Ki kell még e helyütt emelnünk a reménynek virágzását, mely a jó Istenbe vetett bizalom. Jelentékenyebb foka ez a reménynek, valamely magasabb, emelkedettebb bizakodás. Főképpen az isteni Gondviselésre irányul, melyről oly szépen s jellemzően mondja az Írás: „Atyám! a te gondviselésed kormányoz”. (Vö. Bölcs 14,3) Isten szívén hordja nemcsak üdvünket, hanem azzal összefüggő ezernyi ügyes-bajos dolgunkat is; szerető, gyengéd atyai gondja „elér a végtől-végig erősen s mindent kellemesen elrendez” (Bölcs 8,1), akként fonogatva életünk, sorsunk szálait, hogy az őt szeretőknek minden javukra szolgáljon. (Vö. Róm 8,28)
Istennek a beléje vetett bizalom nagy dicsőségére válik. Felmagasztalja jóságát, bölcsességét, hatalmát, hűségét. A legszebb hála a szeretet után, mellyel Istennek adózhatunk. A tulajdonképpeni és egyedül helyes felfogás Istent illetőleg. Akkor értjük Istent, akkor van katolikus fogalmunk róla, ha bízunk benne: akkor emelkedünk fel hozzá, akkor hódítjuk meg szívét s tesszük tulajdonunkká s ejtjük hatalmunkba mindenható erejét és segélyét. A bizalmas remény az az erény, mely bizonyos értelemben magamagát valósítja meg. Sok dolgot azért s csakis azért nyerünk meg Istentől, mert bíztunk s reméltünk. Nem volna ugyanis méltó a végtelen nagy s hatalmas Istenhez, hogy kicsinyke teremtményének egyes egyedül beléje helyezett bizalma megszégyenüljön. Valóban, ha bízunk, mi állhat akkor ellen? Azért „tebenned bízom, Uram! ne szégyenüljek meg mindörökké!” (Zsolt 30,2)
De másrészt a bizalom becsületére válik az embernek is, mert mindig erős, nemes szívet s emelkedett lelkületet tételez fel. A kétségbeesés gyáva s becstelen dolog, szégyene s gyengesége az anyagnak. Miért hajlik annyi ember s oly könnyen a kétségbeesésre? Mert az a legkönnyebb s legkényelmesebb dolog; felment minden erőfeszítéstől, küzdelemtől… A sereg, mely nem bízik a győzelemben, vert had. A talpraesett, bátor katonaság ellenben mindig bizonyosra veszi a győzelmet s ki is vívja azt minden nehézség ellenére. Mondjuk tehát a prófétával lelkesült bizalommal: „Én pedig az Úrban örülök és vigadok az én üdvözítő Istenemben. Az Úristen az én erősségem és lábaimat olyanokká teszi, mint a szarvasokéi: ő, a győző, magas helyekre visz engem, zsoltárokat énekelőt”. (Hab 3,18.19)