IMA A SZENTLÉLEKHEZ
Jöjj, Szentlélek, vezess engem, hogy azt gondoljam, amit gondolnom kell,
azt mondjam, amit mondanom kell, hallgassak, mikor hallgatnom kell,
azt írjam, amit írnom kell, azt tegyem, amit tennem kell.
Irányítsd imámat, hogy az emberek javát szolgáljam,
teljesítsem küldetésemet és győzelemre vigyem Isten Országát.
Ámen.
Szentlélek Úristen, erősíts meg az Egyház szeretetében, a közösség és Isten országának építésében! Add meg azt az erőt, amit az apostolok is megkaptak Tőled, hogy bátran és tüzes lélekkel tehessek tanúságot, Egyházunk felelős tagjaival együtt Isten szeretetéről, Jézus Krisztus szent nevében! Ámen.