Arnold kanonok, ki Reisbergben élt, Máriának nagy tisztelője volt. Midőn halálához közeledett, a haldoklók szentségeihez járult; majd ágya köré gyűjtvén rendtársait, kérte őket, hogy életének utolsó perceiben ne hagyják el. Alig hogy ezt kimondotta, szemük láttára egész testében remegni kezdett: hideg veríték borította el, szemei fennakadtak és remegő hangon felkiáltott: „Nem látjátok a gonosz lelkeket, kik a pokolba magukkal akarnak lerántani? Ó testvéreim könyörögjetek értem Máriánál, mert beléje helyezem minden reménységemet, egyedül az ő segítségével győzhetek!” Erre azok a rózsafűzért kezdték imádkozni, s valahányszor e szavakhoz értek: Szűz Mária könyörögj érette, így kiáltott fel a haldokló: „Ismételjétek, ismételjétek Mária nevét, mert már Isten ítélőszéke előtt állok! ” Majd néhány pillanatra megnyugodott, – de aztán ismét hallani lehetett, amint mondogatá: „Ez igaz, ezt a bűnt elkövettem, de bűnbánatot tartottam miatta” s a boldogságos Szűzhöz fordulva így esengett: „Ó Mária, ha te oltalmazol, biztosan megmenekülök!” Az ördögök újra rátámadtak, de ő ismét csak feszületével és Mária nevével védekezett ellenük. Ily folytonos küzdelemben töltötte az egész éjt. Midőn azonban kivirradt, örvendezve, és nagy nyugalommal így kiáltott fel: „Ó királynőm, menedékem! Mária kieszközölte számomra bűneim bocsánatát és az örök üdvösséget.” Majd úgy tetszett, mintha Máriára tekintene, ki őt felszólítja, hogy kövesse. „Jövök ó királynőm, jövök már, – felelte s erőlködött, hogy felkelhessen; mivel azonban testével nem követhette, lelkével sietett utána, csendesen átszenderedvén az örök üdvösség honába.