, hogy ott átvegye a plébánia szegényiskoláját, amely siralmas állapotban volt. Jánosnak hamarosan komoly nehézségei támadtak: a többi iskola tanítói sok-sok bosszúságot okoztak, a Saint-Sulpice egymást követő plébánosai alig támogatták.
Néhányan közülük többé-kevésbé nyíltan áskálódtak ellene. Az 1690. és 1691. év különösen nehéz volt. Egy súlyos betegség szinte a sír szélére sodorta, kevéssel később pedig meghalt legjobb munkatársa, L’Heureux testvér. A plébánia papságának közönye miatt úgy döntött, hogy a novíciátust másutt állítja föl. Vaugirard-ban sikerült erre a célra egy szerény házat bérelnie. Mivel több tagja elment, társulata ekkoriban igen meggyengült. Ennek ellenére 1691. november 21-én Vuyart és Drolin testvérekkel együtt fogadalmat tett, hogy egészen és visszavonhatatlanul művének szenteli magát.
A következő évek viszonylagos nyugalomban teltek. Némi támogatást tudott szerezni a plébániától, 1692. november 1-én pedig hat új tag lépett be a kongregációba. 1693 és 1694 éhínséges évei arra kényszerítették a testvéreket, hogy Vaugirard-t egy időre adják föl, és Párizsban keressenek menedéket. 1694. június 6-án az első tagok letették örök fogadalmukat, s János átvette az intézmény vezetését. Ügyelt rá, hogy a társaság laikus jellege megmaradjon. 1696-ban megfelelőbb helyen tudta berendezni a novíciátust.
Nem sokáig örülhetett azonban ennek, mert hamarosan új nehézségek támadtak. A dokumentumokat még nem dolgozták föl annyira, hogy minden részletet tisztán lássunk, de annyi bizonyos, hogy a Saint-Sulpice plébánosának része volt a dologban: el akarta ugyanis távolítani az alapítót, s a testvérek vezetését magának igényelte.
Sikerült megtévesztenie a párizsi érseket, mire az letette Jánost, és más vezetőt nevezett ki. A testvérek azonban ellenálltak, mire a kardinális kénytelen volt Jánost visszahelyezni. Ez 1702 decemberében történt. Valamivel később a testvéreknek el kellett hagyniuk a Grand Maisont, ahol a novíciátus volt, s Faubourg Saint-Antoine-ba költöztek át. János tanítóképzőt akart alapítani, de terve egykori társa, Vuyart szégyenletes árulása következtében meghiúsult. 1706-ban még csak egyetlen kicsiny iskolája volt a testvéreknek Párizsban, 1711-ig azonban vidéken 17 iskolát sikerült alapítaniuk, Rómában pedig egyet. Ezek irányítása nem kis gonddal járt.
A gyakorlat arra késztette Jánost, hogy pedagógiai és vallásos műveket írjon a tanítóknak és a növendékeknek. 1708-ban két testvért választott maga mellé, hogy segítségére legyenek a közösségek rendszeres ellenőrzésében. Egy roueni alapítás lehetővé tette, hogy megvegye Saint-Yon kastélyát, s ott végre állandó jellegű novíciátust rendezzen be.
1712-ben ismét egy kellemetlen esemény történt. Egy bizonyos Clément nevű abbé Jánost megbízta, hogy tanítóképzőt létesítsen Saint-Denis- ben.
Rágalmak alapján Jánost elítélték azon a címen, hogy megrontott egy kiskorút!
Túlterheltsége miatt elhagyta Párizs környékét, és a vezetést átadta Barthélemy testvérnek. Végiglátogatta az intézmény házait, eljutott egészen Provence-ig, aztán hosszabb időre visszavonult. Közben Párizsban egyre rosszabbodott a helyzet, úgyhogy a testvérek kérték, sürgősen jöjjön oda. Így hát visszatért Párizsba, és elintézett néhány kellemetlen ügyet. Végül teljesen lelkivezetői feladatokra korlátozta tevékenységét. 1715-től szinte állandóan Saint-Yonban élt. Rendfőnöki hivatalát azonban csak 1717-ben tudta letenni. Szabad idejében számos vallásos munkát írt a testvérek részére, melyek nagyobb részét csak halála után nyomtatták ki.
A szent alapító, aki szentnek éppen olyan nagy volt, mint tanítónak, élete vége felé alázatosságból mindjobban visszavonult a rend vezetésétől. 1705-ben a Rouen melletti Saint-Yonba költözött és itt egy reáliskolával összekötött nevelőintézetet, majd javítóintézetet nyitott, mellyel rövidesen épp oly bámulatos sikereket ért el, mint előbb tanítóképző intézetével vagy inas iskolájával.
1718 folyamán megromlott hosszú időn át ellenálló egészsége.
1719 április 7.-én, nagypéntekén halt meg.
XIII. Leó pápa 1888-ban a boldogok, 1900-ban pedig a szentek sorába iktatta.
Ünnepét 1904-ben vették föl a római naptárba, május 15-re.1969-ben április 7-re, halála napjára helyezték át.
A pappá szentelését megelőző ideig szentünk pályafutása semmi rendkívülit sem mutatott föl. Egy volt az előkelő születésű prelátusok közül, akikből oly sok volt az akkori Franciaország egyházában. Egy haldokló különös végrendelkezése azonban arra bírta, hogy vállalja a korlátokat áttörő ifjúsági lelkipásztorkodás munkáját hazájában.
Egy Roland nevű, tüzes lelkű kanonok, aki harmincöt éves korára már fölőrölte magát a szegények szolgálatában és a halálán volt, utolsó órájában Jánosra bízta egy árvaház és egy leányiskola gondjait. Az iskolát a „Szent Gyermek Jézus” nővérei vezették.
János elfogadta a feladatot, és itt, a szegények gyermekei között fedezte föl azt az égbekiáltó testi és lelki nyomorúságot, amelyet nemesi származású társai mindig és szándékosan agyonhallgattak.
Amikor János iskolájának fiatal tanítóit társulattá akarta összefogni, azzal tiltakoztak, hogy szegénységük miatt a jövőjük bizonytalan. Hiába hivatkozott előttük János az isteni gondviselésre, azt válaszolták neki, hogy könnyen beszél, hiszen nem lát hiányt semmiben, nagy és jövedelmező vagyona van, amely minden szükségtől megóvja. Jánosra ez kinyilatkoztatásszerűen hatott: ha tanítványaitól elvárja a szegénységet, akkor neki is szegénnyé kell lennie.
Egy ismerős páter biztatta:
„Az iskolák csak akkor fognak megmaradni, ha csakis és kizárólag az isteni gondviselésre alapulnak. Ezért nemcsak személyes vagyonáról kell lemondania, hanem egyházi javadalmáról is. Akkor majd Isten gondoskodik.”
Jánosnak volt bátorsága ezt a tanácsot követni. Azonnal lemondott jövedelmező kanonoki székéről, és a következő őszön a város szegényeinek kiosztotta egész örökségét, mintegy 40.000 frankot. Most már egyenlő volt a tanítóival.
1687-ben iskolatestvéreivel együtt Párizsba hívták, hogy megmentsen a pusztulástól egy szánalmas állapotban lévő szegényiskolát. A papok – az ilyen iskolát akkoriban a plébániák tartották fent — a rendet és a nevelést elhanyagolták. Az iskolának kétszáz beírt tanulója volt, de csak kevesen kaptak oktatást, helyette inkább egy harisnyakötödében dolgoztatták őket. Házuk egy kis Babilonhoz hasonlított: szüntelen volt a jövés-menés, állandóan nyitva volt, semminek sem volt meghatározott kezdete, sem vége. A tanítás hol ekkor, hol akkor kezdődött és végződött. Az iskolai vagy a munkaidőn kívül a gyerekek az udvaron vagy az utcákon kószáltak, és alig jelentek meg istentiszteleten. Az akkori szokás szerint minden gyermek egyetlen tanteremben ült, s a tanítók egyenként foglalkoztak velük, mialatt a többieket magukra hagyták.
János fölismerte a helyzet tarthatatlanságát. Tudásuk alapján több terembe osztotta szét a tanulókat. Az egyedi foglalkozás helyébe a közös oktatás lépett. Meghatározott tantervet és órarendet vezetett be, csökkentette a kézi munkát, szaporította a tantárgyakat, és hangsúlyt adott a hitoktatásnak.
Szorgalmazta, hogy a latin tanítás helyett olyan készségeket fejlesszenek ki, amelyekre a gyermekeknek szükségük van: nyomtatott vagy írott szövegek olvasását, számolást, a mértékek, pénzek és súlyok használatát, helyesírást, üzleti levelek készítését, rajzolást és éneket.
Azok az iskolák, amelyek csatlakoztak reformjához, hamarosan túlzsúfoltak lettek, mert az egyszerű nép fiai megérezték, hogy valódi segítőjük támadt.
Istenünk, aki De la Salle Szent Jánost arra választottad, hogy a keresztény ifjúságot nevelje, kérünk, támassz Egyházadban olyan tanítókat, akik teljes szívvel annak szentelik magukat, hogy az ifjúságot az emberség és a kereszténység törvényeire tanítsák.
NAPI IMÁK
Ima a Megváltó Jézushoz
Megváltó Jézus, Uram és Istenem, Istenem és mindenem, aki keresztáldozatod által megváltottál minket és legyőzted a sátán hatalmát, szabadíts meg, kérlek, minden ördögi jelenléttől és a gonosz minden befolyásától. A Te nevedben kérem, sebeid érdemeiért kérem, véred érdemeiért kérem, a Te Kereszted érdemeiért kérem, Mária, a Szeplőtelen Fogantatás és a Fájdalmas Anya közbenjárására kérem. Csorduljon rám az oldaladból kifolyó vér és víz, hogy megtisztítsanak, megszabadítsanak, meggyógyítsanak engem. Ámen.
Litánia Jézus szenvedéséről
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket!
Mennyei Atyaisten, – Irgalmazz nekünk!
Fiúisten, a világ megváltója
Szentlélek Isten
Szentháromság egy Isten
Jézus, testté lett Ige, – Irgalmazz nekünk!
Jézus, kit a világ gyűlölt
Jézus, kit 30 ezüstpénzért eladtak
Jézus, ki halálgyötrelmedben vért izzadtál
Jézus, kit Júdás elárult
Jézus, kit tanítványaid elhagytak
Jézus, kit arcul ütöttek
Jézus, kit hamis tanúk vádoltak
Jézus, kit gyalázattal illettek és kigúnyoltak
Jézus, kit Péter megtagadott, – Irgalmazz nekünk!
Jézus, kit Heródes kicsúfolt
Jézus, kit Pilátus megkorbácsoltatott
Jézus, kit Barabásnál kevesebbre becsültek
Jézus, kit tövissel koronáztak
Jézus, kit ruháidtól megfosztottak
Jézus, kit keresztre feszítettek
Jézus, kit a zsidók szidalmaztak
Jézus, kit a gonosztevők kigúnyoltak
Jézus, kinek oldalát megnyitották
Jézus, ki az utolsó csepp véred kiontottad
Jézus, kit az Atya elhagyott, – Irgalmazz nekünk!
Jézus, ki bűneink miatt meghaltál
Jézus, kit a keresztről levettek
Jézus, kit sírba helyeztek
Jézus, ki dicsőségesen feltámadtál
Jézus, ki a mennybe fölmentél
Jézus, ki a Vigasztalót elküldötted
Jézus, a mi áldozatunk
Jézus, a mi közbenjárónk
Jézus, a mi bíránk
Légy irgalmas, – Ments meg, Uram, minket!
Minden bűntől
Minden rossztól
A haragtól és gyűlölettől
A gonoszságtól és bosszúvágytól
A hitetlenségtől és a szív keménységétől
Az istenkáromlástól és istentagadástól
A képmutatástól és kapzsiságtól
A lélek elvakulásától
Parancsaid megvetésétől
A bűnbe való visszaeséstől
A léleknek és testnek minden veszedelmétől
Mi bűnösök, – Kérünk téged, hallgass meg minket!
Hogy nekünk kegyelmezz
Hogy nekünk megbocsáss
Hogy Szent Egyházadat védelmezzed
Hogy a tieidet megáldjad
Hogy ellenségeidet megtérítsd
Hogy az igazságot elterjesszed
Hogy a tévedést megszüntessed
Hogy a bálványokat megsemmisítsed
Hogy a te kiválasztottaid számát gyarapítsad
Hogy a tisztulás helyéről a lelkeket megszabadítsad
Hogy bennünket szentjeid seregébe felvegyél
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, Kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, Hallgass meg minket!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, Irgalmazz nekünk!
Krisztus, hallgass minket! – Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! – Krisztus, hallgass meg minket!
Uram, irgalmazz nekünk! – Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! – Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! – Uram, irgalmazz nekünk!
Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged. Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Könyörögjünk!
Urunk, Te a világ megváltásáért jöttél a világra. Szentséges szenvedésed által, melyről mi bűnökkel terhelt szolgáid megemlékezünk és szent kereszted által s kegyelmekkel teljes halálod által szabadíts meg minket a pokol kínjaitól és vezess minket oda, ahová a veled együtt keresztre feszített jobb latort vezetted. Ahol Te az Atyával és a Szentlélekkel élsz és uralkodol, igaz Isten mindörökkön-örökké. Ámen