Legelső ajándéka az Úrnak, a szentáldozás leglényegesebb gyümölcse az, hogy megtartja s öregbíti bennünk a megszentelő malasztot és járulékait, az erényeket s a Szentlélek ajándékait. Nemkülönben jogot ad a segítő malasztok bőségére, hogy a jócselekedetek buzgó gyakorlata által megtartsuk, bővítsük s tökéletesítsük magunkban a kegyelmi életet.
Élet! Krisztusból merített kegyelmi, isteni élet! A szeretetnek minő titka! „Mily pásztor táplálta valaha az ő juhait tulajdon vérével? De mit is beszélek pásztorról? Nem bízzák‑e néha még az anyák is idegen emlőre gyermekeiket? Ő azonban nem tűri, hogy övéivel így bánjanak, ő maga táplálja őket saját vérével, magához vonzza őket egészen” (Chrysostomus).
A malaszt fenntartása s gyarapítása a főcél, amelyért Krisztus a szentáldozást rendeli, miként ezt maga kijelenti, mikor azt mondja: „Aki eszik engem, ő is él énérettem” (Jn 6,58).
Vannak ugyan a malasztnak egyéb eszközei is. Ilyen minden ima, penitencia-cselekedet s alamizsna, de a fő, a lényeges, a nélkülözhetetlen a szentáldozás marad. Attól hosszabban elmaradni valóságos lelki öngyilkosság. „Ha nem eszitek az emberfia testét… nem leszen élet tibennetek.” (Jn 6,54)