Mindnyájunknak részt kell vennünk Jézus szentségében. Abból az életszentségből, amelyet ő hozott és amely által Isten gyermekeivé tesz bennünket, Krisztus senkit sem zárt ki: „Krisztus valamennyiünkért meghalt”;[1] az egész emberiség számára megnyitotta újra az örök élet kapuit. Szent Pál szerint ő az elsőszülött a sok testvér között.[2] Az örök Atya azt akarta, hogy Krisztus feje legyen egy királyságnak, gyermekei királyságának. Az isteni üdvösségterv befejezetlen volna, ha Krisztus nem tartoznék hozzánk. Az ő dicsősége éppúgy, mint az Atya dicsősége[3] abban áll, hogy feje egy megszámlálhatatlan gyülekezetnek, mely az ő „kiegészítése”, πλήρωμα, és amely nélkül úgyszólván nem volna teljes.
Szent Pál világosan kimondja az efezusiakhoz írt levelében, ahol az isteni üdvösségtervet tárgyalja: „Isten Krisztust jobbjára helyezte a mennyekben minden fejedelemség és hatalmasság, erő és uralom s minden név fölé, melyet említenek nemcsak ezen a világon, hanem a jövendőben is. Mindent a lába alá vetett s megtette őt mindenek felett az Egyház fejévé, mely az ő teste”.[4] Ezt a gyülekezetet, ezt az Egyházat Krisztus szerezte, ugyancsak az Apostol szavai szerint, hogy az utolsó napon „ne legyen rajta se ránc, se folt, hanem legyen szent és szeplőtelen”.[5] Ez az Egyház, ez a királyság itt a földön alakul ki. A keresztség által lépünk bele. Itt a földön benne élünk a kegyelem által, a hitben, reményben és a szeretetben, de eljön majd az a nap, amikor teljes betetőzését szemléljük az égben. Ez lesz majd a dicsőség királysága, Isten boldogító látásának fényében, bírásának és a vég nélkül való egyesülésnek élvezésében. Ezért mondta Szent Pál, hogy „a kegyelem maga az örök élet, melyet Krisztus hozott a világnak”.[6]
Ez az isteni gondolatok nagy titka. Bárcsak ismernénk Isten ajándékát! Önmagában véve is kimondhatatlan ajándék, de legfőképpen az forrásában s ez a szeretet.
Mert Isten úgy szeretett minket, hogy részesíteni akart bennünket, mint gyermekeit, saját boldogságban: „Lássátok minő szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk és azok is vagyunk”.[7] Végtelen ez a szeretet, mely magához hasonló ajándékot adott nekünk. Mert Szent Leó szerint „az az ajándék felülmúl minden ajándékot, hogy Isten az embert fiának és az ember Istent Atyjának nevezi”.[8] – Valóban, mindegyikünk elmondhatja: Isten különös szeretete és jóakarata folytán megteremtett engem és a kegyelem által meghívott az istenfiúságra. Hiszen végtelen teljességében és gazdagságában Isten nem szorul semmiféle teremtményre: „Szabad akaratból nemzett minket az igazság igéjével”.[9] Egészen különös szeretetével és tetszésével kiválasztott engem, hogy végtelenül magasra emeljen természetes állapotom fölé, hogy örökre élvezzem saját boldogságát, hogy megvalósítsam egyik isteni gondolatát, hogy egy hang legyek a kiválasztottak karában, hogy egyike legyek testvéreinek, kik hasonlóak Jézushoz és vég nélkül részesednek égi örökségében.
Ez a szeretet különösen szépen nyilvánul meg abban, aki által Isten üdvösségtervét megvalósította: „Krisztus Jézusban”.
„Abban nyilvánult meg az Isten szeretete miirántunk, hogy egyszülött Fiát küldötte Isten a világra, hogy őáltala éljünk.”[10] Igen, „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta”.[11] Tulajdon Fiát, hogy Fia testvérünk legyen és egykor mi társörökösei legyünk, hogy résztvegyünk kegyelmének és dicsőségének gazdagságában: „Hogy megmutassa… kegyelmének bőséges gazdagságát hozzánk való jóvoltából Krisztus Jézusban”.[12]
Ilyen fönséges és irgalmas Istennek ránk vonatkozó nagyvonalú és mégis olyan egyszerű terve: Isten akarja a mi megszentelődésünket. Akarja, mert végtelenül szeret minket és ezért nekünk is akarnunk kell vele együtt. Isten szentekké akar tenni bennünket, mikor részesít saját életében. Ezért fogadott bennünket gyermekeivé és végtelen dicsőségének, örök boldogságának örököseivé. Ennek a szentségnek alapja a kegyelem, mely forrásában, működéseiben és gyümölcseiben természetfeletti. De Isten ezt a fogadott fiúságot csak Fia, Jézus Krisztus által adja meg. Őbenne, őáltala akar Isten velünk egyesülni és azt akarja, hogy mi is így egyesüljünk vele: „Senki sem jut az Atyához másként, mint énáltalam”.[13] – Krisztus az út, de az egyetlen út, mely Istenhez vezet bennünket. „Nélküle semmit sem tehetünk.”[14] Szentségünk számára „senki sem vethet más alapot azonkívül, melyet Isten vetett, mely Jézus Krisztus” és a vele való egyesülés.[15]
Tehát Isten közli isteni életének teljességét Krisztus emberségével – és általa minden lélekkel, „Krisztus ajándékozásának mértéke szerint”.[16]
Világos, hogy csak úgy lehetünk szentek, ha Jézus Krisztus élete él bennünk. Ez az az életszentség, melyet Isten kíván tőlünk. Nincs is más. Vagy Jézus Krisztusban leszünk szentek, vagy egyáltalában nem. Magában a teremtésben nincs egy csöpp sem ebből a szentségből, mert ez Isten mindenhatóságának szabad megnyilatkozása és éppen ezért természetfeletti.
Szent Pál többször is említi: az istenfiúság ajándéka ingyenes; örökkévaló az a kimondhatatlan nagy szeretet, mely bennünket ebben részesít; megvalósításának eszköze Krisztus Jézus. „Gondolj arra, – írja tanítványának, Timóteusnak, – hogy Isten szent hívással meghívott minket, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját elhatározása és azon kegyelme folytán, mely örök idők előtt adatott nekünk Krisztus Jézusban.”[17] „Mert kegyelemből üdvözültetek (és szentelődtetek meg) – írta az efezusi híveknek, – hit által és nem magatoktól. Az Istennek ajándéka ez. – Nem cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék.”[18]
[1] 2Kor 5,15.
[2] Róm 8,29.
[3] Ef 1,6
[4] Uo. 1,20-23
[5] Uo. 5,27
[6] Róm 6,23
[7] 1Jn 3,1
[8] Omnia dona excedit hoc donum, ut Deus hominem vocet filium et homo Deum nominet Patrem. Sermo 6. de Nativitate.
[9] Jak 1,18
[10] 1Jn 4,9
[11] Jn 3,16
[12] Ef 2,7
[13] Jn 14,6
[14] Uo. 15,5
[15] 1Kor 3,11
[16] Ef 4,7
[17] 2Tim 1,9
[18] Ef 2,8-9
