„Kimenteni az embert a lelki sötétségből, és elvezetni a fény szabadságára”
„Az Úr Jézus fogva vitte a fogságot, meghalván legyőzte a halált… Megmutatta, hogyan lehet a halált legyőzve meghalni, rabságban a szabadságot megtartani.”
Fogolykiváltó Boldogasszony a katonai fogház és a fogvatartottak védőszentje. Ünneplése a mercedáriusok rendjében kezdődött. 1218. augusztus 1-én éjszaka a Boldogságos Szűz látomásban buzdította Nolascói Szent Pétert a fogolykiváltó rend alapítására. E jelenés emlékére – melynek hatására Nolascói Péter és Pennaforti Szent Rajmund megalapította a mercedáriusok fogolykiváltó rendjét – kezdték ünnepelni Fogolykiváltó Boldogasszonyt. Mint rendi ünnepet a pápa 1615-ben hagyta jóvá. Spanyolországban és Franciaországban augusztus első vasárnapján ülték.
Az egész Egyház számára 1696-ban vált kötelezővé: szeptember 24-ét jelölték ki napjául. 1969 óta nem szerepel a liturgikus naptárban, de tiszteletének tartalma bővült a szenvedélybetegek, különböző függőségekben szenvedők szabadulásának kérésével.
A középkorban a muzulmán fogságba esett keresztény rabok kiszabadulásáért az Egyház rendszeresen imádkozott. Mozgalmakat, gyűjtést szervezett, sőt szerzetesrendek is alakultak, amelyek tagjai magukat adták cserébe a foglyok kiszabadulásáért.
Ennek az ügynek a sikerét az Egyház kezdettől fogva Szűz Mária közbenjárásának tulajdonította.
Budakeszi-Makkosmárián tartják hazánkban a Nemzeti Katonai Zarándoklatot, ami szintén Fogolykiváltó Boldogasszonyhoz kapcsolódó kegyhely.
A fogolykiváltás ma is aktuális, hiszen rengeteg „modern fogság” van: szenvedélybetegségek, önzés, gyűlölet.
A trinitáriusok, vagyis a Szentháromság fogolykiváltó rendjét (Ordo Sanctissimae Trinitatis de redemptions captivorum) a provencei báró, Mathai János (†1213) párizsi teológiai magiszter, Notre Dame-i kanonok és Valois Félix (†1212), a Capetingek királyi véréből származó remete alapították.
Az ágostonos regulát követő rendet 1198-ban hagyta jóvá III. Ince pápa.
Feladatuk, hogy a pogányok fogságában sínylődő keresztényeket, ha kell, még önmaguk feláldozása árán is váltsák ki.
A rend gyorsan elterjedt, a középkorban kolostoraik száma meghaladta a 800-at. Rendházaik mellé a kiszabadított rabok ápolására kórházakat, a megnyomorítottaknak menhelyeket létesítettek.
Az újkorban is megtalálták helyüket, sőt a török elleni felszabadító háborúk során jelentőségük tovább nőtt. Szellemi és diplomáciai jelentőségük is egyre nőtt. Előkelő modorukkal, finom diplomáciájukkal, tudásukkal, szigorú aszkéta életükkel, a rabváltással az akkori közérdeklődés középpontjába emelkedtek.
A török harcok idején utat találtak Lengyelországba és Ausztria-Magyarországba is: 1688-ban Bécsben, 1693-ban Kollonich Lipót esztergomi érsek támogatásával Illaván telepedtek meg.
Magyarországon összesen 9 rendházuk működött Sárospatakon, Pozsonyban, Nagyszombatban, Komáromban, Gyulafehérváron, Egerben, Illaván, Óbudán (Kiscell) és Budakeszin (Makkosmária).
A trinitáriusok 1738 októberében a Zichy-család jóvoltából telepedtek meg Óbudán, ekkor még csak ideiglenes otthonukban, az óbudai Fő tér közelében, a kastélytól délre. A kolostor építése 1745 májusában kezdődött és mintegy 15 évig tartott. A fehér ruhájukon vörös-kék keresztet viselő barátok letelepedésük után hamarosan általánosan megbecsült rendnek számítottak Óbudán. Szükség esetén egyházi szolgálatot is elláttak.
Kiscelli templomuk hamarosan kedvelt zarándokhely lett: évente mintegy ötvenezer ember kereste fel. Szeptember 8-án, Kisasszony napján mintegy tízezer zarándok látogatott ide az ország különböző vidékeiről.
A kalapos király, II. József idején arra hivatkoztak, hogy a trinitáriusok kijuttatják a pénzt az országból, haszontalan csőcseléket váltanak ki, így pénzükkel a pogányokat gazdagítják, sőt ösztönzik az afrikai kalózokat a keresztények elfogására. Így aztán a császár 1781-ben megtiltotta az újoncok felvételét, 1783-ban pedig egyszerűen beszüntette a rend működését.
Az osztrák-magyar rendtartománynak összesen 831 tagja volt. A feloszlatás idején 120 fogadalmas magyar rendtagnak kellett elhagynia kolostorát.
„Az Úr Jézus fogva vitte a fogságot, meghalván legyőzte a halált… Megmutatta, hogyan lehet a halált legyőzve meghalni, rabságban a szabadságot megtartani”, ehhez kérjük a Boldogasszony segítségét és oltalmát!
Boldogságos Szűzanya, szabadulásunk áldott kútfője, szabadíts meg minket és általunk minél több felebarátunkat a testnek, a világnak és a gonosz léleknek kötelékeitől.
________________
Szent Gellért püspük és vértanú
„Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom mennyei Atyám előtt.”(Mt.10,28-33)
Budapesten, az Erzsébet-híddal szemben a régi Kelenhegy sziklái között áll Jankovics Gyula gyönyörű alkotása, az első magyar vértanúnak, Szent Gellértnek hatalmas bronzszobra. A szobor magasra emelt jobbjában a szent keresztet tartja a magyarok városa fölé, hirdetvén ezzel, hogy a nemzet a kereszt jegyében született, és annak védelme alatt áll. Gellért volt a magyar nép első nagy térítője. Származását tekintve viszont nem magyar: az Itáliában született főpapot a véletlen hozta hazánkba.
Szent Gellért életének eseményeit két legenda őrizte meg, melyek jóval halála után íródtak, így a forráskritika által felvetett felvetett kérdések végérvényes megválaszolása még hátravan. Azonban ettől függetlenül Gellért életét és személyiségét a már rendelkezésre álló biztos adatok segítségével is hitelesen meg lehet ismerni.
Itália egyik legjelentősebb városában, Velencében született, köztiszteletnek örvendő patríciuscsalád gyermekeként. Szülei a György nevet adták neki. Édesapja, Sagredo Gellért kalmár volt.
5 éves korában súlyosan megbetegedett, ezért szülei a bencések Szent György tiszteletére alapított monostorába vitték, és felajánlották a lovagszentnek. Megígérték, ha a kis György felépül, ő is felölti a szerzetesi csuhát. A kisfiú egészsége helyreállt, és a szerzetesek iskolájában tehetségével hamar kivívta tanárai megbecsülését.
15 éves volt, mikor édesapja a Szentföldre zarándokolt és ott meghalt. György ekkor édesapja emlékére a Gellért nevet vette fel. Hamarosan édesanyját is elvesztette.
25 éves korára Gellért mintaszerű szerzetessé vált tudományban, imádságban, önmegtagadásban és munkában egyaránt. Vilmos apát javaslatára ezért Bolognába küldték tanulni. 7 év múlva tért vissza a kolostorba, ahol Vilmos apát halála után a társai az apáti tisztséggel bízták meg.
Akárcsak édesapjának, Gellértnek is élete nagy álma volt, hogy a Szentföldön végigvándoroljon a Megváltó nyomdokain. Ezért 3 év múlva lemondott apáti tisztségéről, és hajóra szállt. Velencéből először Zára kikötőjébe akart hajózni, egy vihar miatt azonban Isztria partvidékén kötöttek ki. A kényszerű várakozás során a Szent András kolostorban találkozott Razin pannonhalmi apáttal, aki Rómából hazafelé tartva rábeszélte, hogy kísérje el őt, és látogassa meg a magyarok istenfélő királyát, Istvánt.
A legenda szerint 1015 júliusában (más vélemények szerint viszont csak 1020 után) érkezett meg Pécsre Mór püspökhöz, akivel István királyhoz ment Székesfehérvárra. Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én a király a főurak kíséretében a hatalmas fatemplomba vonult, hogy Szűz Mária mennybemenetelét megünnepelje.
Ezen az ünnepen egy számukra ismeretlen pap lépett a szószékre – Gellért. A szónoklat után – a legenda szerint – Gellért lelkében elragadtatva egy hegyet pillantott meg, melynek sziklái közt holtan látta önmagát, összetört tagokkal véresen feküdni.
Megértette az Úr üzenetét: nem a Szentföldre kell mennie, hanem itt kell maradnia, mert itt fogja elnyerni a legnagyobb mennyei ajándékot: a vértanúság koronáját.
Istvánnak nagyon tettszett a szónoklat, ezért az ünnep elmúltával Gellértet a palotában tarttatta, és fiának, Imre hercegnek a nevelését bízta rá.
1023-ban Bakonybélbe ment, ahol remeteként böjtölt, imádkozott és dolgozott.
Beszéli még a legenda, hogy egy napon írás közben elnyomta az álom a kunyhója előtt. Arra ébredt, hogy egy kis szarvasborjú védelmet keresve mellé telepedett. Sietve megetette az árva kis jószágot és az nem is távozott el tőle. Más alkalommal, amikor az erdőből fával megrakodva hazatért, kunyhója ajtajában egy farkas feküdt. Jöttére az hozzá ment és a lábaira rogyott. A remete ekkor vette észre, hogy a vad oldalán seb tátong. Kimosta és bekötözte a sebet, majd a kunyhójába vitte a farkast. Mikor az magához tért, hálás kutya módján megnyalta a remete kezét, és szelíden a kis szarvas mellé heveredett.
1028-ban, miután István király hadai Ajtony vezért a Maros vidékén legyőzték, sor kerülhetett a kilencedik egyházmegye szervezésére, és István Gellértre bízta a püspökség, valamint a káptalan, a káptalani iskola és a papi utánpótlás megszervezését. Ennek Gellért és társai becsülettel eleget tettek, és a csanádi iskola híre gyorsan terjedt.
A keresztény és európai értékrendnek a védelmében került szembe Aba Sámuellel, aki uralkodói tetteivel nem követte az 1038-ban sírba szállt Szent István példáját.
Az 1044-es év tavaszán Aba Sámuel Csanádon tartózkodott, és 50 ellene szervezkedő főurat kivégeztetett.
Az április 22-i, húsvétra tervezett koronázást Gellért megtagadta, s félelmetes, prófétai szavaiban megjósolta a király halálát, a pogánylázadást és saját vértanúságát.
Gellért ezzel megnyitotta a magyar püspökök azon sorát, akik a hatalommal is szembeszállva védelmezik az igaz értékeket.
Péter király uralma ellen 1046-ban a Tiszántúlon lázadás tört ki, amelyhez a pogányság visszaállítását követelők a békési Vata vezetésével csatlakoztak. Gellért püspöktársaival az ősz első napjainak egyikén Székesfehérvárról Budára igyekezett, hogy ott fogadja az oroszok közötti számkivetésből visszatérő Vazul-fiakat.
Egyik este Diósd községben vacsora után megjövendölte püspöktársainak, hogy az volt az utolsó vacsorájuk.
Másnap, 1046. szeptember 24-én misét mondott a Szent Szabina templomban, ahol szintén megjövendölte vértanúságukat, és azt is, hogy társuk Beneta püspök nem fog részesülni a vértanúság dicsőségében.
Még aznap, a Buda felé tartó püspököket egy lázadó pogány csapat elfogta a pesti révhez közel, s egy kivételével megölték őket. Gellértet taligára tették, és a Kelenhegyről (a mai Gellért-hegy) letaszították, majd „mellét dárdával átütötték; ezután egy sziklához vonszolták, és agyvelejét szétloccsantották.”
Az első magyar vértanú holttestét a pesti oldal Boldogságos Szűz templomában temették el először, majd Csanádra vitték. Sírja körül egyre több csoda, rendkívüli gyógyulás történt.
A spontán módon kialakult népi kultuszt követte a hivatalos szentté avatás.
1083. július 26-án, Szent László király kérelmére szentté avatták.
Egy kis részlet Szent Gellért művéből, melyben a tüzes kemencében éneklő három ifjú himnuszát magyarázza. Az itt következő sorokban Gellért azokról beszél, akik hódoltak a bálvány előtt (Hajdu Tibor fordításában):
„Hogyan is beszélhetnénk a király tetszése ellenére? Megharagszik, indulatba jön, s mi mégis beszéljünk? Inkább színlelik a jókedvet, s vele együtt akár kacagnak, mintsem hogy ki mernék mondani Isten hathatós igéjét. Ezt pedig azért teszik, hogy se rokonaik el ne veszítsék a nekik adott hivatalokat, se őtőlük el ne vegyék a polyvát. Mikor pedig valaki emberi tekintetek, avagy földi dolgokhoz való ragaszkodás miatt fél a halandó embertől, és ilynemű dolgok miatt kíván tetszeni annak, aki ma van, másnap reggel pedig már nyoma sincs a földön, akkor, úgy látszik, semmiben sem különbözik azoktól, akik a babiloni király bálványszobrát imádták.”
Szent Gellért kiváló példa arra, hogy nem a származás dönti el, hogy kiket tekinthetünk magyar szenteknek, hanem a püspökök, a papság és a magyar hívek közös tisztelete. Szent Gellértnek olaszországi tisztelete alig van, míg hazánkban országos tiszteletnek örvend és a Szeged-Csanádi Egyházmegye védőszentjeként őrzi tiszteletét.
Imádkozzunk hozzá!
Istenünk, te a vértanúság győzelmével koronáztad és a halhatatlanság dicsőségével övezted Szent Gellért püspököt. Engedd jóságosan, hogy akinek emlékét áhítatos lélekkel ünnepeljük itt a földön, annak örök oltalma védelmezzen a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
NAPI IMA
IMA AZ OLTÁRISZENTSÉGHEZ
Zálogát adtad, ó Jézus, Örök szeretetednek Rendelvén e nagy Szentséget És adván tieidnek.
Hogy teveled egyesüljünk S téged viszont szeressünk, Örök hála és imádás Légyen azért nevednek.
Irgalmadban nem vizsgáltad A mi gyarlóságunkat És ellened elkövetett Sok hálátlanságunkat.
Megmenteni így akartál, Azért értünk meghaltál, Eltörölvén a keresztfán Régi adósságunkat.
S hogy halálod szent emlékét Mindennap megülhessük, Hagytad ezt a nagy Szentséget, Hogy magunkhoz
vehessük. Csodálatos kincset adtál, És közöttünk maradtál. Véghetetlen jóságodért Add, hogy mindig szeressünk.
Így magadhoz édesgettél, Kegyes Jézus, bennünket. Add, hogy tőled semmi többé El ne vonja szívünket.
E Szentségben légy oltalmunk, Érted éljünk és haljunk. Üdvözítőnk, áldd meg, kérünk, E szent feltételünket.
Ámen!
A LELKI ÁLDOZÁS IMÁJA
(Liquori Szent Alfonz Mária)
Ó, Jézusom, hiszem és vallom, hogy igazán, valóságosan és lényegileg jelen vagy a Legszentebb Oltáriszentségben. Mindenek felett szeretlek Téged, és vágyom a lelkembe fogadni Téged.
Mivel ebben a pillanatban nem tudlak téged szentségileg magamhoz venni, jöjj és legalább lelkileg költözz a szívembe! Magamhoz ölellek, mintha már itt lennél, és teljes valómmal egyesülök Veled.
Soha ne engedj elszakadnom Tőled! Ámen!
Loyolai Szent Ignác imája
Krisztus lelke, szentelj meg engem!
Krisztus teste, üdvözíts engem!
Krisztus vére, ihless meg engem!
Krisztus oldalából kifolyó víz, moss tisztára engem!
Krisztus kínszenvedése, erősíts meg engem!
Ó, jóságos Jézus, hallgass meg engem!
Szent sebeidbe rejts el engem!
Ne engedd, hogy elszakadjak tőled!
A gonosz ellenségtől oltalmazz engem!
Halálom óráján hívj magadhoz engem!
Add, hogy eljussak hozzád, és szentjeiddel dicsérjelek téged, mindörökkön-örökké. Ámen