A remény a hitből fakad; Isten ugyanis avégből világosított fel bennünket a hit által, hogy megismerjük az Ő jóságát és ígéreteit s így a remény útján felébredjen bennünk az Ő bírásának vágya. Mivel pedig Mária a hitet különösen magas fokban bírta, ennél fogva reménye is nagy volt, úgyhogy Dáviddal együtt felkiálthatott: „Nekem pedig jó az Istenhez ragaszkodnom, az Úr Istenbe helyeznem reménységemet.” (Zsolt 72,28) Mária volt a Szentléleknek ama hűséges jegyese, kiről írva vagyon: „Kicsoda ez, ki feljő a pusztából, gyönyörűségekkel bővelkedve s az ő szerelmesére támaszkodva?” (Én 8,5) Mária a világot pusztaságnak tekintette, ment lévén minden földi dolog iránti vonzalomtól; még a legcsekélyebb bizodalmat sem helyezte sem a teremtményekbe, sem saját érdemeibe s ily módon mindjobban gyarapodott Isten szeretetében. (Cornel. a Lap. in loc. cit.)