„Maradjatok az én szeretetemben” (Ján. 15,9)

Tanuljuk meg az Úr Jézustól, hogy hogyan szeret ő.

a) „Én szerettelek titeket”… „örök szeretettel”… „ő előbb szeretett”, s mint ilyen, vágyik, lelkendez és jár szeretetünk után. Ez az ő temperamentuma; tehát ifjú, virágos üde, erőteljes, túlcsorduló a lelke. „Szeretettel jövök feléd – mondja, – tehát szeress”. S tudja önmagát odaadni… magát felejteni… tud másé lenni. Ezt kívánja tőlünk is feltétlenül: „Ha parancsaimat megtartjátok”, vagyis, ha tettleg magatokat nekem átadjátok – „megmaradtok szeretetemben” (Ján. 15,10) Ezt kívánja az Úr; ez kitör a szívéből; „ezeket mondottam nektek, hogy örömöm tibennetek állandó és a ti örömötök teljes legyen” (Ján. 15,11). Jézus örvendezni akar szeretetünkben, élvezni akarja azt s boldogítani akar minket vele. Hát ilyen ifjú, lendületes, illatos a lelke! Mintha virágzó őserdőbe néznék, olyan nekem ez a krisztusi lélek! Értem már, hogy mint fakadhatott belőle az evangélium; értem már paraboláit, értem mondásait. Mennyire máskép cseng most a lelkemben az, hogy „mondom nektek, nagyobb öröm lesz az égben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon”; értem ezt a szenvedélyes vágyat és ezt a „teljes örömöt”. – Ah, Uram, te édes Úr! Édes lesz a lelkem, ha tettekben, valóságos odaadással szeretlek! Azért kérdem mindenkor: mit tegyek? mit tegyek?

b) „Kijelentem magamat neki” (Ján. 14,21). A szeretet kivánja: mutasd meg arcodat. Jézus megteszi; megmutatja magát; beleviszi, beleoltja magát lelkünkbe; szól hozzánk, úgy hogy megismerjük (Sprich, damit ich dich sehe); szemeket ad, hogy lássuk, hogy inspirált tekintetünk, hogy érzékünk legyen iránta. A szeretet lát, észrevesz sokat, amit az érzéketlen lélek tekintetbe nem vesz. Máskép látja a világot, az Isten e szeretettől sugalmazott művét; máskép látja az erkölcsi világrend küzködését, és észreveszi a diszharmóniáknak harmonikus egybeolvadását; szeretettel, lelki erővel, bizalommal, türelemmel édesíti ki a természet csikorgását s kegyetlenségét; szóval erőt talál magában, melyet a világba beállít, hogy meghibbant egyensúlyát kiigazítsa. Ily szeretettel szívünkben meglátjuk hegyen, völgyön, virágon, csillagon, emberéleten az Istent; ily szeretet vált ki majd bennünk szép, kedves, bízni s megnyugodni tudó életet. Az Istennel telített világról mondhatjuk:

…sie wartet festgebannt,
Und will von dir erlöst, geliebt sein und erkannt,
Dich frägt die Welt, ein Kind mit tausend Fragen:
Wer sie denn sei? sollst du ihr freundlich sagen.

Csak a szerető léleknek van isteni érzéke; „aki szeret, az világosságban marad” (I Ján. 2,10); „aki nem szeret, halálban marad” (I Ján. 4,8), s a világot s önmagát nem ismeri.