I.
Fiam, úgy van rendjén, hogy sokmindenben járatlan legyél, hogy úgy tekintsd magad, mint aki meghalt e világnak, s magában a világot mindenestül keresztre feszítette.
Kell, hogy sokmindenre süket legyen a füled, s inkább arra figyelj, ami békességedre van.
Ha valami kedved ellen van, hasznosabb másfelé nézni, és mindenkit meghagyni a maga vélekedésében, mint vitatkozásra adni a fejed.
Ha Istennel bizalmas jóviszonyban vagy, és az ő ítéletére adsz, könnyen vállalod a vesztes szerepét is.
II.
Ó Uram, mire jutottunk?
Lám, siratjuk a földi veszteséget, kicsiny haszonért küszködünk, futkosunk, a lélek kárát meg könnyen vesszük, alig idézzük emlékezetünkbe.
Ami keveset vagy épp semmit sem használ, arra odafigyelünk, a legislegszükségesebbet félvállról vesszük: mert az ember egészen szétfolyik az odakint valókban, s ha idejekorán észbe nem kap, a végén jól is érzi magát közöttük elmerülve.