A megszentelő malaszt hatása között az első: barátság Istennel. A barátság két egymást kölcsönösen, önzetlenül szerető félnek minden áldozatra kész jóakarata egymás iránt. Nagy kincs tehát a jóbarát. Maga a Szentlélek lelkendezve magasztalja annak értékét. „A hív barát erős oltalom – olvassuk az Írás lapjain – és aki ilyet talál, kincset talál. A hív baráthoz semmi sem hasonlítható és nem méltó az arany és ezüst értéke az ő hűségének jóvoltához. A hív barát az életnek és halhatatlanságnak orvossága és akik félik az Urat, megtalálják azt. Aki az Istent féli, hasonlóképpen jóbarátságra is tesz szert: mert mint önmaga, olyan lesz barátja is.” (Sir 6,14–17) A barátság tehát bizalmas jellegű s éppen azért egyenrangúságot tételez fel. A latin közmondás szerint a „barátság vagy egyen rangot talál, vagy egyen ragot csinál”. Azért nagy s irigyelt kitüntetés előkelőségek, fejedelmek barátságával dicsekedhetni. És íme Isten – ó, egek bámuljatok – a belénk öntött megszentelő malaszt kedvéért barátságára méltat minket. Igen! Az útszéli koldusgyermek, míg a megszentelő malasztot élvezi, Istennek, az ég s föld Urának jóbarátja. Valamennyi malasztos lélekre vonatkoznak az Üdvözítő igéi: „Ti az én barátaim vagytok… már nem mondalak titeket szolgáknak … hanem barátaimnak mondalak titeket”. (Jn 15,14.15) Sőt ez a barátság oly forró s bensőséges, hogy maga Isten viszonyát a malasztos lélekhez a jegyesi s hitvesi állapottal hasonlítja össze. Az Énekek énekének fenséges szerelmi dalai, a vőlegénynek s menyasszonynak enyelgése voltaképpen jelképei annak a szoros életközösségnek, amelybe Isten s a halhatatlan, malasztos lélek egymással léptek. A Jelenések könyve is Istennek s a léleknek lakodalmáról zeng himnuszt: „Örüljünk és örvendezzünk és adjunk dicsőséget őneki, mert eljött a Bárány (Jézus!) menyegzője és az ő jegyese fel van készülve. És adatott neki, hogy fényes és fehér bíborba öltözzék, mert a bíbor a szentek megigazulása. És mondá nekem: Írjad: Boldogok, kik a Bárány menyegzői vacsorájára meghívattak”. (19,7–9)