Mária főképpen azért jött a világra, hogy a bűnösöket, kik Isten malasztját elvesztették, felsegítse, és Istennel ismét kiengesztelje: „Legeltesd bakjaidat” (Én 1,7) szólt hozzá az Úr, midőn őt teremtette. Tudjuk, hogy a bűnösöket szokták a bakokkal összehasonlítani, s hogy a bárányok, vagyis a kiválasztottak, Jozafát völgyében egykoron jobbról fognak állani, míg a bakoknak balról lesz a helyük. „Csakhogy e bakok – így szól Párizsi Vilmos – a te gondjaidra vannak bízva, ó hatalmas Anya, juhokká kell őket átalakítanod, hogy így azok, kik különben bűneik miatt a baloldalt érdemelték, közbenjárásod által a jobb oldalra kerüljenek.” Isten kijelentette Szienai Szent Katalinnak, hogy szeretett Anyját édes hódítószernek, vonzóeszköznek teremtette, hogy kedvességével lebilincselje az embereket és pedig mindenekelőtt a bűnösöket vezesse vissza hozzá. Igen fontos az a megjegyzés, melyet Párizsi Vilmos tesz az Énekek énekének fennebb idézett helyére vonatkozóan; azt mondja ugyanis, hogy Mária csak a saját bakjait ajánlja Istennek, mert a boldogságos Szűz nem az összes bűnösöket, hanem csak azokat menti meg, kik neki szolgálnak és őt tisztelik. Azok ellenben, kik bűnös állapotukhoz makacsul ragaszkodnak, Máriát egyáltalán semmiféle áhítatgyakorlattal nem tisztelik, és magukat nem ajánlják kegyeibe, hogy bűneiket elhagyhassák: az ilyenek nem számíthatók Mária bakjai közé, és ezek legnagyobb szerencsétlenségükre az utolsó ítélet napján helyüket a baloldalon, az elkárhozottak közt fogják fellelni.
Íme egy gyönyörű példa: Egy fiatal nemes bűneinek nagysága miatt már közel volt ahhoz, hogy üdvössége felől kétségbeessék. Ekkor egy szerzetes felbátorította, hogy csak keressen segítséget a boldogságos Szűz Máriánál, s e célból meghagyta neki, hogy egy általa kijelölt templomban lévő Mária szobrot látogasson meg. A nemes követte a tanácsot; midőn azonban megpillantotta a jelzett szobrot, úgy tetszet neki, mintha az őt felhívná, hogy csak vesse magát előtte térdre és merítsen új bátorságot. A nemes letérdelt erre, és megcsókolta a szobor lábait; egyszerre csak a szobor csókra nyújtotta neki a kezét. A kézen pedig e szavakat olvasta: „Megszabadítlak téged a leggonoszabbak kezéből;” mintha mondta volna neki Mária: „Ne essél kétségbe édes fiam, meg foglak szabadítani bűneidtől és a félelemtől, mely gyötör.” Írják továbbá, hogy ez a szegény bűnös, midőn eme vigasztalással teljes szavakat olvasta, oly nagy bánatot érzett bűnei fölött és oly lángoló szeretetre gyulladt Isten iránt, hogy ott helyben Mária lábainál meghalt.