Az isteni szeretet nagy s kedves törvényének mind serényebb betöltése, a szeretet indulatának mind gyakoribb s buzgóbb felindítása nemcsak a leghasznosabb s érdemhozóbb, hanem egyszersmind könnyű s természetszerű az emberre nézve. Hiszen az izgő-mozgó emberi szív mire sem vágyik inkább, mint megnyugvásra s kielégülésre. Már pedig a nagy Szent Ágoston szerint: „Tenmagadért teremtettél minket, ó, Isten s nyugtalan a mi szívünk, míg csak benned nyugalomra nem talál”. A szeretet voltaképpen a szív légköre; fuldoklik, ha abból kiragadod. Viszont kell, hogy Istenben, ki maga a szeretet, otthonosan érezze magát. Az Írás szerint „Istenben élünk, mozgunk és vagyunk”. (ApCsel 17,28) Mily boldogító s üdvös volna ezt a nagy igazságot szívünkben is öntudatra ébreszteni! Ezt vitte át a gyakorlatba a többek között Szent Rajmund. Mikor azt kérdezték tőle: „Kié vagy?”, azt válaszolá: „A szereteté”. „Hol a házad?” „A szeretetben.” „Mi hozott ide?” „A szeretet.” „Hová mégy?” „A szeretethez.” „Hol lakol?” „A szeretetben.” „Mire gondolsz?” „A szeretetre.” Minthogy pedig az emberiség nagy átlagának erejét ez az isteni szeretetben való öntudatos elmerülés felülmúlja, legalább többször kellene napjában Istenre szeretettel gondolnunk, munkánkat a szeretet aranyszálaival át- meg átszőnünk: röpimákkal, szeretetfohászokkal, megajánlásokkal bőven fűszereznünk. A szentek ebben bámulatos gyakorlottságra, szinte művészetre tettek szert. Minden a nap alatt – a csillagoktól a fűszálig – Istenre emlékeztette őket s szeretetre tüzelte szívüket. Szent Teréz hálálkodó szeretettel élvezi a szép piros almát, melyet az isteni Jóság öröktől fogva neki szánt, számára teremtett. Assisi Szent Ferencnek a bárány az Isten Bárányát juttatja eszébe s szeretettel tölti el iránta stb.
Nem nagy tudomány kell ehhez, hanem inkább alázatos, tiszta szív s jóakaró készség. Midőn Egidius ferencestestvér naiv egyszerűséggel megkérdé Szent Bonaventurát, rendjének generálisát: „Vajon az iskolázatlan s csekély tehetségű ember szeretheti úgy a mi Urunk Jézus Krisztust, mint ti tudósok?” A szent felelé: „Igen, testvérem! Sőt az egyszerű, tanulatlan parasztanyóka jobban szeretheti Istent, mint valamely nagytudományú hittanár”. Egidius testvért ez a nyilatkozat mélységesen meghatotta. Kifutott a zárda kertjébe, ahonnan a városra nyílott kilátás s nagy szóval kiáltozá: „öreg, szegény, tanulatlan, egyszerű parasztasszonyka! Szeresd a mi Urunkat Jézus Krisztust s nagyobb lehetsz, mint a tudós fr. Bonaventura!” Mire őt magát az isteni szeretet elragadtatásba ejtette s három állandó órán át teljesen mozdulatlan maradt, magánkívül, ugyanabban a helyzetben.