Ezért írja Szent Lukács evangélista (1,30), hogy Mária nem lassan, hanem sietve haladt útján, midőn meglátogatta Erzsébetet, hogy e szent családot kegyelmeivel elhalmozza: „Fölkelvén azután Mária ama napokban, sietve méne a hegyes tartományba,” holott visszatérésekor már nem említi a Szentírás e sietséget. Az Énekek énekében (5,34) azt is olvashatjuk róla, hogy „kezei gömbölyegek,” azaz esztergált műre emlékeztetők: mert – úgymond Richárd (De Laud. Virg. lib. 5.) – miként egy mesterség se képes gyorsabban végezni feladatát az esztergályosénál, úgy Mária is sokkal hamarabb kész megsegíteni tisztelőit, mint minden más szent. Legforróbb óhaja, hogy mindenkit megvigasztaljon. Alighogy meghallja, hogy valaki hozzá fohászkodik, tüstént barátságosan átveszi kérelmét és megsegíti az illetőt. (Blos. in can. vit. spir. c. 18.) Joggal nevezheti tehát Szent Bonaventura Máriát azok üdvének, kik őt segítségül hívják; tanítani akarván ezzel bennünket arra, hogy ahhoz, hogy üdvözüljünk, elegendő a szentséges anyához fordulnunk, ki Szent Richárd kifejezése szerint mindig kész megsegíteni azt, aki tőle valamit kér; mert Bustisi Bernardin megjegyzése szerint Mária óhaja, hogy neked jót tegyen, nagyobb, mint a te sóvárgásod, hogy tőle a jót elfogadd. (Mar. 1. serm. 5. de Nom. Mar.)