„Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kisértésbe ne essetek!„
Szent Fábián vértanú 236-ban került Szent Péter trónjára. Euszébiosz elbeszélése szerint amikor az előző pápa halála után összegyűltek a rómaiak, hogy új pápát válasszanak, valamennyi jelölt méltatlannak bizonyult Szent Péter trónjára.
Fábián pap, hazatérve vidéki útjáról, értesült a gyűlésről és ő is bement a terembe. Elvegyült a jelöltek között, és egyszer csak berepült a terembe egy galamb és Fábián fejére telepedett. Azonnal megválasztották pápának. Pápasága idején Fábián megszervezte a római egyház közigazgatását.
Külön figyelmet szentelt a katakombáknak, több vértanú sírját rendbe hozatta. Figyelemmel kísérte az afrikai egyház vitáit, ő indította útnak Gallia első hittérítő püspökeit. Decius császár ellenszenvét hamar kivívta a tevékeny Fábián pápa.
Decius császár 250-ben kiadott üldözési rendeleteinek első áldozatai között volt Fábián pápa. Január 20-án végezték ki, testét a Callistus-katakombában temették el.
Szent Sebestyén, egyik legnépszerűbb szentünk, szintén január 20-án szenvedett vértanúhalált. Tántoríthatatlan hitével, bátorságával, apostoli buzgóságávai, feddhetetlen életével a keresztény férfi örök mintaképe.
Galliában, a mai Franciaországban született, Milánóban tanult, majd Rómában a császár testőrségébe állott. Deli termetű, daliás katonakülsejű férfiú volt, emellett jóságos és erélyes, okos és bátor, igazmondó és nyilt. Testi és lelki kiválósága miatt kegyelte a császár és a társak. De ennél mérhetetlenül többet jelent, hogy kegyelte őt a Királyok Királya, mert a katonaköpenyeg alatt hívő, mélyen Krisztus–szerető szívet hordott.
A császári udvarban az ilyen embert rengeteg veszély környezte.
Társai és elöljárói pogányok voltak; ösztöneiknek éltek és gyűlölték a következetes keresztényeket, kiket élő szemrehányásnak éreztek. Az udvari élet állandó szórakozásai hívták, a pogány istentisztelettel egybekötött császár-hódolás folyton a Krisztus-tagadás és felségsértés kétközébe szorították.
Sebestyén az állandó veszélyek között állandóan forgatta lelkében az Úr Krisztus szavát: Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kisértésbe ne essetek!
Róma egyik börtönében két keresztény testvér, Márk és Marcellin sínylődött.
Miután különféle kínzásokban volt részük, a városparancsnok harminc napnyi időt engedett nekik, hogy azalatt véglegesen válasszanak a kereszténység és pogányság, halál és élet között. Szüleik, feleségük és gyermekeik sírva-keseregve könyörögtek, hogy kíméljék meg életüket, ne döntsék szomorúságba családjukat. A hosszas rimánkodás és unszolás már-már megernyesztette ellenállásukat.
Ekkor megjelent Szent Sebestyén a börtönben. Éppen együtt volt a vértanúkkal az egész atyafiság.
Sebestyén így szólt hozzájuk:
„Krisztus erős harcosai, mikor ily közelvagytok már a győzelmi pálma elnyeréséhez, ne tántorodjatok meg a diadalúton; ne ejtsétek ki kezetekből a vérségköteléke miatt a mennyei koronát … Ha tudnák szüleitek ésfeleségetek, hogy a testi halállal új élet kezdődik, melyben határtalan boldogság várja a hű harcost, nem hívnának visszatiteket a mennyei örömök kapujától …„
Szemeiben az elszánt Krisztus-hűség tüze lángolt, arcán a tántoríthatatlan hit égi fénye tündökölt. Szavait meghallotta Zoe is, Nikosztratus felesége, kinek házában őrizték a két hitvalló testvért. Zoe asszony hat év óta néma volt. A beszéd hallatára könyörgésre kulcsolt kezekkel Sebestyénhez fordult.
Sebestyén így szól hozzá:
„Értelek! Tudom, mit kívánsz. Parancsolja az én Üdvözítő Jézusom, hogy nyelvének használatát nyerje vissza ez azasszony. Oldja föl nyelvét az, aki Zakariás nyelvét megoldotta„
Azután a kereszt jelével jelölte meg az asszony ajkát, s az szólni kezdett:
„Boldog vagy és áldottak igéid. Boldogok, kik általad elhiszik, hogy Krisztus az élő lsten fia. Saját szemeimmel láttam fölülről leszállni az angyalt és elédbe tartani a könyvet, melyből olvastad, amit mondtál. Amint a hasadó hajnal elűzi az éj sötétségét, úgy beszéded világossága a tudatlanság minden vakságát elűzte. Bennem pedig nemcsak a hitetlenség vakságát, hanem a hatéves némaságot is meggyógyította„
A történtek mondhatatlan hatást tettek a jelenlevőkre, főleg Nikosztratusra, ki enni sem akart, míg fel nem vette a keresztséget. Sebestyén türelemre intette s azt a megbízást adta neki, hogy a börtönökben levőket hozassa mind házába, mintha ki akarná őket hallgatni.
Mikor mind együtt voltak, ezeknek a lelkében is fölkeltette az Úr Jézus Krisztusban való hitet és a keresztség vágyát. Miután így mindnyájan elő voltak készítve a keresztségre, egy Polikárp nevű áldozópap az egész gyülekezetet megkeresztelte.
Ezalatt elmúlt a harminc nap, a Márk és Marcellin számára engedett meggondolási idő. A városparancsnok magához idézte atyjukat, hogy fiai elhatározását megtudja tőle. Az atya nagy lelkesedéssel beszélt fiai állhatatosságáról, a keresztény hit szépségéről és erejéről s jelentette, hogy ő is felvette a keresztséget és ugyanakkor régi köszvényes szenvedései is megszűntek. A parancsnok mindezt ámulva hallgatta. Főleg az atya csodás gyógyulása ragadta meg figyelmét, mivel ő is köszvényes volt. A két férfiú beszélgetését lsten kegyelme kísérte.
A parancsnok érdeklődni kezdett; magához hivatta Szent Sebestyént és Polikárp papot. Miután tőlük a keresztény hitet kellőképen megismerte, bálványképeit összetörte, keresztény rabszolgáit felszabadította, a császártól kapott hivatalát letette és fiával együtt megkeresztelkedett. A keresztség szentsége lsten különös kegyességéből nemcsak lelki újjászületését eszközölte, hanem testi megszabadulást is hozott neki : ő is kigyógyult köszvényéből.
Sebestyén a Dioklecián-féle üldözés alatt is Rómában, a császári udvarban maradt. Katonai kiválóságai miatt a kegyetlen Dioklecián is becsülte őt s a testőrség parancsnokává tette. Állása, összeköttetései, szilárd hite és okos bátorsága arra szánták, hogy az üldözések idején az Anyaszentegyház védője és támasza legyen. Ennek a küldetésnek meg is felelt; mint lsten bölcs és erős angyala őrködött a keresztény hívek felett.
Akik az ő példája és tanítása nyomán lettek az Úr Krisztusé, egymásután szenvedtek vértanúi halált. S ő, aki egykor mint keresztatya állt mellettük, mikor a szent keresztség vizében természetfeletti életre születtek, most mint buzdító kísérte őket, mikor vérkeresztségében újraszülettek az örökkévalóság számára.
Akkor előttük ment s mutatta az utat; most, miután a mennyei Atya hajlékában biztonságba helyezte őket, utolsónak maradt!
Irígységből vagy a kereszténység iránt való gyűlöletből végre őt is beárulták a császárnak. Dioklecián csodálkozva hallotta, hogy testőrségének feje is keresztény. Magához hivatta és kemény szavakkal vetette szemére hálátlanságát.
Sebestyén tisztelettudóan bár, de egyúttal nyiltan válaszolt:
„Jólétedért és a birodalomért mindig imádkoztam, császárom; de nem a bálványokhoz, hanem a mennybenlakó igaz lstenhez könyörögtem. Mert nem balgaság lett volna-e holmi tehetetlen kődarabokhoz, a ti bálványaitokhoz imádkoznom ?”
Sebestyén nyilt hitvallásán a császár felháborodott s legott átadta a katonáknak, kik egy fának állították és összenyilazták.
Az íjászok Sebestyénnek nyilakkal átlyuggatott testét otthagyták abban a hitben, hogy meghalt. Azonban egy lréné nevű jámbor özvegy, ki a holtnak vélt testet felszedte és keresztény módon el akarta temetni, észrevette, hogy még van benne némi élet. Házába vitte, hol Sebestyén rövid idő alatt fölépült.
Ekkor visszament a császári palotába. Éppen szembetalálkozott a lépcsőn lejövö Diokleciánnal. A császár elhűlt a találkozáson, mivel meg volt győződve, hogy Sebestyént kivégezték. Sebestyén pedig nehéz szemrehányásokat tett a császárnak, hogy a teljesen ártatlan és császárhű keresztényeket igazságtalanul üldözi.
A császár parancsára előrohanó katonák Sebestyént megragadták, a közeli cirkuszba hurcolták, hol botokkal agyonverték.
Ez 298 körül történt. Holttestét egy csatornába vetették. Egy Lucina nevű keresztény asszony azonban látomásban kapott intésre kihúzta s a városon kívül eltemette.
Ezen a helyen később nagyszerű templomot emeltek Szent Sebestyén tiszteletére.
_________________
NAPI IMÁK
Himnusz Szent Mihály arkangyalhoz
Légy mellettünk Szent Mihály, oltalmunkra készen állj.
Védd meg lelkünk nagy ügyét, Istentől nyert szent hitét.
Légy a harcban fővezér, minket így majd baj nem ér.
S minden ártó szellemen biztos lesz a győzelem.
Isten első bajnoka, lelki harcunk támasza,
Meghirdetted rég nekünk: Nincs olyan, mint Istenünk.
Győztél minden ellenen, a föllázadt lelkeken.
Áldjuk érte az Atyát, égnek, földnek bölcs Urát.
Mennyeknek főangyala, gyengeségünk gyámola,
Hozzád száll föl énekünk, védelmezőnk légy nekünk.
Hűség példaképe vagy, végóránkon el ne hagyj.
Majd ha hív a Nagy Király, légy mellettünk Szent Mihály.
Ámen!
Ima Szent Antalhoz
Te, aki a hitnek oly hatalmas bajnoka és apostola voltál, könyörögj érettünk Jézus Krisztusnál, hogy szent hitünkben mindig jobban megerősödjünk, egyedül a jó Istenben reméljünk. Őt a földön mindennél jobban szeressük, és hitünk szerint éljünk. Ámen.