Minden szerzet a végső célban, ami a tökéletes istenszeretet, sőt a lényeges eszközökben is, ti. az evangéliumi hármas-tanácsnak követésében, a szegénység, tisztaság s engedelmesség fogadalmában egymással megegyezik. Ámde különös céljukban s az ennek megfelelő életmódban eltérnek egymástól. Ebből a szempontból háromféle szerzet-típust különböztetünk meg. Vannak szerzetek, amelyeknek tagjai főleg a szemlélődő életnek szentelik magukat. Ilyet alapítottak pl. Szent Vazul, Szent Benedek és Szent Brúnó. Vannak ismét mások, amelyeknek tagjai a tevékeny életet, a felebaráti szeretet gyakorlatait választották élethivatásuknak. A harmadik típushoz azok tartoznak, amelyek a szemlélődést s tevékenységet összekapcsolva ún. vegyes életet élnek. Ide tartoznak pl. a domonkos- és ferencrendiek, a jezsuiták stb.
Mindenkinek, aki a szerzetes életre hivatott, az a szerzet való, amely hajlamainak, lelki s testi képességeinek megfelel. Abban lesz boldog s éri el a tökéletességet.
Szépen mondja ez ügyben Szalézi Szent Ferenc: „Az összes szerzeteknek van közös szellemük s azonkívül van még mindegyiknek külön szelleme is, amely neki különös sajátja. Az előbbi abban áll, hogy mindegyik a szeretet tökéletességére törekedjék, az utóbbi azonban csak eszköz, hogy a szeretetnek ezt a tökéletességét, ti. a léleknek Istennel való egyesülését és Isten iránti szeretetből a felebaráti szeretetet elérhessük”.