Oly kényes ponthoz értünk, melyet éppen nem könnyű a szenvedély által elhomályosított elmének belátni s elfogadni. De mégis őszintén s leplezetlenül ki kell mondanunk az igazságot, mert különben rászolgálnánk, hogy a Szentlélek minket is „néma ebnek” nevezzen, ha nem emelnők fel szavunkat, midőn Isten ügye és a lelkek üdve azt megköveteli.
A nemi gyönyör, a kéj, ha az ember azt a házasságon kívül bármi módon egyenesen keresi vagy abban akaratával öntudatosan megnyugszik, szóval beleegyezik, mindjárt az első pillanatban halálos bűn. És jóllehet, a külső cselekedet, a végrehajtás a bűnt nagyobbítja, de az Istentől, a végcéltól elfordulás a gyönyörbe való belső beleegyezéssel már végbement, és így is halálos vétek. Ez a katolikus Egyház tévmentes tanítása.
A tilos gyönyörbe beleegyezés bűn, mert rendetlenség s már ezért az Alkotó s legfőbb törvényhozó szándéka ellen van. És pedig súlyos bűn, mert a lehető legveszélyesebb ponton érinti Isten világtervét, mely az emberi nem szabályzott elterjedésén s fennmaradásán épül fel.
Ha ugyanis a legkisebb nemi gyönyör is a házasságon kívül megengedett vagy csupán bocsánatos bűn volna, az ember az ösztön hatalmas árja ellen legkevésbé sem volna biztosítva. Amint ugyanis az első, gyenge pillanatban enged, menthetetlenül ragadja őt a szenvedély magával a pusztulásba, a végromlásba.
Mert ez a szenvedély, ha nincs a házasság mérséklő korlátai közé szorítva, ha kielégülését nem a szent célért, hanem önkényesen s önmagáért, pusztán csak az élvezetért keressük, az embert szinte megfosztja józan eszétől s szabadságától, állattá aljasítja, mely nem ismer semmi szentet, hanem átgázol mindenen.
Végül, ha a nemi gyönyör a házasságon kívül szabad volna, ha a megnyugvás abban nem járna az örök üdv elvesztésével, akadna akárhány, ki ezzel magával beérné, csakhogy ne kelljen a családalapítás óriási gondjaival megküzdenie. Így azonban számtalan esetben meghiúsulnának Isten üdvözítő szándékai, aki éppen a gyönyör ígéretével vonzza a legtöbb embert a házaséletre s hívja arra, hogy munkatársa legyen a teremtés fenséges munkájában.
Ezért van, hogy a bölcs és szent Törvényhozó a nemi gyönyör lángját a házasság szent tűzhelyére korlátozta s a ki-kihulló, szerteszálló sziporkákat is az örök büntetés fenyegetésével tiporja el.
De „ha nekem nem akartok hinni – mondom én is az Üdvözítővel – higgyetek az Írásoknak”.
Miként nyilatkozik Isten, az egyetlen illetékes s legfőbb fórum a házasságon kívül keresett vagy elfogadott nemi gyönyör dolgában?
„Nyilvánvalók pedig a test cselekedetei, melyek ezek: paráznaság, tisztátalanság, szemtelenség, bujaság… kik efféléket cselekszenek, Isten országát el nem nyerik.” (Gal 5,19–21) „Semmi paráznának vagy tisztátalannak … nincs öröksége Krisztus és Isten országában.” (Ef 5,5)
„Ne csaljátok meg magatokat. Sem a paráznák, sem a házasságtörők, sem a puhák (önfertőztetők), sem a férfiakkal közösülők nem fogják bírni az Isten országát.” (1Kor 6,9.10)
És jóllehet, e szentírási helyek a fajtalanságnak inkább külső cselekedeteit emlegetik, de világosan elárulják azt is, hogy a bűn mérge s így a tilalom oka megvan „a test minden cselekedetében”, minden „tisztátalanságában”, minden „szemérmetlenségben”, így tehát belső, tilos gyönyörben is, mint ezt maga az Üdvözítő nyilván megállapítja, midőn így szól: „Minden, aki asszonyra (másneműre) néz, őt megkívánván, már paráználkodott vele szívében”. (Mt 5,28)
A fajtalanság gyászos következményei, melyekről majd alább szólunk, e bűn gonoszságát és súlyát csak még inkább kiemelik s jellemezni fogják.
A szándékosság
Általában bűnt az követ el, aki Isten törvényét saját lelkiismerete ellen, tehát tudatosan s akarattal lépi át. Ha ez fontos dologban történik, akkor a bűn halálos. Ámde, ha valamiben, akkor a nemi gyönyör dolgában igen gyakran nagyon nehéz eldönteni s megállapítani azt, vajon megvolt‑e benne a tiszta tudatosság s az akaratnak teljes egyetértése, beleegyezése. Érzéki természetünk ugyanis, mint már említettük, nem áll a józan ész s akarat korlátlan hatalma alatt. Sokszor külső vagy belső okokból eredő kísértések heves viharokat támaszthatnak bennünk, amelyekben a „test törvénye”, mint Szent Pál magát kifejezi, hosszasan vívódik a „lélek törvénye ellen” és a végén magunk sem tudjuk bizonyosan, hogy élünk‑e még Isten szemében, vagy reánk szakadt a lelki halál; nyílt‑e még felettünk az ég, vagy pedig jog szerint már a pokolé vagyunk.
Állapítsuk meg itt tehát – egyelőre csak az alapelveket, melyek a szándékosság ügyében eligazítanak. Hogy miként érvényesülnek ezek az elvek a gyakorlati életben, értekezésünk folyamán, főleg midőn majd a befejezetlen bűnökről szólunk, mind világosabbá válik előttünk.
1. Nem maga a gyönyörérzés a bűn, hanem annak tilos keresése vagy a megnyugvás, beleegyezés abban. A komoly törekvés, melyet a tilos gyönyör elfojtására kifejtünk: erény s bőséges érdemforrás.
2. A tilos gyönyört a házasságon kívül egyenesen keresni vagy abban megnyugodni, beleegyezni már az első öntudatos pillanatban halálos bűn. (Itt tehát nincs „kicsinység”.)
3. Ha valaki a tilos gyönyört ugyan nem keresi, de olyasmit tesz vagy megenged, amiből aztán a testi gyönyör előreláthatólag felébred, a körülmények szerint lehet bűntelen, avagy véthet bocsánatosan vagy súlyosan.
a) Bűntelen az ily cselekedet, ha még oly heves kísértésekre ad is alkalmat, midőn az szükségből történik s emellett megvan az alapos remény, hogy az ébredő tilos gyönyörbe bele nem egyezünk, hanem az Isten kegyelmével le tudjuk győzni. Így nem vétkezik a doktor, aki funkciói, vagy a tanuló, aki szükséges tanulmányai által magát – talán nehéz – kísértéseknek teszi ki. És valóban méltán bízhatnak a jóságos isteni Gondviselés különös pártfogásában és segélyében azok, kik veszélyes foglalkozást Isten dicsőségéért, az emberi nem javáért, hivatásból vállalnak magukra. Csak maguk részéről se hanyagolják el azt, ami tőlük függ, az imát s a kellő óvatosságot.
b) Súlyos bűn keresni vagy megengedni azt, ami természeténél fogva szinte bizonyosan bűnös gyönyörbe, beleegyezésbe ránt. Ilyen pl. szemérmet nagyon sértő dolgok szemlélete s érintése főleg másneműeken, nagyon rút könyvek elolvasása.
c) Bocsánatos bűn, vagy megfelelő okból teljesen bűntelen magunkat kisebb kísértéseknek tenni ki, melyek a nemi ösztönt nem igen szokták felingerelni, vagy csak oly kis mérvben, hogy az ébredező gyönyört könnyű elfojtani. Pl. haszontalan pillantások, könnyelmű, hosszú tereferék különböző neműek között.
