Ha hit dolgában kétségünk támad, a) tartsuk ébren magunkban azt a tudatot, hogy minden nehézségre, mely a katolikus Egyház tanítása ellen bennünk felötlik, van teljesen kielégítő megoldás, ha mi azt hamarosan nem is találjuk. Mondjuk ki azért magunkban szent eréllyel: „Amit a te Egyházad tanít, az való igaz!” Nem kevés félreértés azonban éppen abból ered, hogy igen sokan valamit az Egyház tanításának tartanak, ami távolról sem az, vagy legalább is nem oly értelemben, mint ők azt vélik.
b) Jól tesszük, hogy nyomasztó kétség esetén hozzáértő egyéneknél vagy szakkönyvekben keresünk felvilágosítást, hogy hitünk minél ésszerűbb legyen.
c) Egyelőre azonban, miután a hit indulatját felindítottuk, ne tépelődjünk s vitatkozzunk magunkkal, hanem fordítsuk elménket más dolgokra. A gonosz szellem ugyanis, akitől sokszor a hitellenes kísértések származnak, szerfelett ügyes vitázó s vajmi könnyen belekeveri a hitetlenség hálójába azt, aki vele szóba áll. Tapasztalta ezt Éva ősszülőnk s annyi mások az évezredek folyamán.
Inkább csak tanúság kedvéért közöljük a következő példát anélkül, hogy történelmi hitelességére túlságos súlyt helyeznénk.
Bizonyos jeles páduai tanár külsőleg jámbor halál után ijesztően rút alakban jelent meg egyik társának, ki az éjszaka homályában könyvei felett virrasztott. „Tudd meg – szólott –. hogy rajtam semmi sem segít, én elkárhoztam!” Okát is megadta: „Életemben gyakorta kevélykedtem tudományomban s azt képzeltem, hagy – főleg ami a Szentháromság tanát illeti – a hittanban oly járatos vagyok, hogy még az ördöggel is szembeszállók. És íme, a pokoli szellem halálos ágyamon éppen itt kezdett ki… s oly ügyes ellenvetéseket tett, hogy végre kételkedni kezdettem, hogy vajon az Egyház helyesen tanítja‑e e titkot. Így haltam meg…” A tudós erre eltűnt, de nem a mélységes s üdvös hatás, melyet társára tett. Ez midőn halálos ágyán a pokoli sárkány vele is megpróbálkozott s felvetette neki a kérdéseket a hit dolgában, óvakodott minden vitától s csak annyit felelt: „Én úgy hiszem, ahogy az Egyház tanítja!” „De hát hogyan tanítja az Egyház?” – szorongatta tovább a sátán. – „Úgy, ahogy én hiszem!” – volt a válasz. És e kérdés s felelet addig váltakozott, míg a gonosz lélek megszégyenülve el nem távozott. (Prugger: Lehr- und Exempelbuch. 32. l.)
d) Tömjük el aztán a hitellenes kísértések dús forrásait, küzdjünk a kevélység és érzékiség szenvedélye ellen. Az alázatos s tiszta szív nem igen tapasztal a hit ellen kísértéseket, vagy ha mégis, ártalmatlanul zajlanak el azok felette. A tiszta szív boldog, mert az Üdvözítő ígérete szerint látja Istenét. (Vö. Mt 5,8)
e) Járuljunk végül gyakorta a hit s tisztaság forrásához, a legméltóságosabb Oltáriszentséghez. Aki a szentáldozás által a hit legmélyebb titkát gyakran tettleg vallja, egyéb hitigazságokkal szemben sem fog egykönnyen nehézséget tapasztalni. Ámde ez a nagy szentség nemcsak begyakorolja hitünket, hanem bőven szaporítja a kegyelmet is, melytől a hit világos és erős lesz.
Tapasztalták ezt őseink, az első keresztények, kik „a szent asztaltól – Aranyszájú Szent János szavai szerint – úgy távoztak, mint a tüzet lehelő oroszlánok, rettenetesek még az ördögre nézve is”.
És milliószámra tudtak meghalni a hitért. Hitben oly vérszegény korunknak is ez volna az egyetlen orvossága, befogadni a „mysterium fideit”, „a hit titkát” s az emmauszi tanítványokkal megismerni Krisztust a kenyértörésben. (Lk 24,30–31)