A hit megvallása keresztény kötelesség, amelyet példaképként szemléltetnek a Szentírás történetei. A három ifjú a tüzes kemencében, akik Nabukodonozor bálványszobrát nem imádták (Dán 3), Eleázár, az agg izraelita, aki nem volt hajlandó sertéshúst enni (2Mak 6), vagy a pogány százados, aki Krisztus kereszthalálakor kijelentette: „Valóban Isten Fia volt ez” (Mt 27,54) – mindannyiuk példája mutatja, hogy a hitet még nehéz körülmények között is meg kell vallani.
1. Isten kívánja hitünk külső megvallását
A hit megvallása nem csupán belső meggyőződés kérdése. Krisztus így tanította:
„Úgy világoskodjék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket és dicsőítsék Atyátokat, ki a mennyekben vagyon” (Mt 5,16).
Ez azt jelenti, hogy hitünket szóval és cselekedettel is ki kell nyilvánítanunk, mások előtt is. A keresztény ember a világ számára olyan kell, hogy legyen, mint a gyertya a sötét szobában: világítania kell, hogy másokat is az igazság felismerésére vezessen. A hit megvallása segíthet embertársainknak abban, hogy Istent mind jobban megismerjék, és az ő parancsait lelkiismeretesen megtartsák.
2. A hitvallás bátorságot kíván
Sajnos sok ember gyáva, és attól tart, hogy ha nyíltan megvallja hitét, kigúnyolják vagy hátrány éri. Sokan attól félnek, hogy állásukat vagy előmenetelüket kockáztatják. Az ilyen emberek olyanok, mint a félénk nyulak, akik még a madárijesztőtől is megijednek. Nem gondolnak arra, hogy azok, akik most kinevetik őket hitük miatt, az ítélet napján megszégyenülnek.
„A keresztény hit ellenségeinek merészségét is sokszor már a bátor keresztények hitvallása is megtöri” – mondta XIII. Leó pápa. Aki nem vallja meg hitét, az olyan, mint a néma kutya, amely nem tud ugatni és megvédeni gazdáját (Iz 56,10).
3. A hit megvallásának alkalmai
Az egyház sok lehetőséget biztosít a hit nyilvános megvallására:
- A keresztény körmenetek, például az Úrnapja vagy a feltámadási körmenet, a hit külső megvallásának alkalmai.
- A bérmálás szentsége különleges kegyelmet ad a híveknek, hogy bátran megvallják hitüket.
A hit külső megvallása akkor kötelességünk, ha azt Isten dicsősége vagy embertársunk lelki üdve megkívánja. Nem szükséges azonban mindenhol és minden helyzetben nyíltan kifejezni hitünket. Krisztus figyelmeztetett arra, hogy ne adjuk a szentet a kutyáknak, és ne szórjuk gyöngyeinket a sertések elé (Mt 7,6).
Ez azt jelenti, hogy nem kell felelni a vallásunkat gúnyoló emberek provokációira, mert az ilyen viták általában nem az igazság kereséséről szólnak, hanem a hit kigúnyolásáról. Ha azonban arra jogosult hatóság kérdez minket hitünkről, akkor azt még életünk árán is meg kell vallanunk, ahogyan Krisztus is tett Kaifás előtt (Mt 26,63).
4. A hit megvallásának jutalma
Aki hitvallóként áll helyt, azt Isten már e földi életben is, de még inkább a túlvilágon megjutalmazza. Krisztus ígéretet tett:
„Aki vallást tesz rólam az emberek előtt, arról én is vallást teszek mennyei Atyám előtt” (Mt 10,32).
A hitvallás nemcsak Isten dicsőségét szolgálja, hanem a hívőt is megerősíti a hitben. „A gyakorlat tesz mesterré” – ahogyan az élet más területein is, a hitben való növekedéshez is szükség van arra, hogy azt rendszeresen megvalljuk és gyakoroljuk.
Összegzés
A hit megvallása nem csupán személyes ügy, hanem keresztény kötelesség. Krisztus követőinek világító fényként kell állniuk a világban, hogy másokat is az igazságra vezessenek. Bár sokan félnek a gúnytól vagy az üldöztetéstől, a hit bátor megvallása mindig győzedelmeskedik, és Isten jutalmat ígért azoknak, akik nem tagadják meg őt az emberek előtt.