Szóljanak erről a szentek s választott lelkek, kik ebben nekünk oly szép s megható tanítást s példát adtak.
„A bölcsek – mondja Aranyszájú Szent János – egész Perzsia szélső határáról jöttek az istállóba a Gyermek látogatására és imádására; és mi, kik nem vagyunk kénytelenek messze út fáradalmait viselni, hogy templomainkban, az oltárszekrényben imádhassuk őt, kiknek csak házunkból kell kilépnünk, vonakodunk ezt megtenni? Nem a legnagyobb hanyagság és égbekiáltó hálátlanság ez?”
A választott lelkek az oltárszekrény előtt töltötték életük legboldogabb óráit. Ide jártak üdülni, erősödni, vigasztalódni. Csak a szent engedelmesség s fontosabb kötelességek tudták őket innen elszakítani.
Xaveri Szent Ferenc, India nagy apostola, térítői munkája mondhatatlan napi fáradalmai után sokszor az egész éjét az oltár zsámolyára borulva tölté. Hacsak tehette, a templom közvetlen szomszédságában vett magának lakást. A tabernákulum volt a legkedvesebb szomszédsága. Malagában tartózkodása alatt pedig épen – mint valami második Sámuel – a sekrestyében, a puszta padozaton szokott hálni, ki-kimenve minduntalan innen a templomba, sokáig térdelve ott, az oltárszekrény előtt…