Mi a párbaj?

Az áteredő bűn nem csupán a testre hozott halált, hanem forrongásba hozva a szenvedélyeket, a lelket is betegségből-betegségbe ejti. A kultúra haladása ezen magában véve édeskeveset segít. A különbség bizonyos szellemes író szerint csak az, hogy míg hajdan a banditák a Bakonyban tanyáztak, ma a vasúton első és második osztályon utaznak. Valóban! Így találjuk ezt az erkölcsiség egész vonalán. A régi bűn, bár talán más s finomított kiadásban, újra meg újra jelentkezik és folytatja romboló munkáját.

Nevezetesen az embert emésztő szörnyű láz két kiütésével kell még foglalkoznunk, melyek éppen az ötödik parancs súlyos megsértésére vezetnek: egyik a párbaj s a második a háború.

A párbaj egyes küzdelme egyes ellen megállapított időben s helyen, súlyos sebesítésre alkalmas fegyverrel. Mi itt a magánjellegű párbajról szólunk. Mert voltak hajdanában a közügy érdekében, erre felhatalmazott egyének által vívott páros viadalok is, minőt például Dávid vívott Góliát ellen. Az ilyen párbajok nem kifogásolhatók, mert hiszen nagyobb állami szerencsétlenség elhárítására vívták azokat s a kikerülhetetlen háborút helyettesítették.

Fontos dolog jól szemügyre vennünk a párbajnak fent adott meghatározását. A féltékeny szerelemből, haragból vagy tisztán virtuskodásból támadt korcsmai verekedéseket, melyek országszerte főképp ünnepnapokon végbemennek s nem ritkán néhány súlyosan sebesültet, sőt halottat is hagynak a porondon, nem nevezzük párbajoknak. Mert jóllehet a súlyos sebesítésre elég alkalmas „bicskákkal” szokták azokat elintézni, de nem előre megállapított időben s helyen.

Enyhítő körülmény az effajta dulakodásoknál, hogy a rendesen bortól is hevített szenvedélyek hirtelen fellobbanása az, ami a durva s műveletlen fiatal embereket a megfontolatlan lépésre ragadja. Lényegében a párbaj sem egyéb, mint verekedés. Ami benne finomabb, csak súlyosbítja a benne rejlő gonoszságot. Az indító ok ugyanaz mind a kettőben: asszony, sértett becsület, virtuskodás.

Ámde azok, kik ily okokból egymás életére, földi s örök boldogságára törnek, nem duhaj legények, hanem úriemberek, sokszor magasrangú egyének, honatyák, miniszterek, akiknek ugyancsak kötelességük volna jó példával tündökölni mások előtt. És teszik ezt a gonosztettet, miután azt összes következményeivel együtt napok, sőt heteken át alaposan megfontolhatták.