I.
A jó szerzetes életében minden erénynek föl kell ragyognia.
Belül is olyannak kell lennie, amilyennek kívülről látják az emberek.
Sőt sokkal többnek kell belül lennie, mint amennyi kívül meglátszik belőle, mert a mi vizsgáló bíránk Isten, akárhol vagyunk, őt kell mindenek fölött tisztelnünk, s az angyalokhoz illő tisztaságban kell előtte járnunk.
Naponta meg kell újítanunk eltökélt szándékunkat, úgy kell magunkat a buzgóságra serkentenünk, mintha ma léptünk volna a szerzetbe, és azt kell mondogatnunk: Segíts meg engem, Úristen, jó elhatározásomban és a te szent szolgálatodban; add, hogy most, ma, egész elszánással nekifogjak, mert semmi az, amit eddig tettem.
Igyekezetünk mértéke szerint haladunk előre a jóban, és annak, aki komolyan haladni akar, nagy szorgalommal kell munkálkodnia.
Ha még az is gyakran ellankad, aki nagy elszánással fog munkához, mi lesz abból, aki csak néha-néha és kevesebb eltökéléssel újítja meg jófeltételét?
Sokféle úton-módon eshetik, hogy jó elhatározásunktól eltántorodunk, márpedig kárvallás nélkül alig mulaszthatunk el valami kicsit is szokott gyakorlatainkból.
Az igazaknak jó föltétele inkább függ Isten kegyelmén, mint saját bölcsességükön, azért mindig őbenne bíznak, akármihez fognak.
Mert ember tervez, Isten végez, és nincs az ember hatalmában az ő dolgainak véghezvitele.
Ha néha Isten szolgálata vagy felebarátunk haszna miatt hagyjuk el megszokott gyakorlatunkat, könnyű lesz később pótolnunk.
Ha azonban lelkünk lankadása miatt vagy hanyagságból ok nélkül hagyunk el valamit, az elég nagy hiba, kártékony következményeit tapasztalni fogjuk.
Ha minden erőnkkel nekifeszülünk is, sokszor alulmaradunk.
De mindig kell, hogy legyen valami világos jó föltételünk, főképpen az ellen, ami leginkább gátol a jóban.
II.
Külső és belső ügyeinket egyformán meg kell vizsgálnunk és rendben kell tartanunk, mert a jóban való előmenetelhez mindkettő egyformán szükséges.
Ha nem tudsz folyton magadra figyelni, legalább időnként, legalább napjában egyszer szállj magadba: reggel vagy este.
Reggel tűzz ki határozott célt, este vizsgáld meg lelkiismeretedet milyen voltál ma, mit ért, amit szóltál, tettél, gondoltál: mert valószínű, hogy mindezekben nemegyszer megbántottad Istent és felebarátodat.
Övezd föl magad, mint férfihoz illik, az ördög cselvetései ellen, vess féket torkodra, akkor könnyebben megzabolázod minden testi hajlandóságodat.
Sose add át magad egészen a tétlenségnek: vagy olvass, vagy írjál, vagy imádkozz, vagy elmélkedj, vagy munkálkodjál valami közhasznú dolgon.
Az önsanyargatással azonban vigyázni kell, ezeket nem vállalhatja mindenki egyformán.
Ami nem mindenkinek közös gyakorlata, azt nem kell nyilvánosan végezni, mert a magángyakorlatokat nagyobb biztonságban végezhetjük, ha félrevonulunk.
Arra azonban vigyázz, hogy ne légy rest a közös gyakorlatokra, s hajlandóbb azokra, amelyeket magad választottál; hanem teljesen és pontosan végezd el, amit rád róttak, s ha még időd engedi, akkor vonulj vissza, amint saját imádságos igyekezeted kívánja.
Nem tetszhetik mindenkinek ugyanaz a gyakorlat: egyiknek ez, másiknak az használ.
Még az idők váltakozása szerint is különböző ájtatosságokhoz van kedvünk: mert más esik jól ünnepnap, más hétköznapokon.
Másra van szükségünk kísértések idején, másra akkor, ha békében és nyugalomban élünk.
Másra esik jól gondolnunk akkor, amikor szomorúak vagyunk, másra akkor, amikor örvendezünk az Úrban.
A fő ünnepek táján újult kedvvel kell imádságos gyakorlatainkat végeznünk, és még buzgóbban kell kérnünk a szentek segítségét.
Ünneptől ünnepig legyen valami jó elhatározásunk, mintha a következő ünnepen meghalnánk, és az örök ünnepre költöznénk.
Azért a szent időkben szorgalmasan készülnünk kell, és istenesebb életet kell élnünk; minden szabályt szigorúbban megtartanunk, mintha csakhamar elvennénk Istentől fáradozásunk jutalmát.
Ha pedig az mégis későbbre marad, tulajdonítsuk annak, hogy nem készültünk fel eléggé, és méltatlanok voltunk még arra a nagy dicsőségre, amelynek az Istentől elrendelt időben meg kell nyilvánulnia bennünk: ezért aztán igyekezzünk a halálra még jobban elkészülni.
Boldog az a szolga, mondja Szent Lukács evangélista, akit ébren talál Ura, amikor eljön, bizony, bizony mondom nektek, rábízza majd minden javait.