A törvények rövid kivonatát és összfoglalatát már valamennyien – szívünk tábláin mélyen bevésve – a világra hoztuk. Értelmes természetünkbe írta azokat, a minket boldogítani akaró Teremtő szent keze. Ezek az ún. természettörvények. Mindenki ismeri ezeket, aki csak esze használatára eljutott. Tud róluk a gyermek, aki az iskola falát belülről még sohasem látta, sőt az a műveletlen pogány is, aki Afrika vagy Amerika rengetegeiben napestig a vadat hajszolja. Valamennyi tudja pl., hogy a legfőbb Lényt, a világ Urát tisztelet s imádás illeti meg; a szülőket meg kell becsülni s hogy az ember, amit magának nem kíván, másnak se cselekedje.
Érdekesen bizonyítja ezt amaz eset, melyet egyik misszionárius beszél el. Pogány vadember állít be egyszer a missziótelepre s kevéske lisztért könyörög. A misszionárius ad neki egy fazékkal. Otthon a mi emberünk a fazék fenekén ezüstpénzt talált, mely véletlenül eshetett bele. Másnap eljön újra s visszahozza a pénzt. „Ma egész éjszaka – szólt – két ember civakodott bennem. Az egyik azt mondotta, a pénz nem a tied, vidd vissza. A másik ellenben azt állította, a liszttel együtt azt is csak neked adták, menj, végy rajta pálinkát. Hogy nyugtom legyen, inkább visszahoztam a pénzt.”
Maga Szent Pál is tanítja, hogy a pogányokat a természetes józan ész ösztökéli, hogy ama törvényeket betöltsék, amelyeket Isten ki is hirdetett, s hogy az Úr őket egykor a természettörvény szerint fogja megbírálni, jutalmazni avagy büntetni az ítélet napján.