Az Egyház a szent rendek kiszolgáltatását a legfontosabb életműködései közé sorozza. Miért is úgy azok megengedett feladását, mint szabad felvételét bizonyos feltételektől teszi függővé. Itt az előbbiről szólunk. Hogy tehát a szentelés megengedett legyen, a felszentelő részéről a következők szükségesek:
a) a felszentelő a római szentszékkel közösségben élő, minden egyházi fenyítéktől s szabálytalanságtól mentes s a felszentelendővel szemben illetékes legyen.
b) tartsa be pontosan a felszentelésre vonatkozó egyházi törvényeket. A felszentelésre vonatkozó törvények főbbjei pedig a következők:
1. A felszentelés szertartása. E tekintetben a Pontificale Romanum által előírt módot minden kihagyás és változtatás nélkül kell betartani.
2. A fölszentelés ideje. A hajkoronát bármely napon fel szabad adni. A kisebb rendek vasárnap vagy valamely jelentősebb szent (duplex) napján délelőtt adhatók fel.
A nagyobb rendek (alszerpapság, szerpapság s áldozópapság) feladásának ideje a négy kántorböjti szombat, a fekete vasárnapot megelőző szombat s nagyszombat. Súlyos okból a püspök a felszentelést vasárnap vagy külsőleg megülendő ünnepnapon is végezheti. De a szentelésnek mindig szentmisével kapcsolatban kell történnie. A püspökszentelés ideje vasárnap vagy az apostolok ünnepei. Azonkívül az egyes szentelések között a lehetőség szerint bizonyos időköznek kell eltelnie, hogy azonközben a felvett rend gyakorolható legyen.
3. A felszentelés helye. A felszentelés rendesen a székesegyházban, a kanonokok jelenlétében ünnepélyes nyilvánossággal menjen végbe. Ha nem a püspöki székhelyen történik, akkor legalább az illető hely első templomában a papság jelenlétében kell azt végezni.
A püspökszentelés rendes helye Róma, vagy az illető püspök székesegyháza.
Az egyház már a III. század óta nagyon bölcsen úgy intézkedett, hogy a szentelés mindig nagy nyilvánosság előtt, a papság jelenlétében történjék, hogy így a szabályok s szertartások pontos betartása ennek a közjóra oly végtelenül fontos szentségnek kiszolgáltatásánál ellenőrizhető legyen.
4. Illetékesség. A püspök a rendeket megengedett módon csak azoknak adhatja fel, akikkel szemben a szentelésre illetékes.
Illetékes pedig a püspök a saját klerikusaival s azokkal az idegen klerikusokkal szemben, akik előtte a saját püspökük vagy egyházi hatóságuk elbocsátó levelét s engedélyét a szent rendek fogadására felmutatják.
Sajátjának pedig a püspök azokat a klerikusokat tekintheti, akik az ő egyházmegyéje területén születtek vagy legalább ott állandó lakóhellyel bírnak, avagy más egyházmegyéből elbocsátást s a felszentelő püspök egyházmegyéjébe bekeblezést nyertek.
A püspökszentelés a római pápának van fenntartva olymódon, hogy püspökké szentelni senkit sem szabad, míg erre a pápai engedély meg nem érkezett. Miért is a püspökszentelés előtt az erre vonatkozó pápai okiratot egész terjedelmében fel kell olvasni. A felszentelő püspöknek más két latin vagy görögszertartású püspök segédkezik, akiket azonban apostoli engedéllyel két áldozópap is helyettesíthet. Hajdanában, midőn pápa szentelt püspököket – megkülönböztetésül – segédkező püspökök nélkül tette azt.