Súlyos vétek a politikai gyilkosság is, a merénylet, amely, ha uralkodó fejedelem ellen irányul, a felségsértés különös bűnét is magába zárja. A keresztény erkölcstan a legnagyobb zsarnoknak vagy a közjóra legveszélyesebb egyénnek önhatalmú kivégzését sem helyeselte soha. A merénylet súlyát csak növeli, hogy midőn a kiszemelt áldozatra tör, legtöbbnyire más ártatlan ember életét is veszélybe dönti (pl. bombamerényletek).
Hozzá még a politikai gyilkosságok nem szokták meghozni az eredményeket, melyeket tőlük remélnek. A történelem elég példával szolgál erre. Midőn Corday Sarolta szíven szúrja Maratot, a forradalmat nem állítja meg, lángjait nem oltja ki, hanem csak éleszti.
Julius Caesar meggyilkoltatása után a triumvirátus csak nyert erőben s hatalomban. Ha pedig valaki azt felelné erre, de íme, három éhes szomszédunk mégis Ferenc Ferdinánd trónörökös véréből hízott meg, azt válaszoljuk: „Isten malmai lassan őrölnek, de jól!” Nem jósolhatunk sok Isten-áldást és hosszú szerencsét azoknak a „birodalmaknak”, amelyek a felségsértés, gyilkosság, hazaárulás és rablás áteredő bűnében látták meg a napvilágot.