Ó mily boldognak is mondható, aki úgy halhat meg, mint Ascoli Szent Fulgens, ki a következő szavakkal adta ki lelkét: Ó Mária, Mária, legszebb az asszonyok közt, veled együtt akarok az égbe bemenni!” – Vagy mint a ciszterciek rendjéből való Szent Henrik, aki a rend évkönyvei szerint (1109. évből) ugyanabban a pillanatban halt meg, midőn Mária nevét kiejtette. Kérjük Istent, kedves olvasóm, részesítsen ama nagy kegyelemben, hogy az utolsó szó, mely ajkunkra jön, Mária neve legyen, miként ezt Szent Germán kívánta, aki Istent arra kérte, hogy az isteni Anyának neve legyen az utolsó szó, mely nyelvét megmozgatja! (Orat. 6. de Ann. Virg.) Óh édes halál, ó nyugodt halál, melyet az üdv neve kísér és véd! Csak azoknak, kiket üdvözíteni akar, adja Isten a kegyelmet, hogy haláluk óráján e nevet hívhassák segítségül.
Ó édes királynőm és Anyám! Te tudod, mennyire szeretlek, szeretem egyúttal a te szent nevedet is. Felteszem magamban, és remélem, hogy segítségeddel hű is fogok maradni abbeli elhatározásomhoz, hogy a te szent nevedet, míg élek, de különösen halálom óráján gyakran hívom segítségül. Fejezzük be tárgyunkat Szent Bonaventura gyengéd imádságával: „Ó áldott Szűz, ha lelkem majdan elhagyja ez árnyékvilágot, jer elém a te dicsőséggel teljes neved kedvéért és zárj karjaidba! Vigasztalj majd akkor engem, ó Mária, kedves jelenléteddel, légy számomra lépcső az égbe vezető úton! Eszközölj ki részemre bocsánatot és örök nyugodalmat! Ó hatalmas szószólóm Mária, meg kell védelmezned tisztelőidet és közben kell járnod érdekükben Krisztus ítélőszékénél?” (Psalt. Deip.)