Az anyaszentegyház Máriát az egek boldog ajtajának nevezi, mire nézve Szent Bernát megjegyzi, hogy miként a királytól jóváhagyott minden kegyelmi ténykedés palotájának kapuján át jut el alattvalóihoz, úgy nem érhet egyetlen kegyelem sem az égből e földre anélkül, hogy Mária kezén ne menne keresztül. (Serm. 3. in vig. Nat.) Azt is megjegyzi Szent Bonaventura, hogy Máriát azért nevezik a mennyország ajtajának, mivel senki se juthat be az égbe, kit Mária nem kísér oda.
Ugyanezt állítja Szent Jeromos, (vagy mint egyesek akarják, egy másik régi író) Mária mennybemeneteléről tartott prédikációjában. Azt mondja ugyanis, hogy Jézusban a kegyelmek bősége, mintegy a főben van jelen, honnan az életerők, vagyis az üdvözülésünkhöz szükséges isteni kegyelmek, az összes tagokba (ránk emberekre) szétáradnak, de – fűzi hozzá – a kegyelmeknek ez a bősége viszont Máriában, mintegy a nyakban található fel, melyen keresztül az életerők a különböző tagokba elterjednek. (Serm. de Ass. B. V.) Szienai Szent Bernardin ugyanezt tanítja és még világosabban magyarázza e gondolatot, midőn azt mondja, hogy az összes hívők, kik Jézus-Krisztus titokzatos testét alkotják, a természetfölötti élethez szükséges kegyelmeket Jézusból, a főből nyerik Márián keresztül. (Serm. 61. de Nat. Virg. c. 8.)
Szent Bonaventura kutatja ennek okát, s azt tanítja, hogy mivel Istennek úgy tetszett, hogy a boldogságos Szűz Mária méhében lakjék, neki egyúttal az összes kegyelmek felett bizonyos fokú hatalmat is adott. Minthogy Jézus az ő szent méhéből lépett ki, ezzel egyidejűleg az isteni kegyelmek folyamainak is Máriából, mintegy tengerből kell kiáradniuk. (In Spec. cap. 3.) Ugyanezt ismétli még világosabban Szienai Szent Bernardin. „Attól a pillanattól fogva, – úgymond – midőn e szűz Anya méhébe fogadá az Isten Igéjét, elnyerte, hogy úgy mondjuk, a hatalmat amaz adományok felett, melyekben a Szentlélek részesít bennünket, annyira, hogy egyetlen teremtmény se fog attól fogva semmiféle kegyelmet Istentől kapni Mária közvetítése nélkül.” (Serm. 61. tract. 1. art. 8.)