A szerzetesi állapot az a boldog állapot, amelyben az ember önmagát teljesen Istennek adhatja. Hogy pedig egészen az övé lehessen, szétzúzza azokat a bilincseket, amelyek a tökéletes önátadásban akadályok lehetnek. A föld javairól tehát lemond a szegénység által, a test javairól a tisztaság által, a szellem javairól az engedelmesség által – miként ezt az evangélium tanácsolja. Mindent átad Istennek az elöljáró, a szerzet kezei által, semmit sem tartva meg magának. És hogy másként többé ne is tehessen, a változás, az állhatatlanság lehetőségéről is lemond a fogadalmak által. Így válik teljesen égő áldozattá az Úr oltárán. Az evangéliumi tanácsokra tett fogadalom tehát, nem annyira tehervállalás, mint inkább bilincsoldás. Tehernek a fogadalom legfeljebb annyiban mondható, amennyiben a madárnak is teher a szárnya. Csak akkor sínyli a madár a szárnyát, ha sebesült, egyébként a magasba emelkedik általa.
A szerzetesi fogadalmak lehetnek ünnepélyesek és egyszerűek, örökösek és ideiglenesek. Az ünnepélyes fogadalom szükségképpen örök is, de nem minden örök fogadalom egyúttal ünnepélyes is. Ünnepélyesek azok az örök fogadalmak, amelyeket az Egyház ünnepélyeseknek elismer. Ilyen fogadalmakat csupán tulajdonképpeni szerzetesrendekben tesznek.
Egyszerűek azok az örök vagy ideiglenes fogadalmak, aminőket az Anyaszentegyháztól jóváhagyott szerzetestársulatokban tesznek s amelyeket az Egyház nem minősített ünnepélyeseknek. Az ünnepélyes és egyszerű fogadalmak nem lényegükben, hanem hatásaikban különböznek.