Kálvin Jánosról (†1564) tudós Pázmányunk azt állítja, hogy a szava Jákobé, de a keze Ézsaué. Azért, hogy a katolikusokat is, lutheránusokat is magához édesgesse, úgy alakította tanítását, hogy noha a Zwingliétől csöppet sem különbözik, de úgy teteti, mintha köztünk s közötte Krisztus teste vételét illetőleg semmi lényeges különbség sem volna. (Kalauz II. 378. I.) Tanának veleje az, hogy a megdicsőült Krisztustól arra, ki a kenyeret s bort magához veszi, a vétel pillanatában a hit által erő árad. Az Üdvözítő tehát csak ereje által van jelen, nem pedig lényegével. A kenyér s bor szerinte is csupán puszta kép.
Az anglikánusok általában Kálvin pártjára állottak, kivéve a puseystákat, kik megőrizték a valóságos jelenlétben való hitet. A mai liberális protestánsok s a modernisták szerint a világ közeli végét váró Krisztus voltaképpen semmiféle szentséget sem alapított, hanem az Oltáriszentség hite egyszerűen az ő búcsúvacsorájából fejlődött ki, melyet hívei az ő emlékére mint szeretetlakomát folytattak s amelynek csak később, főleg Szent Pál tanításának hatása alatt tulajdonítottak misztikus értelmet. A csaknem Erdély területére szorítkozó csekélyke unitárius felekezet sem lát az Úrvacsorában egyebet, mint jelképes étkezést, amely testvéri szeretetre buzdít s a Megváltó szenvedésére emlékeztet.
Bizonyos festő Luthert, ki a lutheránizmust képviseli és Zwinglit, aki a többi protestáns felekezetet s a moderneket is helyettesítheti, Krisztus Urunk két oldalán tünteti fel. Míg az Üdvözítő arca maga a nyugodt, szelíd méltóság, addig a két eretnekvezér vonásai daccal párosult zavarodottságot tüntetnek fel. Krisztus képe alá ezt írta: Ez az én testem. Lutheré alá: Ez lesz az én testem. Zwinglinek pedig ezt adja ajkára: Ez jelenti az én testemet. Legalul pedig felveti a kérdést: Tehát melyiknek van igaza. E kép máig is látható az ottobeureni bencés templom főoltára mögött.