Az Eucharisztia testünket megszentelő hatását elsősorban a testi gerjedelmek csillapításában fejti ki. Alexandriai Szent Cyrill szerint „Jézus jelenléte bennünk gátat vet tagjaink háborgó törvényének s az általa keltett lázadást megzabolázza”. A Szentatyák ezt következőleg okolják meg: Már maga a megszentelő malaszt s az isteni szeretet gyarapodása – szerintük – csitítólag hat érzéki vágyainkra. De Krisztus drága teste a mi testünket, mely a szentáldozás által az ő tagjaivá vált, egyenesen is oltalmába fogadja, védi s épen őrzi. Suarez szerint a Krisztus testével való érintkezésnek természetes hatása a szenvedély lángjainak lelohadása, sőt lassú kialvása. Azonban, ha a szentáldozás nem is szünteti meg a heves kísértéseket, de eltompítja azok élét, úgy hogy szívünket meg nem sebezhetik; s a liliom a lángok között csak annál fényesebbé s ragyogóbbá válik.
Szent Jeromos szerint semmi sem erősíti meg annyira az ember szívét „az ördög kísértései, az emberek rossz példái, a világ pompája s hiúsága ellen, mint az élet kenyere”.
„Úgy térünk vissza az Úr asztalától – mondja Aranyszájú Szent János –, mint a tüzet lihegő oroszlánok, ijedelmei az ördögöknek.”
Főképpen pedig az angyali erényért küszködő ifjúság sohase feledje, hogy – miként Egyházunk Mária Magdolna miséjében mondja – a lázongó szenvedély ellen egyetlen üdvös orvosság, menedék a mi Urunk drága szent teste; s aki a világ pocsolyájában is aranyhal akar maradni, annak nemcsak úgy hébe-korba, hanem gyakorta, lehetőleg naponkint szükséges a szentáldozáshoz járulnia.