Hogy a szentségi anyagnak s alaknak kapcsolódása „a végrehajtott cselekvény” erejével (ex opere operato) hasson, bizonyos feltételektől van függővé téve.
Első ezek között mindenesetre az, hogy a Krisztus által megszabott anyag s alak jöjjön alkalmazásba s attól lényeges eltérés ne történjék. És ez nagyon természetes. A szentségeket Krisztus alapította. Ő kötötte határozott jelekhez a szentségi malasztokat. Más jelnek tehát, más anyagnak s alaknak semmi ereje sincs.
Nevezetesen: a szentségi anyag az isteni Alapítótól rendelt, valóságos, romlatlan s hamisítatlan legyen. Ilyen pl. a természetes víz, a búzakenyér, a tőkén termett bor, az olajbogyóból sajtolt olaj. Egészen eltérő anyagot még végső szükségben sem szabad alkalmazni. Így pl. hasztalan próbálnánk a haldokló gyermeket tejjel vagy borral megkeresztelni. Ha egészen biztos anyaghoz nem juthatunk, nagy szükség esetén a kétséges anyagot is felhasználhatjuk. Azonban ilyen esetekben a szentséget mindig csak feltételesen szolgáltassuk. Így sürgős esetben szabadna, közönséges víz híján, tejjel vagy borral elegyített vízzel vagy szódavízzel is feltételesen keresztelni.
Az előírt szentségi alakon, vagyis a szavakon sem szabad semmit sem változtatni. Lényeges változtatás érvénytelenné teszi a szentséget; s ha valaki tudatosan tenne ilyet, súlyos szentségtörés bűnébe esnék. A szavakat csonkítás s megszakítás nélkül s érzékelhető módon kell kiejtenünk, úgy hogy azok emberileg érthetők legyenek. Ellenkező esetben semmit sem „jelentenének” s így már jelek sem volnának.
A szentségi anyagot s alakot továbbá együttesen kell alkalmaznunk, mert csak a kettő kapcsolódása hozza létre a szentséget. Szükséges tehát, hogy pl. a keresztségnél a vízöntést ugyanakkor alkalmazzuk, midőn a szavakat kimondjuk. Némely szentség azonban természeténél fogva megengedi, hogy az anyag s alak összefüggése lazább legyen. Így a szentgyónásban, melyet az Úr a bírói ítélet mintájára alapított, a bűnvallomás és föloldozás közé a gyóntató atya intelme s tanítása is illeszkedhetik. A házasságnál pedig, mely nem egyéb szentségi méltóságra emelt szerződésnél, a szentség akkor létesül, ha az egyik fél akaratnyilvánításához – talán hosszabb idő múltán – a másik fél beleegyezése járul.
Végül általában véve ugyanannak kell a szentségi anyagot s alakot alkalmaznia. Így pl. a keresztségnél annak kell a vízöntést végeznie, aki az előírt szavakat: Én téged keresztellek … kimondja. Ellenkező esetben az igéknek igazi értelmük sem volna.
Oly szentségnél, mely több önálló részből áll, lehetséges, hogy több kiszolgáltató működjék közre. Így a keleti egyházban gyakori eset, hogy az utolsó kenet egy-egy kenését más és más pap végezi. A görög szertartásban az együttmisézés is szokásos. Ez abban áll, hogy ugyanazon kenyér s bor felett több pap mondja egyszerre az átváltoztató szavakat: Ez az én testem … Ez az én vérem … A latin Egyházban az ily mise csupán az áldozópap szentelésénél van előírva s megengedve, midőn az imént felszenteltek a püspökkel együtt s egyszerre mutatják be a közös isteni áldozatot.