Törekedjünk mi is felbátorodni, ha mindjárt bűnösök lennénk is, s bízzunk erősen abban, hogy Mária halálunk óráján meg fog segíteni, és jelenlétével fog vigasztalni, ha életünk hátralévő idejét az ő szeretetére szenteljük. Midőn királynőnk egy napon Szent Mechtildisszel társalgott, kijelentette neki, hogy megsegíti haláluk óráján mindama tisztelőit, kik itt e földön hűségesen kitartanak szolgálatában. Óh Istenem, mily vigaszunkra fog szolgálni halálunk óráján, mikor csak néhány pillanat választ el az örök ítélettől, ha majd megpillantjuk közelünkben az egek királynéját, amint segít és vigasztal azon ígéretével, hogy nem hagy el bennünket. Számtalan példát találhatunk a felhozottakon kívül a szentek életében arra nézve, hogy Mária miként segítette meg haldokló tisztelőit. Szent Klára, a kapucinus-rendi Szent Félix, Montefalkói Boldog Klára, Szent Terézia és Alkantarai Szent Péter valamennyien részesültek ebben a nagy szerencsében. Istenes Szent János már várta halálos ágyán Isten anyját, ki iránt mindig nagy áhítatot tanúsított. Midőn azonban késett jövetelével, szomorú lett és panaszokba tört ki. Mégis, mikor az idő elérkezett, megjelent az Isten anyja s mintha szemrehányással akarta volna illetni csekély bizodalmát, e gyengéd szavakat intézte hozzá, melyek bizonyára felbátoríthatnák Mária minden tisztelőjét: „Ó János, ily órában nem hagyom el tisztelőimet.” Mintha csak így szólt volna: „Hogy is gondolhatsz olyat, kedves Jánosom, én hagytalak volna téged cserben? Nem tudod, hogy nem vagyok képes hű szolgáimat haláluk óráján elhagyni? Azért nem jöttem előbb, mert nem volt még itt az ideje, de íme most jövök, hogy magammal vigyelek és visszatérjek veled az égbe.” Röviddel ezután meghalt a szent és felsietett a mennyekbe, hogy ott az egész örökkévalóságon keresztül hálát adjon szeretve szerető királynőjének.