(megtartóztatási nap)
„Jézus jegyeit viselem testemen. (Gal. 6)”
Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, 1224. szeptember 14-én Assisi Szent Ferenc midőn Alverna hegyén böjtöt tartott, az imája során a testén csodálatos és meglepő módon megjelentek Krisztus szenvedésének jegyei, a szent sebek.
Az egyház történetében ő az első, akiről tudott, hogy Krisztus sebhelyeit hordozta.
A ferencesek szeptember 17-én emlékeznek Szent Ferenc stigmatizációjára.
Assisi Szent Ferenc kevéssel halála előtt abban a páratlan kitüntetésben részesült, hogy megkapta az Úr szent sebhelyeit. A nagy esemény 1224 szept. 14-én, Szentkereszt felmagasztalása ünnepén ment végbe az arezzoi tartományban fekvő közel 1300 m magas Alverna-hegy ormán…
E napon a szent kunyhója előtt már kora reggel a kínszenvedés titkának szemléletébe merült. Egészen beleolvadt az Úr iránt érzett szeretet és szánalom érzésébe, mikor egyszerre egy szeráfot látott leszállani az égből hat tüzes és ragyogó szárnnyal.
A szeráf gyors röpüléssel olyan közel jött hozzá, hogy jól láthatta és megkülönböztethette rajta a keresztre feszített Istenember képét. Ferenc először megrettent a jelenés láttára; azután örömmel és csodálkozással vegyes fájdalom fogta el szívét. Örült neki, hogy Krisztus ilyen nyájas és jóságos alakban mutatja magát, de másrészt a részvét kimondhatatlan fájdalmát érezte azon, hogy így megfeszítetten látja őt. Azért is csodálkozott a látomáson, mert tudta, hogy a szenvedés gyarlósága nem fér össze a szeráfi lélek halhatatlanságával.
Az Üdvözítő azonban megmagyarázta neki, hogy azért jelent meg neki ebben a formában, hogy megértse belőle, hogy nem testi martírium, hanem lelki lángolás által kell a keresztrefeszített Krisztus hasonmásává alakulnia. Mikor a csodálatos látomás megszűnt, a szent kezén, lábán és oldalán jól kivehetőleg feltűntek Krisztus szentséges sebhelyei, melyeket ettől kezdve egészen haláláig viselt.
A kezén és lábán kiemelkedő feketés húskinövések jelentek meg, melyek a tenyéren és lábfejen a szög gömbölyű fejére, a kézfőn és talpon pedig erősen visszahajlított hegyére emlékeztettek. Ugyanígy a szent jobb oldalán egy be nem forrott lándzsaseb tárult fel, melyből gyakran vér szivárgott és az alsó ruhával együtt sokszor a csuhát is átnedvesítette. Ez az első stigmatizálás, melyről a szentek története tud; hiteles történeti valóság, melyet ma nem-hívő tudósok sem tagadnak.
(Forrás: Szentek élete)
Szent Bonaventura így ír Assisi Szent Ferenc sebhelyeről…
„Kezén és lábán legott feltűntek a szegek liggatásai, amint azokat kevéssel előbb a keresztre feszített férfiúnak képén látta. Keze és lába átdöföttnek látszott; a szegek feje kezének belső és lábának külső részén, azok hegye pedig az ellenkező oldalon tűnt elő. A szegek feje mind a kezeken, mind a lábakon kerek és fekete, a hegye meg hosszú, visszafordított és mintha visszavert lett volna, magából a húsból kijövet a testből kiállott, miként azoktól én magam megtudtam, akik saját szemükkel látták.”
Ugyanő ezt mondja Boldog Ferenc tranzitusáról:
„Tagjain föltetszők voltak az isteni erővel, csodásan ütött szeghelyek, amelyek a húsban annyira benne levőknek mutatkoztak, hogy bármelyik oldalon történő nyomásra azonnal összekötött és kemény izomzatként dudorodtak ki az ellenkező részen.”
Ennek a stigmatizációnak a módjáról pedig az előbb nevezett Szent Bonaventura a nagyobb legendában így ír:
„A vágyódások szeráfi hevétől emelkedett Isten felé és az együttérzés édessége mintegy beleolvasztotta Abba, aki nagy szeretetében a keresztre feszítést óhajtotta. Bizonyos reggelen, szent kereszt felmagasztalásának ünnepe körül a hegyoldalban imádkozott, midőn egy hat, fényes és tüzes szárnyú szeráfot pillantott meg, amint az ég magasából ereszkedett le.
Mikor iramló repüléssel megközelítette azt a helyet, ahol Isten embere volt, a szárnyak között keresztre feszített ember képe tetszett elő, amint kereszt módjára nyújtotta ki keresztre szegezett kezét és lábát. Két szárny a feje fölé emelkedett, kettőt repülésre terjesztett szét, kettő pedig egész testét takarta. Ezt látva fölöttébb megihletődött, s szívén szomorúsággal kevert öröm hullámzott át. Örült a kegyes tekinteten, amellyel Krisztus szeráf képében nézett reá, de a keresztre feszítés az együttérző fájdalom tőrével döfte át lelkét. [Lk 2,35]
Igen álmélkodott a kifürkészhetetlen látomáson, tudva azt, hogy a szeráfi lélekben a szenvedés és halhatatlanság nem fér össze. Kezén és lábán legott feltűntek a szegek liggatásai, amint azokat kevéssel előbb a keresztre feszített férfiúnak képén látta.
És feljebb:
Jobb oldalán is, mintha lándzsával átdöfött lenne, piros behegedt sebhely vöröslött, amely gyakran volt nedves a Szent vérétől és megfestette alsó és felső ruháját. A ruháit mosó és köntösét időnkint tisztogató testvérek szintén kétségtelen tudomására jutottak a szent sebnek abból a nyilvánvaló jelből, hogy azokat véresnek látták.
Ó, ha látnád Krisztus benne megújul sebeit, valóban mint egy másik angyalt csodálnád hittel telve. Mert ezek megváltásunk jelei, ez a királyok királyának üdvös zászlója, akit így szólít meg Szent Bonaventura:
„Most hát nosza, Krisztus rettenthetetlen katonája, vedd a magasságos Király zászlaját, amelynek láttára az isteni hadsereg összes harcosai föllelkesednek!”
Boldog Ferencet csodálatos módon az élete okából jelöltetett meg a stigmákkal, ugyanis a természet szerint nem tudott volna két éven keresztül így megsebzetten élni testének öt részén akadályozva a sebek által, amelyekből az Úr szenvedésének emléke miatt szüntelenül, nagy fájdalmak közepette nem csak testében, hanem szívében is folyt a vér, és az egész idő alatt nem használt semmilyen orvosságot, ha csak Leó testvér a hét egyes napjain azon csodálatos szögek és a többi hús közé a vér visszatartása és a fájdalom csillapítása céljával gyógynövényeket nem helyezett (kivéve csütörtökön és az egész pénteki napon, mivel akkor Isten embere semmilyen gyógyszert nem akart használni, hogy Krisztus iránta való szeretete miatt ő is érezze a szeretett keresztre feszített fájdalmát).
Ezeknek a stigmáknak a látványakor ugyanis Leó testvér olyan nagy áhítatot érzett, hogy mintegy az üdvös csodálkozástól megváltozva gyakran sóhajtozott, és azokban a szent sebekben mégsem volt semmilyen visszataszító tisztátalanság, vagy rossz szag, hanem igen kellemes illat áradt, amely emellett a sebeket is gyógyította.
Tovább Szent Bonaventura azt mondja, hogy:
„…amikor Ilerdánál egy bizonyos János nevű férfi, a boldog Ferenc tisztelője annyira szörnyű sebeket szerzett, hogy alig volt hihető, hogy megéri a másnapot, miután megjelent neki a legszentebb atya és azokat a sebeket szent kezeivel megérintette, ugyanabban az órában visszanyerte teljes egészségét, hogy a kereszt csodálatos hordozóját minden tiszteletre méltónak nyilvánította az egész régió…”
„Miként Szent Bonaventura, Rainerus de Viterbio úr. Thomas de Capua úr himnuszt írt erről, amelyben így szól: „Királyi kegy, vezéri jegy, sebes keze s oldala.”
IX. Gergely pápa, mielőtt boldog Ferencet a szentek sorába iktatta volna, gyötrő aggodalmat érzett az oldalsebbel kapcsolatban, és egy bizonyos éjszakán (miként könnyek között beszámolt róla) a boldog Ferenc szigorú arccal megjelent neki, és a szívének tétovázása miatt neheztelve felemelte a jobb kezét, feltárta a sebet, és egy ivóedényt kért, amelyet miután odanyújtottak neki, látszott, hogy az oldalsebéből folyó vér megtölti. Attól kezdve oly nagy hittel kezdte ezt a szent csodát szemlélni, hogy semmilyen módon nem tűrhette el, hogy ne sértse meg kemény szidással azt, aki ezeket a sebeket támadta.
Ezekből nyilvánvaló, hogy ő az élő Isten Fiának jeleivel felemelkedő angyal volt. Hogy pedig az Úr Krisztus miért nem adta meg más szenteknek a megváltás jelét, az tudja, Aki mindent teremtett, és kegyes halálával minket megváltott.
Harmadszor végül a boldog Ferencet a thema előbb jelzett szavai alapján a prédikációjának különlegesen hasznos volta ajánlja, a következő kijelentéssel:
„Nagy hangon kiáltott, és bizony olyan nagy hangon, hogy az egész világ megremegett annak zajától, és ezzel az eretnekeket elriasztotta, az alvókat felébresztette, a bűnbánókat lelkesítette, Krisztus szenvedését a hívek elméjében megújította, az örök élettel kapcsolatban is reményt adott…”
Őszi kántorböjt – Szerda
A Szent Kereszt felmagasztalását követő szerda, péntek, szombat
A kántorböjt pontos böjti fegyelme:
– pénteken szigorú böjt van: 3-szor lehet étkezni, 1-szer lehet jóllakni és húsfélétől tartózkodni kell,
– szerdán és szombaton enyhített böjt van: 3-szor lehet étkezni, 1-szer lehet jóllakni és húsfélét egyszer lehet fogyasztani,
– fontos eleme az őszinte szentgyónás,
– lehetőség szerint vegyünk részt szentmisén,
– többet imádkozzunk és gyakoroljuk az irgalmasság cselekedeteit!
Kántorböjt – jejunium Quatuor temporum
I.Kallixtusz pápa (218-22) között a római pogány földművelő ünnepségek helyére, amelyeket júniusban, szeptemberben és decemberben tartottak, könyörgő napokat rendelt el.
Ezeket egészítette ki egy tavaszi könyörgő nappal Nagy Szent Leó pápa (440-461).
Így jött létre a jejunium Quatuor temporum, azaz a kántorböjt, amely a négy évszakban megvalósuló könyörgő napokat jelenti.
Az ősi időkben december ezen bűnbánati és böjti szombatjain voltak a papszentelések, illetve később a többi évszakban is. Idővel ezek lettek a papokért végzett könyörgések napjaivá. II. Orbán pápa (1095) rendelte el a szerdai, pénteki és szombati böjtöt nagyböjt első hetében, a Pünkösd utáni, a szent Kereszt felmagasztalását (szeptember 14.), és Szent Lúcia emléknapját követő héten.
A latin „ieiunium quatuor temporum” félrehallásából keletkezett a magyar „kántorböjt” kifejezés, amelynek természetesen semmi köze sincs a „kántor” szavunkhoz.
Évente négyszer három napon böjtölünk a papokért és a papságra készülőkért.
A tradicionális latin rítusokban külön miseszövegek tartoznak hozzájuk, illetve ezekhez kapcsolódik az ún. kisebb rendek feladásának a szokása is a kispapok részére. Mindegyik kisebb rend egy-egy lépcsőfokot jelent a szentségi karakterrel bíró szerpapi illetve áldozópapi fokozat eléréséhez.