Nincs nagyobb kincse az embernek földi zarándoklatján, mint a nyugodt, derült lelkiismeret. Olyan ez valóban, mint a méz, amely nemcsak maga édes, hanem mindent meg is édesít: a nélkülözést, betegséget, sőt magát a halált!
A jó lelkiismeret az embernek bátorságot, békét, nyugalmat ad s éppen azért a legpuhább vánkos, a legjobb altatószer.
A régi perzsa királyokról beszélik, hogy vánkosukat 50 ezer talentum arannyal tömték meg, hogy rajta édesebben aludjanak. Kaligula császárról és Mithridates királyról pedig azt jegyzi fel a történelem, hogy hálószobájuk előtt a testőrségen kívül fenevadakat tartottak, nehogy valaki éjjeli nyugalmokat megzavarni merje. Valami Artemon nevű pogány emberről pedig azt őrizte meg a hagyomány, hogy midőn pihenni tért, ágya fölé nagy pajzsot támasztott fel, nehogy esetleg a szoba beomló mennyezete maga alá temesse. Mennyivel biztosabb és olcsóbb módja, hogy magunknak édes álmokat szerezzünk, ha Isten törvényeinek pontos megtartása által nyugodt lelkiismeretről gondoskodunk. Valóban, a jó rendben levő lelkiismeret a legpuhább vánkos. Oly édes rajt’ az álom, akárcsak a gyermeké az anyaölben.