Ne csodáld, hogy azt mondottam: szükség újonnan születnünk. „A szél, ahol akarja, ott fúj és zúgását hallod, de nem tudod honnét jő, vagy hová megy; így van mindaz, ki lélektől születik” (Ján. 3,7).
a) Jön a lélek, amikor akar. Egy-egy szó a könyvben, érzés az imában, gondolat vagy ötlet az elmélkedésben megmelegít, fölbuzdít, megnyugtat. Bennem csillámlanak meg az Isten gondolatai, mint a fövény aranyszemecskéi a napsugárban. Mikor így jön hozzám, érzékkel s epedve fogadom s teszek szerinte.
b) Ahogy akar, úgy jön, majd komolyan, majd vidáman; lesujt vagy fölemel; néha buzdít, máskor megszégyenít, néha megfélemlít, majd lelkesít; néha lábaihoz kuporodunk, máskor szívére borulunk. Néha messze van tőlünk, hogy vágyódjunk, máskor közel, hogy ne csüggedjünk. Néha mint köd, felhő… máskor mint ragyogó, napsugaras intuició borul a lelkünkre, s abban is akarata szerint tesz, hogy majd édes élvezetre, vigasztalásra, majd türelemre s áldozatra indít; néha megaláz, máskor a nagy tettek ingerével hat reánk. Mindent fölhasználunk! Ne mondja senki, minek élek s unatkozom. Ne mondja! Hát nem adhat-e egy pohár vizet a szomjazónak, jó szót, tanácsot, indulatot, szolgálatot a testvérnek? Élj, ne okoskodjál! hisz mennyországot élhetsz át.
c) Más nem pótolhatja ajándékait, melyeknek neve: élet, életkedv, önérzet, bizalom, öröm, lelkesülés, béke, bátorság, boldogság… Isteni ajándékok ezek; Jézus is ilyeneket adott: vaknak világosságot, betegnek egészséget, halottnak életet; ez az isteni mód. Jöjj el Szentlélek, s adj életedből minél többet belém.