Ha tehát hivatalod, ó szívemnek legédesebb Úrnője, hogy közvetítő légy Isten és a bűnös közt, miként Párizsi Vilmos állítja, akkor hát Villanovai Szent Tamással akarok feléd kiáltani: „Gyakorold hát hivatalodat, ó szószólóm, gyakorold érdekemben; ne mondd, hogy bajos dolog ügyeimnek rendezése, mert ha te védelmezel egy peres ügyet, nem veszhet az már el, bármily rosszul álljon is.” Veszélyben volna‑e hát örök üdvöm? nem, attól nem félek. Persze, ha vétkeim nagy számát tekintem, elég okom van attól félni, hogy nem veszed át védelmemet; ha azonban egyúttal végtelen irgalmasságodat és édes szívednek ama hő vágyát nézem, mely a legelhagyatottabb bűnöst is oltalmába akarja venni, ó akkor eltűnik minden félelmem. Ki veszett ugyan már el valaha, ki hozzád menekült? Ezért fordulok én is hozzád pártfogásodért, ó hatalmas szószólóm, menedékem, reménységem, Anyám, Mária! Rád bízom örök üdvösségem gondját, neked adom át lelkemet, mely már elveszett volt, de melyet te meg fogsz menteni. Hálát adok Istennek, hogy oly nagy bizodalmat öntött belém irántad; erősen remélem, hogy ezen bizodalmamnál fogva még üdvözülhetek, tekintet nélkül bűneimre. Csak attól tartok, ó szeretettel teljes királynőm, hogy hanyagságomnál fogva elveszítem beléd helyezett eme bizalmamat. Azért kérlek, ó Mária, Jézus iránti szeretetedre, őrizd meg és gyarapítsd bennem szószólásodba vetett édes bizalmamat! Biztosan remélem, hogy közbenjárásod által ismét visszanyerem Isten barátságát, melyet megvetettem: és ha egyszer újból visszanyertem, ó akkor remélem, hogy segítségeddel, Mária, mindenkorra meg is őrzöm; s ha egyszer megőriztem, remélem, hogy egy napon közbenjárásod révén bejutok az égbe, hol neked hálát fogok adni, hol a te irgalmadat és Isten irgalmasságát az egész örökkévalóságon át dicsőíteni fogom. Ezt remélem, legyen meg!