Midőn azonban a varázslás minden nemét elítéljük, vigyáznunk kell, nehogy pálcát törjünk némely dolog felett, amely ugyan babonának látszik, de tényleg nem az.
a) Vannak a gyógyításnak oly szerei, módjai, melyek bár előttünk rejtélyesek és csodálatosak, de a természet erőit felül nem múlják. Ilyen pl. az ún. hipnózis, mely a bennünk rejlő állati delejességet igyekszik gyógyításunkra kihasználni. Ha azonban effajta testi-lelki veszéllyel járó kísérleteknek magunkat alávetjük, vigyázzunk, hogy csak lelkiismeretes, tudós orvosra bízzuk magunkat.
b) Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a „Magasságbeli keze ma sem rövidült meg” és csodálatos kegyelmeit, melyek közt az ún. „gyógyítás ajándéka” is szerepel, sohasem vonja meg egészen Egyházától. Mindig voltak s vannak a katolikus Egyházban szentek, sőt kevésbé szentek is, kik Isten különös segítségével kézfeltevés, ima, keresztvetés stb. által felebarátaiknak egészségét visszaadták. Az újabb időkben pl. nagy feltűnést keltett a jámbor s jótékony Hohenlohe herceg, nagyváradi kanonok, aki puszta imádságával közelből s távolból számtalan beteget gyógyított meg. Amerre csak utazott, őt is, mint hajdanában a Szentföldet járó Üdvözítőt, betegek vették körül, (†1849. nov. 14.) Ha tehát akadnának olyanok, kik nem haszonlesésből, hanem Isten iránti szeretetből a betegek felett imádkoznak, vagy oly szertartásokat végeznek, melyek a katolikus tanokkal összhangban vannak (pl. a Teljes Szentháromság tiszteletére háromszor vetnek keresztet stb.), továbbá, ha az eredményt nem magától a ceremóniától, hanem Isten erejétől reménylik, nincs megtiltva, hogy hozzájuk folyamodjunk s állítólagos gyógyító erejüket igénybe vegyük. Az ilyenek gyógyító tudományukat rendesen nem mástól tanulták, hanem Isten Lelke oktatta ki őket.