1. Egyházunk kebeléből kizárja (kiközösíti) mindazokat, „akik párbajoznak, párbajra kihívnak, a kihívást elfogadják, a párbajt bármiképpen elősegítik, azt szándékosan szemlélik, azt megengedik, vagy amennyiben rajtuk áll, azt meg nem akadályozzák, legyenek azok bármily méltóságban”. (2351. kánon)
E szigorú büntetést tehát magukra vonják a becsületbíróság tagjai is, akik a párbajra köteleznek, a segédek, sőt az orvosok s a gyóntató is, ha a megállapodás szerint a helyszínen megjelenik, vagy a párbaj kimenetelére a közelben várakoznék; de nem sújtja ez utóbbiakat az egyházi büntetés, ha már a párbaj után hívják oda őket, hogy segélyüket igénybe vegyék.
A Szentszék valóságos párbajoknak minősítette, tehát ugyancsak kiközösítéssel bünteti a Németországban divatos diákmérkőzéseket is (mensurák), melyeket egyébként jól megvédett testtel, kiélesített késekkel vívnak csupán az arcon ejtve sebeket. (Ss. Off. 1890. aug. 9.)
2. Súlyos bűn terhe alatt tilos oly könyvek (engedélynélküli) olvasása, melyek a párbajt védelmezik.
3. A párbajozók és azok segédei jogilag becsületvesztettek lettek (infames), minek következményei, hogy egyházi pályára alkalmatlanok, egyházi méltóságot, hivatalt el nem foglalhatnak, az ún. egyházjogi cselekvényeket nem gyakorolhatják, így pl. nem választhatók meg templomatyáknak, iskolafelügyelőknek, nem lehetnek egyházi vagyon kezelői, nem vállalhatnak tisztséget a kat. autonómiában, kegyúri jogaik fel vannak függesztve, nem lehetnek kereszt- vagy bérmaszülők stb.
4. Végül a párbajban elesettek, akár a színtéren hunynak el, akár a párbajban kapott seb folytán később halnak meg, egyházi temetésben nem részesíthetők, hacsak kimúlásuk előtt a bűnbánat s megtérés komoly jeleit nem adták.