Az angol szentelések érvénye sokáig vita tárgyát tette, míg végre XIII. Leó pápa hosszas tanulmány s vizsgálat után a kérdést Apostolicae curae kezdetű bullájában végérvényesen eldöntötte. „Tehát – mondja ebben a pápa – minden elődünknek ez ügyben hozott határozatait helyeselve, legteljesebb mértékben megerősítve és saját tekintélyünkkel mintegy megújítva saját elhatározásunkból, biztos tudással kijelentjük s nyilvánítjuk, hogy az angol szertartással történt felszentelések teljesen érvénytelenek s egyáltalán semmisek.”
A szakadás idején ugyan (1534–1547) a püspök- s papszentelések egyelőre még rendben folytak, de azután VI. Edward alatt főleg Cranmer ösztönzésére protestáns befolyás alatt a szentelés formájából szántszándékkal kiküszöbölték mindazt, ami az Eucharistiára vonatkozik. Minthogy pedig az eucharistikus áldozat bemutatására vonatkozó hatalom a papság lényegéhez tartozik, az ily meghamisított formát alkalmazó püspökből már hiányzott a szándék is igazi papot szentelni. A jelenlegi angol (protestáns) klérus ősét Parker Mátét már az Edward-féle helytelen rítussal szentelték. Benne tehát az apostoli leszármazás megszakadt. Az általa s utódjai által eszközölt püspök- s papszentelések mind érvénytelenek. Nem beszélünk azonban itt azokról az angol papokról, akik maguk is kételkedve az angol szentelések érvényében, külföldön a janzenista püspöktől vették fel az egyházirendet.
A többi protestáns felekezet az egyházirendet elvben is megtagadta, s így a „püspöki, papi” nevet, melyet közönséges laikusokra ruház, csupán bitorolja.