„Nagy műveket vitt végbe az Úr, de nagyságát csak az irgalom nagysága múlja felül… Az irgalom betölti az eget, betölti a földet.” (Aranyszavú Szent Péter)
Aranyszavú (Krizológ) Szent Péter püspökre emlékezik az Egyház. 430 előtt Ravenna püspökévé választották. Az egyik legjelentősebb keresztény író volt. Hatásos írásai és eredeti prédikációi miatt kapta az aranyszavú nevet.
A régi történetíró Isten külön kegyét látta abban, hogy mikor Milánó Szent Ambrust kapta püspöknek, Afrika Szent Ágostont, akkor Ravenna, 404 óta a nyugatrómai császárok székvárosa, szintén nem maradt csillag nélkül és kapta – Pétert. Mégpedig régi hiedelem szerint csodás módon. Nem is tudja a töretlen hit és a mély életismeret másképp elgondolni: kiváló elöljárót, püspököt csak Isten csodás gondviselése küld.
433-ban meghalt a ravennaiak jámbor püspöke, János, kit szent életéért angyali látványnak (angeloptes) neveztek. Annak rendje és módja szerint újat választottak és követséget küldtek Rómába a pápához: erősítse meg választásukat.
Szent Péter székén akkor III. Szent Sixtus ült (+ 440). Alázatosan elébe terjesztették kérésüket a ravennaiak. De nagy meglepetésükre és fájdalmukra a pápa választásukat nem hagyta jóvá. Hanem mikor megpillantotta a küldöttségben a Kornél, Imolai püspök kíséretében megjelent Péter diakónust, fölkiáltott: Ez lesz Ravenna érseke és senki más.
A ravennaiak tiltakoztak: sohasem esett meg velük, hogy idegent adtak nekik püspökül. Péter is szabódott: ő méltatlan és gyönge arra, hogy ilyen nagy méltóságot és terhet vállaljon.
Most a pápa megmagyarázta különös eljárását: álmában ismételten megjelent neki Szent Péter és Szent Apollináris; Apollinárist a hagyomány szerint Szent Péter apostol keresztelte meg, szentelte föl és küldte Emíliába hirdetni az evangéliumot; ő lett Ravenna első püspöke. A két szent közrefogott egy ismeretlen férfit és értésére adta a pápának: Őt kell megtennie Ravenna érsekének.
S amint megpillantotta Szixtus a küldöttségben Péter diakónust, nyomban fölismerte benne az idegent, kit álmában bemutattak neki. Mikor a küldöttség ezt meghallotta, megnyugodott, sőt nagy örömre fakadt. Péter pedig Isten kifejezett akarata ellen nem mert tusakodni.
Így kapta Ravenna leghíresebb püspökét és az Egyház egyik főtámaszát abban a hanyatló korban – ne felejtsük, akkor már keleti és nyugati gótok zaklatták Itáliát és megjelentek Attila hunjai; magának az Egyháznak keblét pedig a Krisztus-tagadó nesztorianizmus és monofizitizmus veszedelmes eretneksége szaggatta.
Pétert a Gondviselés nemcsak odaállította a felelős helyre, hanem gondosan elő is készítette.
406-ban született Ravenna közelében, Imolában, abban a városban, melyet Kasszián dicső vértanúsága (lásd aug. 13.) szentelt meg. Egy-egy ilyen nagy szent és vértanú szinte impregnálta szent életének és vértanúságának helyét. Lehetetlen volt valamire való fogékony ifjúnak nem az ő védő szárnyai alatt, az ő szellemében és tiszteletében felnőni. Mennyi hős elhatározást sugalmazott, hány szentet nevelt Toursi Szent Márton emléke (nov. 11). Péter is Kasszián „háziszolgájának” tekintette magát serdülő kora óta. Amikor csak tehette, ott időzött a székesegyházban ereklyéi előtt. A szent tanár és vértanú alakja beleégett az ifjú egész valójába. Figyelmes lett reá Szent Kornél, Imola kiváló püspöke, és nem késett őt körébe vonni. Második atyja lett: ő keresztelte, ő nevelte, ő tette meg diakónusnak, s reábízta a kor szokása szerint az egyházi vagyont és a szegények gondozását. Ő szentelte püspökké, mikor Szixtus pápa Istentől megvilágosított bölcsessége kijelölte Ravenna érsekévé.
Mikor a császári ház tagjainak, a népnek és az érseki tartományhoz tartozó püspököknek jelenlétében beiktatták méltóságába, azt mondta:
„Ma a ravennai egyháznak atyja helyett fia született (utalás a 44,18 zsoltár szavaira), aki súlyával nem nehezedik majd reá, tekintélyével nem rémíti, indulatával nem ingerli, ridegséggel nem zavarja; hanem hűséges szolgálattal támogatja, éber gonddal biztonságát erősíti, papságát szelíd oktatással rendezi, az idegeneket befogadja, a szülőket segíti, a királynak engedelmeskedik, a hatalmasoknak kezére jár; tiszteletet tanúsít Isten öregjei iránt, kegyességet a szolgák, szeretetet a testvérek, gyöngédséget a gyerekek iránt; mindenkinek Krisztus által szabadon szolgál”.
Amit beiktatásakor megfogadott, betű szerint beváltotta. Papságát a nagy Szent Ágoston mintájára közös életre fogta, melynek ő volt a lelke és mintaképe. Kormányzó bölcsessége nem késett ennek megteremteni a szükséges külső föltételét: Hatalmas papi házat épített; s abban élte papságával együtt a regulás közös életet. Általában nagyvonalú építő tevékenységet fejtett ki: Szent András, majd Szent Péter tiszteletére fényes templomot emelt, az egyébként nem éppen egészséges fekvésű, vízhiányban szenvedő város mellett egy bőséges forrást foglalt és védett meg kettős fallal és toronnyal. Az akkori társadalmi és gazdasági leromlás következtében napról-napra szaporodó szegényeknek és foglyoknak állandó atyja volt.
Fő gondja azonban az evangélium terjesztése volt. Igehirdetésre mindig készen állt. Egy nap háromszor is prédikált. Alig foglalta el érseki székét, erős kézzel megszüntette a visszaéléseket, melyek részint, mint pogány maradványok, részint mint a hányatott kor meglazult lelkiismeretének kinövései, részint mint az udvari élet világiasságai rútították el az ősi ravennai egyháznak tiszteletreméltó arculatát: Eltörölte az újév napján szokásos pogány-ízű farsangolást, megszüntette a nagyböjtbe becsúszott babonás visszaéléseket, s hadra kelt az ellen a széltében elharapódzott gyakorlat ellen, hogy sokan életük végéig halogatták a keresztséget, hogy a kereszteletlenség és remélt bűnbocsánat leple alatt pogány szabadosságban élhessenek.
Ebben a nagyarányú lelkipásztori tevékenységben szent élete és apostoli lelke mellett főfegyvere volt hatalmas szava, mely valósággal megbűvölte hallgatóit. Fönnmaradt beszédei tömörségükkel, ragyogó nyelvükkel, erejükkel és főként gyakorlati talpraesettségükkel csakugyan igazolják az „Aranyszavú”, görögül Chrysologus jelzőt, mellyel már kortársai megtisztelték, elsősorban görögök, kik nagy számmal megfordultak a ravennai udvarban. Péter koronájának nem utolsó gyémántja az a sok megtért, kiket az akkori világ minden tájából a császári udvarban megfordult pogányok közül megnyert a kereszténységnek.
A világegyház évkönyveibe pedig aranybetűkkel beírta nevét akkor, mikor Keleten föltűnt a monofiziták veszedelmes eretneksége. Eutyches, konstantinápolyi kolostorfőnök azt tanította, hogy Jézus Krisztusban nem két természet van, igaz isteni és igaz emberi, amint a katolikus igazság tanítja, hanem az emberi természetet teljességgel felszívja az isteni, mint a csöpp tejet a tenger. Ennek az eretnekségnek a veszedelme abban van, hogy ha Jézus Krisztus nem igazán ember, akkor nem vagyunk igazán megváltva: hisz az ember Krisztus az, aki „engedelmes volt mindhalálig, még pedig a kereszt haláláig”. Meg aztán elvész a megtestesülés titkának nagy vigasztaló, fölszabadító és buzdító ereje, ha Isten Fia nem lett mint egy közülünk, hozzánk hasonló mindenben, kivéve természetesen a bűnt (lásd febr. 9.: Alexandriai Szent Cirill).
„…A források tanúsága szerint kiváló lelkipásztor volt, aki híveit hatásos beszédeivel és írásaival buzdította. Amikor Galla Placidia meghallgatta első szentírásmagyarázatát, aranyszavúnak nevezte őt. Rövid, de ihletett beszédeket mondott, homíliáit egyszerű és világos stílus jellemezte. Stílusa megfelelt az ókori szónoklás szabályainak. Nem beszélt tovább, mint egy negyedóra; forró nyári napokon nem mondott tanítást; nagypénteken hallgatott, „mert eltemették az Igét”. Beszédei, mivel arra törekedett hogy a nép megértse, szemléletesek voltak. A korabeli ízlésnek megfelelően sok görög szót használt. Beszédeiben magyarázta az apostoli hitvallást, beszélt Keresztelő Jánosról, Szűz Máriáról és az Ige megtestesülésének misztériumáról. Arra buzdította a híveket, hogy naponta részesüljenek az Eucharisztiában; bízzanak a Jézus által hirdetett bűnbocsánatban. Mintegy 180 beszéde maradt fenn.
A keleti egyházban a kérdés körül folyó teológiai vitában – hogy Jézus Krisztusban az istenség és az emberség milyen viszonyban van egymással – Konstantinápolyban Eutüchész archimandrita (főapát) az alexandriai véleményt képviselte, amely szerint a megtestesülés után Jézus Krisztus egy új istenemberi természetnek lett a birtokosa. 449-ben Róma és Ravenna püspökeihez fordult a kérdés eldöntéséért. Péter azt válaszolta, hogy az ilyen nehéz és fontos kérdésekben Róma az illetékes, mert ott székel Péter, akire Jézus Krisztus Egyházát építette. Róma püspöke, Nagy Szent Leó pápa (440–461) egyértelműen elvetette Eutüchész álláspontját….”
Péter világos elméje itt nyomban tisztán látott, és hatalmas szava nem késett síkra szállni az igazság mellett. Eutyches hízelgő levélben iparkodott őt megnyerni pártjára. Péter azonnal ellenébe szögezte a katolikus elvet, az újítással szemben a hagyomány elvét: Harminc esztendő elég, hogy emberi pörös ügyek elintéződjenek (elévülés alapján); s az Üdvözítő születése, melyet Isten kimondhatatlannak jelez (lásd Iz 53,3) annyi század után még mindig vita tárgya? „Egyébként, fejezi be válaszát, mindenképpen arra buzdítlak tiszteletreméltó testvérem, hogy engedelmes lélekkel vedd, amit Róma pápája írt. Mert Szent Péter, aki a maga székén él és ül, a keresőknek megmutatja a hit igazságát. Én a béke és a hit érdekében ugyanis a római püspökkel való teljes egyetértés nélkül nem avatkozhatom vitás ügyekbe.”
Íme így lett Aranyszavú Szent Péter a Kőszál Szent Péternek, az ő főségének és föltétlen hitirányító tekintélyének szócsöve. A chalcedoni zsinati atyák, mikor Nagy Szent Leó levelének hallatára fölkiáltottak: Péter szólott Leó szájával, csak a ravennai aranytrombitának voltak visszhangja.
Tizennyolc éve szolgálta már a ravennai egyházat, mikor egyszerre csak fölkerekedett és elment – haza, Imolába. Isten barátja tudta, hogy földi napjai meg vannak számlálva. Ott akart meghalni, ahonnan dicső életfajára indult: az ő Szent Kassziánjának árnyékában. Megmisézett az oltáránál, fölajánlott neki egy ékes drágaköves aranykoronát, azt a kelyhet és kehelytányért, melyből annyiszor mutatta be a titokzatos szeplőtelen áldozatot és elmondotta előtte utolsó imádságát: „Alázattal kérlek, Boldog Kasszián vértanú, járj közben értem. A te háziszolgád voltam; Kornél, ennek a háznak elöljárója, ebben a templomban nevelt. Innét hozzád térek, lelkemet visszaadom a mindenható Istennek, testemet pedig rád bízom.”
Aranyszavú Szent Péter püspök 43. beszéde, részlet…
Böjt, imádság, irgalmasság – Aranyszavú Szent Péter tanítása
Az utókor által a „Chrysologus” azaz „Aranyszavú” jelzővel dicsért egyháztanító az egyik szép beszédében szorosan összekapcsolja az imádságot, a böjtöt és az irgalmasság cselekedeteit. Ha bármelyik is hiányzik, a hit halott marad.
„Testvérek, három dolog élteti a hitet, állandósítja a buzgóságot, és őrzi meg az erényt: az imádság, a böjt és az irgalmasság. Amit imádkozva kérünk, amiért böjtöléssel esdeklünk, azt az irgalmasság cselekedetei által nyerjük el. Imádság, böjt, irgalmasság; ez a három egységbe tartozik, és egymást élteti.
Az imádságnak ugyanis a böjt a lelke, a böjtöt pedig az irgalmasság élteti. Ne próbáljuk szétválasztani őket, mert nem választhatók el egymástól. Ha valakinek a lelkében csak az egyik van meg, vagy ha nincs meg valakiben egyszerre mind a három, az annyi, mintha egyik se volna benne. Tehát, aki imádkozik, böjtöljön is; aki böjtöl, irgalmasságot is gyakoroljon; hallgasson a kérő szóra, mert aki kér, azt szeretné, hogy meghallgatást nyerjen; Isten annak az embernek a kérését hallgatja meg, akinél mások kérő szava nem talál süket fülekre.
Aki böjtöl, értse meg a böjt szellemét. Érezzen együtt az éhezővel, mert aki éhezik, azt szeretné, hogy az Isten is együtt érezzen vele. Gyakorolja az irgalmasságot, aki magának is irgalmat remél. Buzgólkodjék, aki életszentségre törekszik. Aki azt kívánja, hogy adjanak neki, maga is adakozzék. Vakmerő módon kér az, aki megtagadja másoktól azt, amit önmagának követel.
Ember, légy önmagad számára az irgalmasság mintája. Ezért másokkal szemben éppúgy haladék nélkül, ugyanolyan módon és éppen olyan mértékben gyakorold az irgalmasságot, mint ahogyan, amennyire és amilyen gyorsan kívánod azt magadnak.
Tehát az imádság, az irgalmasság és a böjt legyen számunkra együttes oltalom Istennél: legyen együttes közbenjárónk és értünk való hármas könyörgés.
Amit tehát a gőg miatt elvesztettünk, szerezzük vissza böjtöléssel. Lelkünket böjtölés által tegyük áldozattá, mert a próféta tanúsága szerint ennél semmi kedvesebbet sem ajánlhatnánk fel Istennek, hiszen ezt tanítja: Áldozat Istennek a töredelmes lélek: a megtört és megalázott szívet Isten nem veti meg (vö. Zsolt 50, 19).
Ember, ajánld fel tehát lelkedet Istennek. Ajánld fel böjtölésed áldozatát, hogy tiszta, szent és élő áldozat legyen, amely magad számára is maradjon meg, de ugyanakkor legyen adomány Istennek. Nincs mentsége annak, aki ezt megtagadja Istentől; mert ha oda tudja magát adni, lesz mentsége.
Ha elfogadjuk a fentieket, akkor szóljunk most még az irgalmasságról. A böjt vetése nem sarjad ki, ha az irgalmasság azt nem öntözi, hiszen ha elapad az irgalmas lelkület, akkor kiszárad a lélekből a böjtre való készség is. Amit az eső jelent a termőföldnek, azt jelenti a böjtölő lelkületnek az irgalmasság. Nemesítse meg bárki bármennyire is a szívét, őrizze meg tisztaságban a testét, gyökeresen irtsa ki vétkeit, fűzzön bár koszorúba erényeket, de ha az irgalmasság folyamának árjával nem öntözi ezeket, az ilyen böjtölő nem gyűjt be gyümölcsöt.
Böjtölő, hiábavaló a te böjtölésed, ha hiányzik belőled az irgalmasság. Böjtölő testvér, csak az áramlik majd vissza bőségesen a te csűrödbe, amit irgalmasságod által előbb te kiárasztottál. Vigyázz tehát, ember, nehogy elveszítsd azt, amit magadnak akarsz megőrizni; azzal gyűjts magadnak, hogy másoknak bőségesen adsz. Ember, amit a szegénynek adsz, azt magadnak adod, mert nem lesz az a tied, amit másoknak oda nem adsz…”
Aranyszavú Szent Péterről saját szavai és a későbbi följegyzések alapján alkothatunk képet. A hagyomány megőrizte, milyen sajátos módon látta el püspöki feladatait.
Amikor Ravenna püspöke meghalt, utódot választottak, majd útra kelt Rómába egy küldöttség, hogy a jóváhagyást megszerezze és kérje a fölszentelést. Ezekben a napokban épp ott volt Rómában Imola püspöke diákonusával, Péterrel. Sixtus pápa pedig álmában látta Szent Pétert és tanítványát, Apollinarist, Ravenna első püspökét. Egy fiatalembert mutattak neki azzal, hogy Isten őt akarja ravennai püspöknek. Másnap megjelent a császárváros küldöttsége, de a pápa nem hagyta jóvá a választásukat, mert a jelölt nem hasonlított arra, akit álmában látott. Az egész küldöttséget szemügyre vette, de nem volt senki, akinek arca hasonlóságot mutatott volna. Erre Imola püspökét is maga elé rendelte a kíséretével. Alighogy meglátta Pétert, örömmel felkiáltott: ,,Ő az! Őt rendelte a Gondviselés Ravennába püspöknek!” Péter megijedt, a küldöttség csodálkozott, de amikor a pápa elmondta álmát, elfogadták döntését.
A karizmatikus szónok csakhamar megnyerte hallgatói szívét; sokakkal megesett, ami Ágostonnal Ambrus szószéke közelében: a szavak behatoltak a lélekbe, és a hallottakat nem lehetett semmibe venni, akarva-akaratlan hatottak: irigységgel telt udvaroncok vetélytársaikat előnyben részesítették; zsugoriak és fösvények szétosztották gyűjtött javaikat a szegények között. Vége szakadt az erkölcstelen játékoknak és táncoknak, a halódó antik világ e kísérőjelenségeinek. Tévtanok hívei megtértek és felvételüket kérték az Egyházba. Egy nap — amint olvashatjuk — a szószéken elhagyta a hangja: a túlzott erőfeszítéstől megbénultak a hangszalagjai. A nép hangosan feljajdult a templomban, és nem akart lecsillapodni. Sokan a nyolc hónap alatt, míg nem hallhatták, annyira szomorúak voltak, mintha személyes gyász érte volna őket.
Néhány részlet Aranyszavú Szent Péter beszédeiből…
A hazatért tékozló fiúval ezt mondatta: ,,Mindent elveszítettem, amit csak egy fiú elveszíthet, de az Atya abból, ami őt Atyává teszi, semmit nem veszített el.”
Az évvégi népünnepélyek túlkapásai ellen így emelt szót: ,,Aki az ördöggel mulat, az nem ünnepelhet Jézus Krisztussal.”
Szentelése évfordulóján elmondta, hogy szerinte milyennek kell lennie a püspöknek: ,,Jól együtt kell működnie az állam vezetőivel, az öregek iránt tisztelettel kell viseltetnie, a fiatalokat jósággal és szeretettel kell megnyernie, a paptestvéreket és a gyerekeket pedig szeretnie kell; mindenben Krisztus szabad szolgájának kell bizonyulnia.”
A Miatyánkról ezt mondta egyik beszédében: ,,Krisztus azért tanított meg röviden imádkozni, mert gyorsan meg akarja adni, amit kérünk… Menjünk hát, gyermekeim, ahova az irgalom szólít, a szeretet vonz, a vágy hív! Istent, az Atyát érezze a szív, mondja a nyelv, szólítsa a lélek és minden, ami bennünk van, legyen nyitva kegyelmének, s ne a félelemnek, mert a bíró Atyává változott, s nem azt akarja, hogy féljük, hanem hogy szeressük.”
Az Imolaiak kegyeletes lélekkel eleget tettek nagy szülöttük utolsó kívánságának: a főoltár mellett helyezték el ereklyéit – minthogy akkor Attila hun király nyugtalanította Itáliát, – egyelőre csak csöndben, öt év múlva nagy ünnepélyességgel. Teste immár ott nyugodhatott az ő Kassziánja mellett, lelke pedig vele együtt az Isten-látó diadalmas egyház dicsőségébe ment.
A hit és erkölcs tanítása terén kifejtett tevékenységéért a homíliák doktoraként ismert kítűnő szónokot, Aranyszavú Pétert XIII. Benedek pápa emelte az egyháztanítók sorába 1729-ben. Ünnepét 1729-ben vették fel a római naptárba, december 4-re. 1969-ben áthelyezték július 30-ra.
Istenünk, ki Aranyszavú Szent Péter püspöködet a megtestesült Ige apostolává tetted, közbenjárására kérünk, engedd, hogy üdvösséged misztériumait a szívünkben szüntelenül szemléljük, és tetteinkkel tanúságot tegyünk róluk!
____________________
NAPI IMA
Litánia a legméltóságosabb Oltáriszentségről
Uram, irgalmazz nekünk! – Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus kegyelmezz nekünk! – Krisztus kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! – Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus hallgass minket! – Krisztus hallgass minket!
Krisztus hallgass meg minket! – Krisztus hallgass meg minket!
Mennybéli Atyaisten: — irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten
Szentlélek Úristen
Szentháromság egy Isten
Élő Kenyér, ki az égből szállott alá — irgalmazz nekünk!
Elrejtett Isten és Üdvözítő
Választottak gabonája
Szüntelen tartó áldozat
Tiszta felajánlás
Legtisztább asztal
Angyalok eledele
Elrejtett manna
Isten csodáinak emlékezete — irgalmazz nekünk!
Természetfölötti kenyér
Testté lett Ige
Szent Ostya
Áldásnak Kelyhe
A hitnek Titka
Magasztos, tisztelendő Szentség
Legszentebb áldozat
Engesztelő áldozat élőkért és holtakért — irgalmazz nekünk!
Mennyei gyógyszer, mely oltalmaz a bűn ellen
Az Úr szenvedésének szentséges emlékezete
Minden bőséget meghaladó ajándék
Az Isten szeretetének legnagyobb emléke
Az isteni bőkezűség túláradása
Szentséges és felséges titok — irgalmazz nekünk!
Halhatatlanság orvossága
Félelmetes és éltető szentség
Az Ige mindenhatóságával testté vált kenyér
Vérontás nélkül való áldozat
Étel és vendég
Vigasztaló vendégség, melyben az angyalok szolgálnak
Kegyesség szentsége — irgalmazz nekünk!
A szeretet köteléke
Tiszta lelkek táplálása
Az Úrban meghalók úti eledele
A jövendő dicsőség záloga
Testednek és Vérednek méltatlan vételétől: – Ments meg Uram minket!
A test kívánságaitól
A szemek kívánságaitól
Az élet kevélységeitől
Minden bűnalkalomtól
Testednek és Vérednek méltatlan vételétől: – Ments meg Uram minket!
Vágyakozásod által, mellyel a Húsvétot tanítványaiddal eltölteni kívántad,
Nagy alázatosságod által, mellyel a tanítványok lábát megmostad
Nagy szereteted által, mellyel ez isteni szentséget szerezted
Kiontott Véred által, melyet nekünk az oltáron hagytál
Szentséges tested öt sebe által, melyet értünk fölvettél
Mi bűnösök,- Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Hogy e csodálatos Szentség iránti hitet, tiszteletet és áhítatot bennünk megtartani méltóztassál
Hogy a bűnök töredelmes bevallásával minket az Oltáriszentség gyakori vételére vezetni méltóztassál
Hogy minket a hitetlenségtől, tévtanítástól és a szív vakságától megőrizni méltóztassál
Hogy halálunk óráján ez úti eledellel minket megerősíteni és bátorítani méltóztassál
Hogy minket az örök élet vendégségébe vezérelni méltóztassál
Jézus, Isten fia
Kenyeret adtál a Mennyből! Minden gyönyörűséggel teljeset!
Könyörögjünk!
Isten, te a csodálatos Oltáriszentségben kínszenvedésed emlékét hagytad: engedd, kérjük, testednek és vérednek titkait úgy tisztelnünk, hogy megváltásodnak gyümölcsét szüntelenül érezzük. Ki élsz és uralkodol, Isten, mindörökkön örökké. Amen.
A LELKI ÁLDOZÁS IMÁJA
(Liquori Szent Alfonz Mária)
Ó, Jézusom, hiszem és vallom, hogy igazán, valóságosan és lényegileg jelen vagy a Legszentebb Oltáriszentségben. Mindenek felett szeretlek Téged, és vágyom a lelkembe fogadni Téged. Mivel ebben a pillanatban nem tudlak téged szentségileg magamhoz venni, jöjj és legalább lelkileg költözz a szívembe!
Magamhoz ölellek, mintha már itt lennél, és teljes valómmal egyesülök Veled.
Soha ne engedj elszakadnom Tőled! Ámen!
Loyolai Szent Ignác imája
Krisztus lelke, szentelj meg engem!
Krisztus teste, üdvözíts engem!
Krisztus vére, ihless meg engem!
Krisztus oldalából kifolyó víz, moss tisztára engem!
Krisztus kínszenvedése, erősíts meg engem!
Ó, jóságos Jézus, hallgass meg engem!
Szent sebeidbe rejts el engem!
Ne engedd, hogy elszakadjak tőled!
A gonosz ellenségtől oltalmazz engem!
Halálom óráján hívj magadhoz engem!
Add, hogy eljussak hozzád, és szentjeiddel dicsérjelek téged,
mindörökkön-örökké. Ámen