(megtartóztatási nap)
„Meggyőződésedet ne add fel, ha hitedet veszélyeztetnék, minden áldozatot vállalj!”
Szent Lúcia, egyike annak a hét női szentnek, akiket megemlít a Római Kánon, vagyis az I. Eukarisztikus ima.
Milyen sokan keresik a jeleket, amelyekkel felismerhetik a nagy dolgokat. És milyen sokszor megyünk el a jelek mellett, anélkül, hogy felismernénk.
Adventi utunk erősítsen meg abban, hogy figyelünk Isten üzenetére, felismerjük jeleit a világban, és mások felé közvetítjük Isten akaratát.
LÚCIA életéről igen keveset tudunk. Szicíliában, Syracusa városában született, a 3. század vége felé, ősi, előkelő római patrícius családba.
Apja halála után súlyosan beteg édesanyjával élt itt, aki már férjet is kiszemelt Lucának. Édesanyja gyógyulása érdekében elzarándokoltak Cataniába Szent Ágota vértanú sírjához. Mélységes hite kiesdette édesanyja gyógyulását.
SZENT LÚCIA TÖRTÉNETE
Szent Lúcia a keresztények által az V. század óta tisztelt szűz és vértanú. Siracusa városának, amely az ókori Szicília legjelentősebb központja volt, egyik legelőkelőbb családjából származott.
Lúcia elkísérte beteg édesanyját a mintegy negyvenmérföldnyire lévő Cataniába, Szent Ágota sírjához, hogy gyógyulását kérjék.
Imái meghallgatásra leltek, édesanyja meggyógyult, az álmában megjelenő Ágota pedig felajánlotta neki a keresztséget.
…Miután az édesanya meggyógyult, Lúciának volt egy álma:
Ágota jelent meg neki, és mint a húgát megkérdezte, hogy miért az ő sírjánál keresték a gyógyulást, mikor Lúcia a saját hitével is meggyógyíthatta volna édesanyját. Ágota megígérte Lúciának, hogy szüzessége és szeretete jutalmaként az Úr általa éppen oly nagy dicsőséget szerez majd Siracusának, mint amilyet ő adott Cataniának, vértanúsága által. Útjukon hazafelé pedig Lúcia megkapta az engedélyt anyjától, hogy ne kelljen férjhez mennie és hozományával tetszése szerint bánhat…
Lúcia ettől a jeles naptól kezdődően Jézus jegyesének vallotta magát, s elvetette a lehetőségét annak, hogy halandó ember asszonya legyen.
Amikor anyjával Ágota sírjától hazatért, kezdte szétosztani a vagyonát a szegények között.
…A vőlegénye bizalmasan megkérdezte Lúcia dajkájától, mit jelentsen ez. Az okos asszony az igazságnak megfelelően, jelentőségteljesen így válaszolt:
„A menyasszonyod talált egy igen értékes kincset, amelyet meg akar szerezni magának. Most eladja mindenét, hogy azt megvehesse.”
Az ifjú ennek hallatára kíváncsisággal és boldogan várta a közeli napot, amikor ő is részese lesz Lúcia kincsének.
De megdöbbenve kellett rájönnie, hogy Lúcia csak a szegényekkel törődik, szó sincs semmiféle olyan kincsről, amire ő gondolt. Kiderült, hogy a menyasszonya keresztény, erre bosszúból följelentette Paschasius bírónál…
Pogány vőlegénye rossz néven vette házassági ajánlatának elutasítását és azt, hogy őt a vagyon elosztásból Lúcia kihagyta, mivel csak a szegényeket támogatta. Bosszúból följelentette Paschasius bírónál. Lúcia szenvedéstörténetének leírásában jegyzőkönyvszerűen rögzítették Lúcia kihallgatását, melyben bátor érvei meglepően személyes és világos hangvételűek. A bíró ráparancsolt Lúciára, hogy áldozzon az isteneknek.
A bátor leány így felelt:
„Egy áldozat van, ami tetszik Istennek, és ez a szegényeken való segítés. Mivel már semmim sem maradt, magamat adom oda.”
A bíró rendreutasította:
„Ilyesmit az ostoba keresztényeknek mondj, de ne nekem, mert én a Császár törvényére vigyázok!”
„Tartsd hát magadat a császárod törvényéhez – mondta neki Lúcia –, én meg szívem Urának, Jézus Krisztusnak a törvényéhez tartom magam. Te féld a császárodat, én meg az én Istenemet félem. Keresd uradnak kedvét, én pedig arra törekszem, hogy Krisztus előtt legyek kedves. Tedd, ami neked jólesik, de én azt teszem, amiből üdvösségem támadhat!”
Akkor a bíró megfenyegette, hogy nyilvánosházba záratja. Lúcia rettenthetetlenül így válaszolt:
„Ezzel a testet nem tudod beszennyezni, mert az csak úgy lesz tisztátalan, ha az akarat beleegyezik. Ezért még ha el is veszed erőszakkal testem tisztaságát, akaratomat erre nem tudod rávenni. Mire vársz? A testem kész a kínra!”
A fejedelem megpróbálta a lányt bálványimádásra kényszeríteni, majd bordélyházban akarta ártatlanságában megszégyeníteni, de Isten segítségével nem sikerült elvonszolnia a szüzet. A fejedelem ezután kiadta a parancsot: olajjal és szurokkal öntsék le és égessék el! Ám hiába volt minden, a tűz nem fogott Lúcián. Végül rabtartói elvágták a torkát, de addig nem halt meg, míg imádságát be nem fejezte.
…Ezután, mint annyi más vértanú esetében, a legkülönfélébb kínzások követték egymást, de Lúcia imádságának hatására egyik sem tudott fájdalmat okozni. Megvakításának két változata van, miszerint maga vájta ki szemeit, hogy vőlegénye ne dicsérhesse többé szépségét. A másik szerint a kínzások során vakították meg. Végezetül a bíró parancsára karddal döfték át a torkát, de nem halt meg azonnal, sőt, ebben az állapotában még tanította is a népet, s csak akkor halt meg, amikor egy odasiető pap kezéből fölvette az utolsó kenetet…
Halála előtt még meg tudott áldozni!
Vértanúsága Diocletianus alatt történt, Syracusa városában. Épségben maradt testét később Velencébe vitték. Régtől fogva tisztelt szent, a misekánonban is szerepel a neve.
A források nem szólnak vértanúsága időpontjáról, a hagyomány a Diocletianus-féle üldözés áldozatai között tartja számon. Tiszteletének első bizonyítéka egy 5. századi sírfelirat a siracusai Szent János-katakombában; neve belekerült a római kánonba is. A nép és hivatalosan az Egyház is már az 5-6. században tisztelte, erről a korabeli misekönyvek tanúskodnak. Zsolozsmáját valamivel később írták; szépségében nem marad el az Ágnes, Cecília és Ágota tiszteletére írt zsolozsmák mögött.
Nagy Szent Gergely arról tudósít, hogy Siracusában és Rómában egy-egy kolostor áll Lúcia oltalma alatt. I. Honorius pápa pedig (625-638) fölépíttette Rómában a S. Lucia in Selce-templomot.
Mivel a Lucia név a latin lux, azaz a „fényesség“ szóból származik, nem véletlen, hogy fényhozó Szent Lucáról beszélünk.
…A középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Oltalmáért folyamodtak a vakok és a szembetegségekben szenvedők (mivel a neve a lux = fény szóból ered), a bűnbánó utcanők, a földművesek és a különféle kézművesek, de ugyanígy a varrónők, a párnakészítők és a nyergesek is, mivel valamennyien hegyes szerszámokkal dolgoznak…
Hozzá imádkoztak a vakok, a szembetegségben szenvedők, de a földművesek, kézművesek, párnakészítők és varrónők is, mivel mind hegyes szerszámokkal dolgozott.
Ünnepe dátumából kiindulva – a Gergely-féle naptárreformig, 1582-ig ugyanis december 13. volt az év legrövidebb napja, a tél közepének tekintették, továbbá munkaszüneti törvénynap volt – a néphitben néha egymásnak ellentmondó és pogány elemek is föltűnnek.
Így lett „Luca napja” a jövendölések napjává, amelyen az időjárásra, a vetésre, sőt a jövendőbeli nevére vonatkozó jövendölések is történtek.
„Meggyőződésedet ne add fel, ha hitedet veszélyeztetnék, minden áldozatot vállalj!”
Szent Lúcia, kérünk téged, aki szüzességedet Istennek szentelted és vállaltad a vértanúság szenvedéseit, járj közben nemzetünk fiataljaiért, hogy a meghívottak bátran merjék életüket Istennek szentelni tisztaságban, és ha kell teljes életáldozattal is kiállni hitük mellett. Kérünk Istenünk, hogy Szent Lúcia szűz és vértanú segítsen minket közbenjárásával életünk nehézségeiben, mindig világosan láthassuk az üdvösségre vezető utunkat, a mennyben megláthassuk dicsőségedet!
Ámen!