Ó szeretett anyám Mária, mennyire elmerültem volna már bizonnyal a nyomorúság örvényébe, ha szeretetteljes kezed oly sokszor meg nem mentett volna! Ah, mily régen égnék már a pokolban, ha hatalmas szószólásod meg nem óvott volna attól! Sok vétkem már beledöntött oda engem; az isteni igazságosság kimondotta felettem az ítéletet és a gonoszok már készen állottak arra, hogy a kimondott ítéletet végrehajtsák: ekkor elősiettél te, ó anyám, anélkül hogy kértelek volna, anélkül, hogy segítségedért folyamodtam; elősiettél és megmentettél engem. Ó szeretett oltalmazom, miképp háláljak meg ily nagy kegyelmet, ily forró szeretetet? Te legyőzted szívem keménységét; szeretetet, bizalmat öntöttél lelkembe. Ó Mária, mily mélységes nyomorúságba döntöttem volna már magam, ha szelíd kezed oly sokszor ki nem ragadott volna a veszedelemből! Ó reménységem, óvj meg továbbra is a kárhozattól, s főként segíts, hogy újólag vissza ne essem a bűnbe! Ne engedd, hogy egykoron átkozzalak a pokolban! Íme szeretett királynőm, én szeretlek téged; lehetséges volna‑e, hogy egyetlen egy is elkárhozzék szolgáid közül, ki téged szeret? Eszközöld ki tehát számomra a kegyelmet, hogy többé ne bizonyuljak hálátlannak irántad és Isten iránt, ki irántad való szeretetből már oly sok kegyelemben részesített! Mit mondasz erre szeretett Anyám, Mária? Örökre el fogok‑e veszni? Biztosan elveszek majd, ha téged elhagylak! De vajon lehetnék‑e valaha olyan vakmerő, hogy téged elhagyjalak, elszakadnék‑e újból tőled, ki már oly sokszor bizonyítékát adtad szeretetednek? Isten után te vagy szeretetemnek egyedüli tárgya; nem akarok vakmerően tovább élni, úgy, hogy téged ne szeresselek. Íme, javadat óhajtom, szeretlek és remélem, hogy mindig szeretni is foglak, valamint itt a földön, úgy az egész örökkévalóságon át az égben, ó Mária, téged, ki a legszentebb, a legjóságosabb és szeretetre legméltóbb vagy az összes teremtmények közt!