Mióta ember él a földön, fontosabb, magasztosabb cselekményeit bizonyos szertartásokba szokta öltöztetni. Nyilvánvaló oka ennek maga az emberi természet, mely a léleknek s testnek harmonikus összetétele. Amit nagyon átérzünk, azt külsőleg érzékelhető módon is kifejezésre akarjuk juttatni. Isten maga számos szertartást írt elő az Ószövetségben. A Szentlélek által kormányzott Egyház is az isteni szolgálatot, nevezetesen a felséges szentmiseáldozat bemutatását s szentségeinek kiszolgáltatását megható és kifejező szertartásokkal kapcsolja össze.
Megköveteli ezt elsősorban már az Isten dicsősége. „A szentségek – írja szépen Deharbe – ugyan mindig egyformán szentek; valamint azonban Isten nagy volta – bár azt a porszemecske éppen úgy hirdeti, mint a világegyetem – a csillagos égen mégis csak élénkebben szemlélhető, mint a marék porban s valamint a földi uralkodó fensége, ha a korona fényében s az országnagyok körében jelenik meg, nagyobb hatással van ránk, mintha csak a magánélet egyszerűségében mutatja magát: úgy a szent titkok méltósága s fensége is, ha dicső szertartások díszébe öltöznek, sokkal inkább meghat bennünket, mintha meztelen egyszerűségben jelennek meg előttünk.
A szent szertartások továbbá a híveknek nagy hasznára és épülésére vannak. Valahányszor ugyanis a szentségekhez járulnak, avagy csak azok kiszolgáltatásánál jelen vannak, ájtatosságra hangolódnak, a cselekvények szentségéről magasztosabb fogalomra ébrednek s a pap áhítatától mintegy ők is tüzet fognak. Ehhez járul még az az emberekre nézve nem megvetendő előny, hogy a malaszt kiáradása szinte érzékelhetővé válik előttük. Amint a levél az édes gyümölcsnek díszére, a héj a fának, a burok a magnak védelmére van, úgy szolgálnak a szent szertartások a hitnek s a szív áhítatának élesztésére, fenntartására. Azonban, miként csupán a jó festmény állítja elénk hűen azt, amit ábrázol, úgy csak a szépen, pontosan, az előírások szerint végzett szertartások kalauzolják a lelkeket a vallás titkainak mélyébe s töltik el őket szent félelemmel, tisztelettel.
A protestantizmus a szertartásoknak hadat izent. Az istentiszteletet csupaszra vetkőztette s megfosztotta minden melegségétől.
Főleg ellene emelte fel szavát a tridenti szent zsinat, mikor a következő határozatot hozta: „A Szentlélekben törvényesen egybegyűlt egyetemleges szent zsinat nyilvánítja, hogy az Egyházban mindenkor megvolt a hatalom a szentségek kiszolgáltatásában – azok lényegének sérelme nélkül – mindazt elrendelni vagy megváltoztatni, amit csak a bennük részesülők javára vagy maguknak a szentségeknek tiszteletére a dolog, idő és hely különfélesége szerint hasznosabbnak talált”. (De Sacr. Sess. 7. Can. 13.)