Ami a természetben a nap, az a lékek birodalmában a Szentlélek. Ő sugározza felénk a krisztusi malasztot. Beragyogja a földkerekséget. Megvilágít s melegít minden földi vándort. Életet, tenyészetet, virágzást, termékenységet, fényt s szépséget áraszt ki magából s megfüröszti benne a lelkeket. Ennek az isteni napnak a lélekre vetett egyes sugarait segítő malasztnak nevezzük. Ezek a sugarak, mikor bensőnkbe hatolnak, fényt lövellnek értelmünkre, az igazság megismerésére s elfogadására fogékonnyá teszik azt, akaratunkat pedig a jóra lendítik. Bármi legyen is ezeknek az isteni sugaraknak belső természete, annyi bizonyos, hogy azokat a mi tulajdon gondolatainktól és az akaratunkban jelentkező indulatoktól megkülönböztetni nem tudjuk. Ámde valójában a Szentlélek, midőn a malasztot adja, ezeket a gondolatokat, indulatokat valami isteni módon felemeli, bearanyozza, értékesíti. Ezek a malaszt által kipattantott, ébresztett, segélyezett gondolatok s indulatok ugyanezért egyben Isten gondolatai s érzelmei is mibennünk. Innen van, hogy mostantól fogva már arányban állanak azzal a nagy céllal, amelyre Isten irányítja azokat, ami nem egyéb, mint a mi megszentelődésünk, igazságunk, üdvünk s örök dicsőségünk. Az isteni kinyilatkoztatás forrásainál még valamivel nagyobb világosságot is nyerhetünk s talán mélyebben belepillanthatunk a malaszt titokzatos nagyszerűségébe.