Közösségünk küldetése, hogy biztos forrásként tápláljon minden igazságra törekvő hívőt. A lelkigyakorlatos elmélkedéseknek hármas szándéka van:

1. felhívni a figyelmet korunk tévedéseire, melyek a jószándékú híveket is megtéveszthetik,
2. felragyogtatni a katolikus hit és vallásosság szépségét és örök mivoltát
3. kialakítani a hívekben egy személyes Isten kapcsolatot, mely nem az érzelmekre, hanem a hitre épül.

Szentlecke Joel próféta jövendöléseiből (Joel 2,12-19)

»Nos tehát – mondja az Úr –, térjetek hozzám teljes szívetekből, böjttel, sírással és jajgatással. Szaggassátok meg szíveteket, nem pedig ruhátokat, és térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert jóságos ő és irgalmas, türelmes és nagyirgalmú, és szánakozik a bajok felett.« Ki tudja, hátha ismét megtér és elfelejt, s áldást hagy hátra maga után, étel- és italáldozatot az Úr, a ti Istenetek számára? Fújjátok meg a harsonát Sionban, hirdessetek szent böjtöt, rendeljetek el ünnepet, gyűjtsétek össze a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet, hívjátok egybe a véneket, gyűjtsétek össze a gyermekeket és a csecsemőket; jöjjön ki hálószobájából a vőlegény, és nászházából a menyasszony. Sírjanak az előcsarnok és az oltár között a papok, az Úr szolgái, és mondják: »Könyörülj, Uram, könyörülj népeden; ne engedd, hogy gyalázzák örökrészedet, és uralkodjanak rajta a nemzetek!« Miért mondanák a népek között: »Hol van az ő Istenük?« Ekkor az Úrban féltő szeretet ébredt országa iránt, és megkegyelmezett népének. És így felelt az Úr népének: »Íme, én küldök nektek gabonát, bort és olajat, úgyhogy jóllakhattok velük, és nem teszlek ki többé titeket a nemzetek gyalázkodásának.

Elmélkedés

Emlékezz, ember vagy

A római birodalomban a nagy hadvezéreknek diadalmenetet, triumphust rendeztek, hogy ünnepeljék őt. Az ünnepség olyan pazar és felemelő volt, úgy az igézetébe rántotta a hadvezért, hogy mellé állítottak egy rabszolgát, aki az egész menet alatt azt súgta a fülébe: „Ne feledd, hogy ember vagy!” A kapitalista, jóléti társadalom a második világháború után egy ilyen triumphust rendez nekünk: elfelejtjük, hogy emberek vagyunk, azt gondoljuk, hogy kinőttünk már a hit mesevilágából, a társadalom felnőtt lett, és mindenre képesek vagyunk. Csak az a rabszolga hiányzik aki azt suttogja: „Ne feledd, hogy csak ember vagy!”

Gyűjtsetek kincseket a mennyben

Milyen ritka kegyelem, ha a nép megtér a próféta szavára! Milyen nagy kegyelem, ha el tudja hinni az ember: Isten jelet küldött, változtatnom kell életemen. Ritka kegyelem, ha az ember meg tud változni. A gravitáció minden porcikánkat a föld felé húzza, Krisztus pedig azt mondja: tekintsetek felfelé, imádkozzatok, gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben. Belülről húz bennünket a földhöz a félelem, a kényelem iránti vágy, a rövidlátásunk, és talán a kőszívűségünk is. Kívülről a függőségek, a társadalmi pozíciónk megőrzése, mások elismerése utáni vágy is lehúz bennünket.

Por vagy, és porrá leszel

Ádámnak azt mondta Isten: „Átkozott legyen a föld, melyet munkálsz, … arcod verejtékével keresd a kenyered, míg vissza nem térsz a földbe, mert por vagy, és porrá leszel.” (Ter 3,17-19) Ádám a földhöz tapasztotta szívét, a maga Istene akart lenni. Ez az ősbűn, és ezt a bűnt ismerjük el mi magunk is azzal, hogy hamvazkodunk. Ez a szentelmény azonban abban erősít meg bennünket, hogy a felszabadító bűnbánat, – mely a következő időszakot kell jellemezze – , felébredjen bennünk. Krisztus testének tagjává lettünk, amikor megkereszteltek bennünket és ettől fogva a kaptunk egy új testet, mely halálunk után nem válik porrá. Ez a titokzatos – misztikus test az Anyaszentegyház. Ez a krisztusi közösség kötelez ma bennünket, hogy böjtölnünk kell, azaz megtagadni a múlandó test felsőbbségét. 

Evangélium Szent Máté szerint (Mt 8,5-13)

Amikor pedig bement Kafarnaumba, odajött hozzá egy százados és kérlelte őt: »Uram, a szolgám a házamban fekszik bénán, és rettenetesen kínlódik.« Azt mondta neki: »Megyek és meggyógyítom.« De a százados így válaszolt: »Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, beosztott katonák vannak alattam, és ha azt mondom az egyiknek: ‘Menj!’, elmegy, vagy a másiknak: ‘Gyere!’, odajön, a szolgámnak pedig: ‘Tedd ezt!’, megteszi.« Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott, és azt mondta követőinek: »Bizony, mondom nektek: Izraelben nem találtam ekkora hitet senkinél. Mondom nektek: Sokan érkeznek majd keletről és nyugatról, s letelepszenek Ábrahámmal és Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában. Az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!« Ezután Jézus így szólt a századoshoz: »Menj, és legyen úgy, ahogyan hitted.« És meggyógyult a szolgája abban az órában.

Uram, nem vagyok méltó

A századostól tanult imát minden szentmisében, a szentáldozás előtt háromszor is elimádkozzuk, közben pedig a mellünket verjük. Ezek az ütések lebontják a köztem és Isten között húzódó falat, melyet naponként építünk a kisebb vagy nagyobb bűneinkkel, megalkuvásainkkal. Nem vagyok méltó, hogy hozzám gyere, de engedelmeskedem, mert Te akarsz magadhoz vonzani engem. A szentáldozás mélysége keresztény életünk mélysége. Nem én választottam Krisztust, hanem ő választott engem. Annyira meg akarta mutatni, hogy személyesen értem testesült meg, hogy az életét áldozta értem. A zsidók által lenézett csoportból érkezik ez a százados: pogány senki a szemükben. Ezekért a senkikért, értünk jött, hogy megmentsen bennünket, hogy visszavigyen abba a létállapotba, melyre teremtettünk.

Hatalom alatt álló ember vagyok

Krisztus hatalma alá van rendelve minden ember. Nem válthatom meg magamat, nem tudok jó lenni, nem tudom meggyógyítani magamat, csak Krisztus kegyelmével. Hova fordulunk, ha kicsúszott a talaj a lábunk alól? Kihez fordulunk akkor, amikor szembe kell majd néznünk a halállal? Nem az érzelmeinket kell manipulálni, és nem a belső pszichénket kell ügyes módszerekkel befolyásolni. Ha a nehéz helyzetekben a szentségek által fordulunk Krisztushoz, ha szentmisét mondatunk a pappal szándékainkra, ha böjttel és imádsággal és jócselekedetekkel helyet készítünk a kegyelmek befogadására, meg fogjuk tapasztalni, hogy neki minden nehézség, bonyodalom fölött hatalma van. Ő az ég és a föld, az élet és a halál Ura, és ennek a hatalomnak mi alárendeltjei és élvezői vagyunk.

Az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségre

Mindazokat, akik azt gondolják, hogy már megszerezték a mennyek országát, nagy meglepetés fog érni. A mennyek országát soha nem szerezhetjük meg. Nem elég megbánni életünk utolsó pillanatában a bűneinket ahhoz, hogy megörököljük a mennyek országát. Ki kell üresíteni magát az embernek, hogy a lelkében, a gondolataiban csak Isten legyen, és lelke és gondolatai Istenben legyenek elrejtve. Csak az léphet be a mennyek országába ugyanis, aki már megtisztult, akiben nyoma sincs a bűnnek és az önzőségnek. Az léphet be az örök boldogságba, aki tudja ugyan, hogy méltatlan, de ajándékként, meghatódva térdre tud borulni Isten szeretete előtt.

Evangélium Szent Máté szerint (Mt 5,43-48; 6,1-4)

Hallottátok, hogy azt mondták: ‘Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.’ Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gonoszoknak. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes. Ügyeljetek, hogy igazvoltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van. Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.

Szeressétek ellenségeiteket

Engesztelni kell a bűnökért. Nem csak a saját bűneinkért, hanem a családom, a barátaim, a nemzetem, a korom bűneiért is. Fatima erről tanúskodik. Ahogy az emberiség halad előre a történelemben, egyre több bűn keletkezik, amelyet helyre kell hoznunk, amelynek a lélekben keletkezett rombolását helyre kell állítanunk. Ti vagytok a föld sója! Az ellenségeket szeretni azt jelenti, hogy imádkozom Isten képmásáért. Az ellenségszeretet is Krisztusban kezdődik, aki maga is imádkozott kivégzőiért. Isten nélkül nem képes az ember ellenségeit szeretni.

Legyetek tökéletesek

A mai világ tökéletesnek mutatja magát akkor, amikor soha nem látott méretek ölt az Isten száműzése. A valóban tökéletes kiveti magából a tökéletlent, nem fogadja be a gonoszságot és a bűnt. Micsoda küzdelem! Az ellenséget meg kell ölni a háborúban, különben győz a gonoszság. A mai ember azt gondolja, hogy a tökéletlen dolgoknak is méltóságuk van. Gyűlölni kell a bűnt magunkban, és a társadalomban is. Gyűlölni, azaz azt akarni, hogy ne létezzen. A mai ember egy álszeretettel megbélyegezve, legitimizálja a bűnt. A katolikus a valódi szeretettel a vállán gyűlöli azt, és a tökéletesség útja, hogy felvállalom ezt a harcot. Ez a harc legtöbbször rejtetten zajlik.

Aki lát a rejtekben

A szentek arra intenek, hogy az életünket Krisztussal való bensőséges, titokzatos kapcsolat kell, hogy áthassa, ami senkire sem tartozik. Az Egyházban elterjedő lelkiségi irányzatok szinte mindegyike azt a gyakorlatot tűzi ki maga elé, hogy lebontsa a gátlásokat az emberben, hogy kiöntse a lelkét másoknak, akár nagyobb közösségek előtt is. Ebből csupán annyi származik, hogy egy felületes, megszűrt, szalonképes önismeret konzum kereszténnyé tesz bennünket. Az ember belső világa a menny és a pokol között húzódik, a sötétség és a fény teljes skálája ott van benne, a gyilkosság és az önfeláldozás minden árnyalata benne lehet. Krisztussal való személyes, belső találkozás nem követeli meg, hogy szalonképesek legyünk. Ő az egyedüli, aki megérintheti sebeinket, és ő az egyetlen, aki úgy lát bennünket, ahogy vagyunk.

Szentlecke Izajás próféta könyvéből (Iz 58,9-14)

Akkor majd, ha szólítod, az Úr válaszol, ha kiáltasz, így szól: »Íme, itt vagyok!« Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a hamis beszédet, ha lelkedet adod az éhezőért, és a meggyötört lelket jóllakatod, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli verőfény. Az Úr vezet majd téged szüntelen, kopár vidéken is jóllakatja lelkedet, és csontjaidat megerősíti; olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, melynek nem apad el vize. Felépítik majd a tőled származók az ősi romokat, a régi nemzedékek alapjait megerősíted; a rések befalazójának neveznek majd téged, aki helyreállítod az utakat, hogy lakjanak ott. Ha visszatartod lábadat szombaton, hogy ne járj kedvteléseid után szent napomon, a szombatot gyönyörűségnek nevezed, s az Úr szent napját dicsőségesnek, és megdicsőíted azzal, hogy nem jársz a magad útjain, nem keresed kedvtelésedet, és nem folytatsz szóbeszédet: akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, felviszlek a föld magaslataira, és táplállak téged atyádnak, Jákobnak örökrészével. Bizony, az Úr szája szólt.

Ha szólítod, az Úr válaszol

Tehát nem kell semmit éreznünk, nem kell semmilyen misztikus élményben részesülnünk, vagy netalán csodákat látnunk, hogy megszólítva Őt, az Úr válaszoljon. Amikor a pap az első könyörgést olvassa a szentmisében, az egész küzdő Anyaszentegyház kiáltásával szólítja meg a mennyei Atyát. Ebben a közösségben, az Egyházzal egységben kell neked is megszólítanod a Szentháromságos Egy Istent. Az ember önmagában, egyedül nem képes Istennel kapcsolatot teremteni, és ezt tagadja ma az a nézet, miszerint minden vallás egyenlő értékű. Isten emberré lett, és egy testbe gyűjtött bennünket. Nem kell tehát többé egyedül, esetlenül Istenhez fordulnom, de ha odafordulok, tudom, hogy tevékeny fülekkel figyel rám. Tudom anélkül, hogy bármit éreznék.

Ha eltávolítod körödből az igát

A jócselekedetek nem önmagukért vannak. Ma sokan abszolutizálják a szegénység elleni küzdelmet, a szabadságot és a világbékét. Ha valakinek ruhát adok, vagy megtanítom valamire, az még nem az abszolút jó. Emögött az a gondolat húzódik meg, hogy az ember képes önmagát megváltani, szupermenként értelmezi magát, aki önerejéből bármire képes. A keresztény jócselekedetek az Isten iránt érzett hálából fakadnak. Aki alázattal fogad el jót és szenvedést Isten kezéből, az alázattal lesz környezetének jótevője is.

A rések befalazójának neveznek majd téged

Ezek a rések nem valók oda, ezek a rések a bűnök, hazugságok, csalások. Nem valók a repedések lelkünk cserépedényén, és nem valók a repedések az Egyház templomfalain. Mégis olyan korban élünk, ahol ezek a rések már fel se tűnnek az embernek. A rések befalazóira gyakran acsarkodnak, ahogy a prófétákat is gyakran üldözték, de ez volt Krisztus életének, a keresztáldozatnak is az értelme? Istennek meghökkentő kegyelme, ha a repedéseket megmutatja nekünk a saját lelkünkben, a közösségünk lelkén: meghökkentő, mert első ránézésre szép feladatnak tűnik, de rengeteg szenvedéssel jár.

Evangélium ✠ Szent Máté szerint (Mt 4,1-11)

Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” Azt felelte: „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” Most a szent városba vitte a sátán, és a templom párkányára állította. „Ha Isten Fia vagy – mondta -, vesd le magad, hiszen írva van: Parancsot adott angyalainak, a kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” Jézus így válaszolt: „Az is meg van írva: Ne kísértsd Uradat, Istenedet.” Végül egy igen magas hegyre vitte a sátán, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. „Ezt mind neked adom – mondta -, ha leborulva imádsz engem.” Jézus elutasította: „Távozz sátán! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!” Erre otthagyta a sátán és angyalok jöttek a szolgálatára.

Változtasd a köveket kenyérré

Az ember életének három alapkísértésében része volt Üdvözítőnknek is. Az ember azzá válik, amit megeszik. A szentáldozásnak ez az alapvetése. Nem mi esszük meg Krisztus testét, hanem Krisztus az, aki az áldozáskor magába épít bennünket. A sátán a kenyérre mutat, amely földi életet ad. A kísértés azonban ott rejlik, ha elhisszük, hogy erre van igazán szükségünk: földi, fizikai, múlandó kenyérre. A keresztény ember az örök kenyérrel táplálja magában az örök életet. Olyan dolgokhoz tapasztjuk a lelkünket, amelyekre semmi szükségünk nincs.

Vesd le magad

A második kísértés talán veszélyesebb, mint az első. A vakmerő bizakodás, amely arra biztat bennünket, hogy bármit tehetünk, úgyis Isten akarata érvényesül ezen a világon. Ha ez igaz lenne, igaza lenne Luther predestinációja, igaz lenne, hogy az embernek nincs szabad akarata. Isten nem torzszülötteket teremtett, hanem saját képmására alkotta az ember, aki szabad akarata miatt képes a szeretetre. A második kísértés gyökerében az áll, hogy alibit, egérutat találjunk arra, miért ne tegyük meg azt, amit a szeretet parancsol, és miért egyezzünk bele a bűnbe.

Neked adom az egész világot

A harmadik kísértés a hatalomé. A mai ember zsigerből utasítja el a hatalmat, mint legitim eszközt arra, hogy valaki vagy valami meghatározza, hogy mit tegyen, vagy mit ne tegyen. A katolikus ember nem demokrata, nem hisz abban, hogy a többség – vagyis maga az ember – dönthet ezekben a kérdésekben. Szellemi és lelki életutunkról sem dönthetünk, bár az ősbűn óta az ember ezt szeretné elérni. A böjt során arra vagyunk meghívva, hogy helyezzük önmagunkat Isten hatalmába. Ez a hatalom nem gátol bennünket a kiteljesedésben, hanem éppen feltétele annak. Legyőzni a hatalom kísértését egy olyan kulcs, ami a legnagyobb hatalom kapuját nyitja meg előttünk.

Evangélium ✠ Szent Máté szerint (Mt 25,31-46)

Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült. Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”

Amikor eljön dicsőségében az Emberfia

Amikor igazságtalanság ér bennünket, szelíden így bíztatjuk magunkat: Isten mindent lát, egyszer majd igazságot szolgáltat. Igen, – a keresztény ember ismérve, hogy tudja és várja: – Krisztus újra eljön hozzánk, és ítéletet fog mondani. Várjuk ezt a dicsőséges második eljövetelt, hiszen ez jelenti számunkra azt a győzelmet, mely után minden keresztény ember vágyakozik. Krisztus győzelme nem egy brutális bosszúállás, hanem az igazság kimondása. Amikor tehát igazságtalanság ér bennünket, erre a második eljövetelre vágyakozunk.

Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek

Ami a világban zajlik nem közömbös Isten számára. Ő is áhítja az igazságot. Az ő igazsága az, hogy ezt a világot saját dicsőségére, azaz tökéletes szeretetének kinyilvánítására teremtette. Micsoda fájdalom látni a művésznek, ha alkotását elpusztítják, vagy a szülőnek, ha gyermekét bántják, a jószándékú embernek, ha szavait kiforgatják. Minden igazságtalan tettel, hazugsággal, önzéssel a Szentháromságos Egy Istenbe tapos bele az ember. És ez fordítva is igaz: ha beteljesítjük Isten akaratát, a küldetésünket, akkor Isten tökéletes alkotásának részeivé válunk.

Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre

Hogy lehet motiválni valakit a munka elvégzésére? Ha célt adunk neki. Krisztus célt ad nekünk: ez pedig nem más, mint Önmaga. Nem azt mondja, jutalmat kapsz a tetteid után, hanem hogy Önmaga életét megosztja veled, aki örök, aki a tökéletes jóság, igazság és szépség, és aki maga a szeretet. Van, aki elutasítja ezt a célt, és nem lesz képes befogadni azt. Bár Krisztus, az ő szentjei és prófétái nagyon határozottan állítják, hogy dönthet így az ember, és ennek a döntésnek a következménye az örök kárhozat, a humanista világ igyekszik mindezt letagadni. Leírhatatlan az a szenvedés, amit a kárhozat jelent. Mi azonban tudjuk, hogy ha újra és újra letesszük bűneinket a gyónásban, újra és újra magunkhoz vesszük őt a szentáldozásban, akkor halálunk után örömmel válunk vele eggyé az örök boldogságban.

Olvasmány Izajás próféta könyvéből (Iz 55,6-11)

Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban. Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim – a ti gondolataitoknál. Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.

Térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta

Ideje tehát megértenünk, hogy a harcunk a lélek szférájában zajlik, és ahhoz, hogy célba érjünk lelki segítségre van szükségünk. A pszichológia segítséget nyújthat bizonyos helyzetekben, hiszen a pszichológia törvényszerűségeit is Isten alkotta. Azonban az ember aki a pszichológia és a biokémia istenében hisz, csak torzszülöttet képes létrehozni, mint Frankenstein vagy Nietzsche. Lelki fájdalmainkkal, sebeinkkel, bűneinkkel egyedül Istenhez mehetünk, aki a szentgyónás által az egész embert gyógyítja és szabadítja fel.

Amennyivel magasabb az ég a földnél

Ha akkora hitünk lenne, mint a mustármag, hegyeket mozgatnánk. Baj az, hogyha emberi módon gondolkodunk a világról, az emberről, saját magunkról. Végtelenül kicsinyesek, esetlenek tudunk lenni, és erről pont a szentek és a legnagyobb elmék, tudósok tanúskodnak. Ha meguntuk a hangya életét ezen a földön, akkor ideje szakítanunk minden szűkös fogalmunkkal a boldog életről. Az Egyház szentségein, elsősorban a gyónás szentségén keresztül belevethetjük magunkat Isten kegyelmi erőterébe, ahol teljesen új dimenziók várnak bennünket.

Megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi  

Mi az, aminek eredménye van a földi élet során? És mi maradandót hozhat létre az ember saját eszközeivel, képességeivel? Az élet végéhez közeledve általában azok a legboldogtalanabbak, a legcsalódottabbak, akik görcsösen ragaszkodtak saját elképzeléseikhez. Az élet a legkevésbé hasonlít elképzeléseinkhez. Aki a megszentelő kegyelem állapotában igyekszik élni, és kilépve önmagából figyel arra, aki őt teremtette, olyan gyümölcsöző élete lehet, melyre nem is gondolt. Isten elképzelése rólunk sokkal szebb, mint amit mi elgondolni tudunk.

Evangélium Szent Máté szerint (Mt 15,21-28)

Onnét továbbmenve, Jézus Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Ott a környékről közeledett egy kánaáni asszony és hangosan kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávidnak fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek.” De ő szóra sem méltatta. Erre odamentek hozzá tanítványai és kérték: „Teljesítsd kérését, hisz kiabál utánunk.” Ezt felelte: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és e szavakkal borult le előtte: „Uram, segíts rajtam!” De visszautasította: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, s odadobni a kiskutyáknak.” Az asszony ellentmondott: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lekerül uruk asztaláról.” Erre így szólt Jézus: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint.” Még abban az órában meggyógyult a leánya.

Szóra sem méltatta

Kik és hogyan szerezhetik meg Krisztus kegyelmét? Ki méltó arra, hogy a megszentelő kegyelem állapotába kerüljön? Isten látja benső világunkat, és tudja mi rejlik a szívünkben. Tudja, hogy mikor, milyen kegyelemre van szükségünk. Van, hogy szóra sem méltat, hiszen szándékunk téves vele kapcsolatban. Csak rosszat tenne velünk, ha teljesítené kívánságainkat, vagy megerősítene bennünket az imádságaink által. Igen, lehet rosszul imádkozni! Lehetnek helytelen elképzeléseink, elvárásaink Istennel kapcsolatban.

Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól

Tudjuk, hogy aki hisz és megkeresztelkedik az üdvözül. A keresztség szentsége nyitja meg számunkra a kegyelem kapuit. Izrael az ószövetség választott népe volt, az újszövetség választott népe pedig az Anyaszentegyház. Mi vagyunk az új Izrael. Ebben az Egyházban hat és működik Krisztus kegyelme a szentségek, szentelmények által. Nekünk, katolikusoknak ezt a „kiválasztottságot” többre kellene becsülnünk. Nem előjogokkal jár – mintha Istennek kötelessége lenne minden kért kegyelmet megadni nekünk, – hanem kötelességeink, áldozatkész hívő magatartásunkkal kell kifejeznünk végtelen hálánkat, hogy hozzá tartozhatunk.

A kiskutyák is esznek a maradékból

A Szentháromságos Egy Isten azonban nem csak a katolikus hívekkel van kapcsolatban. Valóban lehetnek a nem hívő embereknek is tapasztalataik arról, hogy a természetfeletti világ reális valóság. Az Egyház feladata az lenne, hogy ezeket a tapasztalatokat megszentelje, és általuk az Egyház válaszott népének közösségébe vezesse ezeket az embereket. Mi magunk sem állhatunk meg félúton, hanem minden lépést meg kell tennünk az üdvösség felé. A féligazságokkal teli világban az Anyaszentegyház oázist, forrást, biztonságot jelent az Istent kereső ember számára. 

Olvasmány Ezekiel próféta könyvéből (Ez 18,20-28)

Aki vétkezett, az hal meg, a fiú nem viseli apja vétkét, és az apa nem viseli fia vétkét, az igaznak az igazsága, a bűnösnek meg a bűne számít. De ha a bűnös szakít minden bűnével, amelyet elkövetett, megtartja parancsaimat, a törvényhez és az igazsághoz igazodik, életben marad és nem hal meg. Nem emlékezem többé elkövetett gonoszságaira, az igazságért, amelyet tettekre váltott, élni fog. Talán örömöm telik a bűnös halálában – mondja az Úr, az Isten -, s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen? Ám, ha az igaz elfordul igazságától és bűnt követ el, utánozza azokat az iszonyatos tetteket, amelyeket a bűnös végbevisz, vajon élni fog? Nem emlékezem többé az igazságra, amelyet tettekre váltott, hanem hűtlensége és vétkei miatt, amelyeket elkövetett, meg kell halnia. Azt mondjátok: „Nem igazságos az Úr útja.” Halljátok hát Izrael háza: Vajon az én utam nem igazságos, s nem inkább a ti útjaitok nem igazak? Amikor az igaz elfordul az igazságtól és gonoszságot művel, akkor ezért hal meg, vagyis elkövetett gonoszsága miatt hal meg. Amikor a bűnös elfordul a bűntől, amit elkövetett, s a törvényhez és az igazsághoz igazodik, megmenti életét. Magába szállt és elfordult elkövetett bűneitől, azért életben marad és nem hal meg.

A fiú nem viseli apja vétkét  

Amikor az embert megérinti a megtérés kegyelme, három dologgal kell szembenéznie: elkövetett bűneivel, elszenvedett sérüléseivel és küzdelmes kísértéseivel. A bűneink csak a mieink, azaz az Igazságos Bíró előtt nekünk kell felelni értük. Elszenvedett sérüléseink, sebeink, fájdalmaink az életünkben történt rossz dolgok sokáig sajognak bennünk, talán életünk végéig is. Ezeket többnyire másoknak „köszönhetjük”, nincs hozzá köze a bűneinknek. Kísértéseink azonban már egy nehezebb és bonyolultabb kérdés, hiszen az ősbűn óta Ádám természete rosszra hajlóvá válik és akarata meggyengül. Ne csodálkozzunk hát, hogy természetünk kialakulásához felmenőinknek is köze van. 

Nem emlékezem többé elkövetett gonoszságaira  

A keresztényeket sokszor éri az a vád, hogy egy olyan ideált követnek, amit ők maguk sem tudnak teljesen betartani. Ebben a világban az ember van a középpontban, a mai világ az emberből faragott magának istent. Isten azonban nem változik, és ez távolról sem mondható el az emberről. Akár napról napra tapasztaljuk magunkon, hogy mennyire változó a kedélyállapotunk, a véleményünk, a gondolkodásunk. Nem csoda, hogy Isten, aki maga az örökkévaló állandóság egyszer közelebb majd távolabb van tőlünk. Isten nem a múlttal foglalkozik, hanem hogy itt és most mennyire akarunk közelebb kerülni hozzá.  

Vajon az én utam nem igazságos, s nem inkább a ti útjaitok nem igazak?

Ahogy Isten nem mond igent a bűnökre, és nem köt kompromisszumot a hazugsággal, úgy az Egyház sem tette ezt a legutóbbi időkig. Az új világ, mely a modern filozófiák, a posztmodern tásadalomtudomány és a pszichológia felfedezésével kitaszította magából Istent, kőkeményen támadja az Egyházat és Istent mondván: Isten kegyetlen, az Egyház maradi. Mély szomorúságot jelent az a hívő ember számára, amikor az Egyház alkut köt ezzel a vádoló világgal, és letér Isten egyetlen igazságos útjáról. Tudnunk kell azonban, hogy maga az Egyház soha nem tért le, mert azon a pokol kapui nem vesznek erőt, csupán a búza közé némi konkoly keveredett. 

Olvasmány Sirák fia könyvéből (Sir 36,1-10)

Lépcsőima – 42. zsoltár
Ítélj meg engem, Isten, és válaszd el ügyemet a szentségtelen néptől, a hamis és álnok embertől ments meg engem. Mert te vagy, Isten, az én menedékem! Miért vetettél el engem, miért kell szomorúan járnom, míg ellenség sanyargat engem? Bocsásd ki világosságodat és igazságodat, azok vezessenek és vigyenek el engem a te szent hegyedre és hajlékodba; És bemegyek az Isten oltárához, Istenhez, ki az ifjúság örömével tölt el engem, hálát éneklek neked citerával Isten, én Istenem! Miért vagy szomorú, én lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adsz néki, Ő az én orcám szabadítója és én Istenem!

Bemegyek az Isten oltárához, Istenhez, ki az ifjúság örömével tölt el engem.

A szentmise a „Lépcsőimával” kezdődik, amely a 42. zsoltárból (Judica zsoltár) és a közgyónás (Confiteor) szövegéből áll. Ez a zsoltár tökéletesen alkalmas arra, hogy beismerjük: Isten nélkül csak bolyongó hontalanok vagyunk a nagyvilágban. A zsoltár negyedik sora refrénné (antifóna) válik: „Introibo ad altare Dei, ad Deum, qui laetificat juventutem meam” – „Belépek Isten oltárához, Istenhez, ki az ifjúság örömével tölt el engem.” Itt elsősorban nem a testi értelemben vett fiatalságról van szó. Ez sokkal inkább a szent keresztségben való újjászületésre utal, amiről Szent Ambrus a következőképpen beszél: „Levetetted magadról a bűn öregségét, és magadra öltötted a kegyelem fiatalságát.” 

Válaszd el ügyemet a szentségtelen néptől  

Ahogy templom egy Isten számára, a világból leválasztott terület, úgy a benne imádkozó lélek is egyedül Istené. Mennyi minden húz bennünket a világhoz, és mennyi köt bennünket Istenhez? A legfontosabb dolgokra ritkán gondolunk, a világhoz kötő apró-cseprő dolgokkal sokat kell foglalkoznunk. A szentségtelen nép a plázák és „valóságshow-k” világa, amelytől Isten bennünket le akar választani, és bevezetni az ő szent templomába. Itt otthon érezhetjük magunkat, ahol biztonságban, szeretetben vagyunk, ahol igazán önmagunk lehetünk, és önmagunkká válhatunk.  

Vigyenek el engem a te szent hegyedre és hajlékodba  

A te világosságod és igazságod vezessen engem, Uram! Kérdéseinkre, útkeresésünkre egyedül az evangélium tökéletes értelme ad feleletet, mely életünk határhelyzeteiben válik a legnyilvánvalóbbá. Ahhoz, hogy feljussunk az „Isten hegyére” a lépcsőima alatt tehát le kell raknunk a vállunkról az „Istentelen nép” terhét, a rendetlen kötődéseket és hajlamokat, és Krisztus világosságába kell öltöznünk, azaz térdelve, imádkozva kifejezni, hogy a nagy utat csak vele és érte vagyok képes megtenni. 

Dóminus vobíscum. Et cum spíritu tuo.

Az Úr legyen veletek. És a te lelkeddel.

« Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: »Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmánuelnek fogják hívni«. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. (Mt 1,20-23)

A katolikus örök liturgiában nagyon szépen elkülönülnek azok a szavak melyeket a pap a hívekhez és az Istenhez intéz. A pap a szentmisében időről-időre kifordul a hívek felé, és így szól: Dóminus vobíscum. Az Úr veletek! Nem köszöntés ez, hanem maga az örömhír. Az Úr itt van velünk és köztünk. Izajás előre megjövendölte, hogy magát az Urat is így fogják hívni: velünk az Isten. Keresztény mivoltunk minden momentumában ez a csodálatos meggyőződés jelenik meg. Isten emberré lett és miközöttünk lakik.  

Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: »Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.« (Lk 1,26-28)

Egy nagyon bensőséges, személyes üzenet is ez. Ahogy Máriát kiválasztotta Isten, hogy az Üdvözítő Anyja legyen, úgy választott ki minket is, hogy Krisztus hordozóivá váljunk. Az Úr van teveled, mert keresztségedtől kezdve rád bízta Isten az ő titkait! A biztatás legmélyebb gesztusa az Egyház részéről: Dóminus vobiscum! Az Úr személyesen velem van, és a mindegyikünkre vonatkozó biztatás az, amely egy közösséggé kovácsol bennünket.

Az ilyeneknek meghagyjuk, és könyörgünk nekik az Úr Jézus Krisztus nevében, hogy csöndben munkálkodva, a saját kenyerüket egyék. Ti pedig testvérek, ne hagyjatok fel a jócselekedetekkel! De azért ne tekintsétek ellenségnek, hanem úgy feddjétek meg, mint testvért. A békesség Ura adjon nektek örök békességet mindenhol! Az Úr legyen mindnyájatokkal! (2Tessz 3,12-16)

A nagyböjt a megtisztulás útjára hív bennünket. Szembe kerülünk bűneinkkel, hanyagságainkkal, és ezektől próbálunk megszabadulni. Persze, hogy ilyenkor ezek a „démonok” sokkal inkább munkálkodnak, ahogy a pusztában Krisztus Urunk is vadálatok között volt. Ha valami szépet szeretne létrehozni az ember: családot, közösséget alapítani, baráti társaságot egybeforrasztani, ott a kísértő a lehető legnagyobb ellentéteket képes kialakítani. A páli felszólítás ebben az egy köszöntésében kívánja elsimítani ezeket a felszínes ellentéteket: „Az Úr legyen mindnyájatokkal!”

Olvasmány, Evangélium, Prédikáció
Azután elment Názáretbe, ahol felnövekedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és fölállt olvasni. Odaadták neki Izajás próféta könyvét. Amikor szétnyitotta a tekercset, arra a helyre talált, ahol ez van írva: »Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét«. Aztán összehajtotta a könyvet, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: »Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.« 

Szétnyitotta a tekercset  

Az új rítus protestantizálása miatt az igeliturgia agyonnyomta a szentmise szentségi részét. Egyfolytában olvassuk és magyarázzuk a Szentírást, de elfelejtjük kifejteni a dogmatika, a morális, az egyháztörténelem nagy tanulságait, igazságait. Nem beszélünk az egyházatyákról, de agyba-főbe idézzük a haszid történeteket, a keleti bölcsességeket, a protestáns pszichológusokat. Sokan olvassák a szentírást, de vajon jó-e ez nekünk? Szentírással a kezében beszélt Luther és Kálvin, Németh Sándor és Karl Rahner is. Kinek van joga felnyitni a könyvet, feltörni a pecsétet: azaz magyarázni a Szentírást? Csak Krisztusnak és az ő misztikus testének, az Egyháznak!

Szabadulást hirdessek a foglyoknak

A szentmisén való felolvasás nem csak tanító jellegű, mert akkor az evangéliumot is felolvashatná egy civil ember. Ez is egy jelenvalóvá tétel, azaz valamilyen módon a felolvasás által Isten dicsőül meg. Az örömhírt kihirdetik, és nem elmondják, vagy elmesélik. Harsonákkal, ünnepélyesen, minden szónak méltóságot adva hirdeti az Egyház a szabadulást, a látást, a hallást. A felolvasott szavak a Szentlélek szavai, Krisztus szavai. Nem a tanítás tesz szabaddá, nem az értelmünkbe kell beengedni a Szentírás szavait, hanem a szívünkbe, az egész énünkbe. Ezért szükséges, hogy visszaállítsuk a misén való felolvasás méltóságát. 

Ma teljesedett be ez az Írás  

A felolvasás is misztérium. Minden misztérium egy olyan valóság, amely felfoghatatlan mélységeket tartalmaz, és hatással van az életünkre. Az adott üdvtörténeti esemény (születés, kereszthalál, mennybemenetel stb.) beteljesedik a katolikus liturgián. A szentmisébe illesztett prédikáció is ehhez kell igazodjon. Nem lehet egy külön önálló performansz, nincs helye az önmegvalósításnak, hiszen ekkor Krisztus misztériuma teljesedik be. Vagy én teljesedek be, vagy Isten szava. Az új és a régi rítus ezen a téren is szinte összehasonlíthatlan. 

Amikor feltekintünk a felemelt Úrra, a kétkedő Tamás legszebb imáját kell mondogatnunk magunkban: „Én Uram, én Istenem!” Krisztus kozmikus mértékű megváltói tette nem roppant bennünket össze. Mindenkihez személyesen közeledik, önmagát akarja adni személyesen neked. Miután Tamással együtt térdre borultunk, megbántunk hűtlenségünket, többé már nem bűneinket nézi. Nem Tamás volt az, aki Jézus sebeit érintette, hanem Jézus gyógyítja Tamás lelki sebeit. Ahogy a mi lelkünk sebeit, bűneit, fájdalmait érinti meg, – mint aki egyedül méltó erre, és mint aki egyedül képes azokat begyógyítani.

Jézus azonban azt mondta nekik: »Nincs rá szükség, hogy elmenjenek, adjatok nekik ti enni.« Azok ezt felelték neki: »Nincs itt másunk, csak öt kenyér és két hal.« Azt mondta nekik: »Hozzátok ide azokat.« Megparancsolta, hogy a tömeg telepedjék le a fűre, aztán fogta az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, áldást mondott, megtörte a kenyereket és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. Mindnyájan ettek és jóllaktak. (Mt 14,16-20)

Evangélium Szent Lukács szerint (Lk 11,14-28)
Egy alkalommal kiűzött egy néma gonosz lelket. Amikor a gonosz lélek kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott. De néhányan így vélekedtek: „Beelzebullal, a gonosz lelkek fejedelmével űzi ki a gonosz lelkeket.” Mások próbára akarták tenni, ezért égi jelt követeltek tőle. De ő átlátott rajtuk, azért ezt mondta nekik: „Minden önmagával meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott volna magával, hogy állhatna fenn az országa? Azt mondjátok, hogy Beelzebul segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket. Ám, ha én Beelzebul segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a fiaitok kinek a segítségével űzik ki őket? Ezért ők lesznek bíráitok. De ha én az Isten ujjával űzöm ki a gonosz lelkeket, akkor már közel van hozzátok az Isten országa. Amikor az erős ember fegyveresen őrzi házát, biztonságban van vagyona. De ha egy erősebb megtámadja és legyőzi, akkor elveszi fegyverét, amiben bízott, és a zsákmányt szétosztja. Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az szétszór. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, sivár helyeken bolyong, s nyugalmat keres. Ha nem talál, azt mondja: Visszatérek elhagyott házamba. – Amikor megérkezik, kisöpörve, feldíszítve találja. Tüstént elsiet és hív még hét más, nálánál gonoszabb lelket. Behatolnak, és ott élnek. Ennek az embernek az állapota rosszabb lesz, mint előbb volt.” Még beszélt, amikor egy asszony a tömegből felkiáltott: „Boldog a méh, amely kihordott, és az emlő, amelyet szoptál!” De ő ezt mondta: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!”


Kiűzött egy néma gonosz lelket
Számatalan szent élete figyelmeztető jel legyen számunkra: az ördög és gonosz lelkei léteznek, közöttünk próbálnak rombolni és bűnökbe taszítani bennünket. Szent Pál maga mondja: „tövist kaptam a testembe, a sátán angyalát”. Pál pontosan erről beszél. A kísértő természetfölötti lény, és azokat támadja leginkább, akik Istenhez közelednek. Bár Krisztus győzött a gonosz lélek fölött, mégiscsak a gonosz lélek által feszítették meg. Pálnak sem mondja, hogy elpusztítaná a gonosz lelket, mely zaklatja, hanem arról beszél: „elég neked az én kegyelmem”. Bár a háború a gonosz erők ellen szakadatlan folytatódik, Krisztus kegyelmével, a szentségi élettel mindezeken győzedelmeskedünk.

Aki nincs velem, az ellenem van
Mindazok a hívek, papok, püspökök, akik „béresként” hagyják a sátán tombolását, hallgatólagosan, – lehet, hogy tudatlanul, – Isten Országa ellen vannak. A sátán taktikája ma nem is a közemberekre irányul, nem annyira az elveszett juhokat szemeli ki, hanem az Egyház hierarchikus testének a fejét támadja, a nemzetek vezetőin keresztül, a pénzembereken keresztül az egész nyájra gyakorolja pusztító tevékenységét. „Minden önmagával meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik.” A sátán tevékenysége tehát az országra, – az egész nyájra – irányul. Nekünk, hithű katolikus hívőknek tehát magánéletünk sem magánügy, mert ez a harc természetfölötti.

Hív még hét más, nálánál gonoszabb lelket
Ha az ember megtapasztalja Isten Országát, ha megkapja a kegyelmet, hogy lelkével és értelmével belelásson Isten akaratába, egyesülnie kell azzal. A szellemi harc sokkal „véresebb” mint bármelyik világháború ezen a világon. Az üdvösség vagy az örök kárhozat – ez a tét. A teremtés, Isten képe, Isten akaratának a megvalósulása a tét. Ahogy az ellenségnek már nincs veszíteni valója, ezért minden erejét arra fordítja, hogy tomboljon, úgy ezen a földön nekünk sincs veszíteni valónk, ezért minden értelmünket, akaratunkat, hitünket arra kell fordítanunk, hogy minden támadás ellenére: Istené maradjunk. Ezért ahogy a sátán támadásai egyre erősebbek, úgy a mi imaéletünknek, szentségi életünknek is, hitünknek is sokszorozódnia kell. Nézzünk a szentekre: Vianney Szent Jánosra, Szent Pio atyára és tőlük tanuljunk, hogyan is működik ez.

Evangélium Szent Lukács szerint (Lk 4,23-30)
Így szólt hát hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, magadat gyógyítsd! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, vidd végbe itt, a hazádban is!” Majd így folytatta: „Bizony mondom nektek, hogy egy prófétát sem látnak szívesen a saját hazájában. S igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán.” Ezt hallva mind haragra gerjedtek a zsinagógában. Felpattantak, kiűzték a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt köztük és eltávozott.

Vidd végbe itt, a hazádban is

Az Egyház a mai olvasmánnyal folytatja a vasárnapi evangélium gondolatmenetét: Isten szándéka, hogy minden embert elvezessen az üdvösségre. Hitetlenség, kételyek, Isten kérdőre vonása általános magatartássá vált a társadalomban. Sok ember gondolja, hogy a nehéz helyzetben majd imádkozik, és ha segít, akkor valóban létezik. Milyen jogon tesszük próbára Istent? Ő csak a gyengéknek, az alázatosaknak, a „kicsinyeknek” nyilatkoztatja ki magát, mert minden megnyilvánulásában végső soron hitet akar ébreszteni az emberben.

Amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult

Isten ítéletet tart. Angyalait is próbára tette. Voltak, akik elbuktak ebben a próbatételben, őket hívjuk bukott angyaloknak. Az emberiséget is próbára teszi. Gondoljunk csak bele, hogy minden nemzedéknek megvoltak a maga harcai, küzdelmei: próbatételei. Számunkra az Egyház égboltja több mint 50 éve sötétedett el, amely sötétség ebben a szinte háborús helyzetben a virus okozta válságban vált teljesen nyilvánvalóvá. Nem mi tesszük próbára Istent, hanem ő maga tesz most próbára bennünket. „Ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak.” (1Kor 1,28)

Kiűzték a szakadék szélére, hogy letaszítsák  

A prófétai beszéd mindig botrányos, hiszen a közmegegyezést írja felü. Maga Krisztus is lerombolta azokat a hallgatólagos beleegyezéseket a bűnbe, melyek az egész válaszott nép számára károsak voltak. A mostani egyházi elöljárók szívesebben imádkoznak együtt protestánsokkal, mohamedánokkal, akár zsidókkal, de a szakadék szélére taszítják azokat, akik nem akarnak többé hátat fordítani Istennek. Számukra ez olyan botrány, ami a legmélyebb indulatokat képes kiváltani belőlük. Bízunk Jézusban, aki egyszerűen „áthalad” az őt ócsároló tömeg között. 

Evangélium Szent Máté szerint (Mt 18,15-22)
Ha testvéred megbántott, menj, és figyelmeztesd négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyered testvéredet. Ha nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két másik embert, hogy két vagy három tanú bizonyítsa a dolgot. Ha ezekre sem hallgat, jelentsd az egyháznak. Ha az egyházra sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos. Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldotok a földön, a mennyben is fel lesz oldva. Azt is mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” „Mondom neked – felelte Jézus -, nem hétszer, hanem hetvenhétszer.

Ha az egyházra sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos  

Az új világrend vallási célkitűzése, hogy mindazokat, akiket nem sikerült megfosztani az Isten hittől, vallásukban kibékítsék, és egy sokszínű nagy közös világvallást hozzanak létre. Már ebben a szellemi közegben működött a II. Vatikáni Zsinat is, amely az ökumenikus törekvéseire annyira büszke. Egy ilyen felfogás azonban magában foglalja, az Anyaszentegyház tekintélyének az elpárolgását is. Az Egyház, – mely a kétezer éves történetében hit és erkölcs dolgában soha nem mondott ellent önmagának, – önmagában képes ezeket a törekvéseket megítélni. Akik az új egyházi gondolkodásmód zászlóvivői vagy hívői, természetesen nem állnak meg az Egyház örökérvényű kijelentései előtt: az csupán pogány és vámos. 

Ott vagyok közöttük

Ebben a kesze-kusza egyházban imádságainkat még jobban felelősségünk tudatában kell végeznünk. Ebből a világból egyedül Krisztus hiányzik. Ő pedig nem tette magasra a mércét: elég ha ketten-hárman összejövünk, ő akkor is ott van köztünk. Mióta a farkasgyepűi pici kis kápolnában mondjuk a szentmiséket, mélyebben értettem meg, hogy mit is jelent ez. Mennyire minőségi változás az, ha valóban megtért, meggyötört, hívő emberek imádkoznak együtt. Milyen nagyszerű olyan misén részt venni, ahol a pap nem rohan, ahol a hívek nem morgolódnak, ha hosszabb a szertartás, ahol valóban az imádság fogja át a közösséget. A demokratikus világban mindig számháborúznak és százalékokkal lövöldöznek a politikai pártok. Nekünk maga Krisztus adja meg azt a békét, hogy nem a mennyiség hanem a minőség a fontos az Ő szemében is. 

Hetvenhétszer  

Mennyi szenvedést és mennyi fájdalmat okoz a hívő közösségnek az egyházi hatóságok, püspökök, papok méltatlan viselkedése! Mennyi embert hagy napról napra kétségek között a püspökök testülete akár világszinten is! Milyen nagy szükségünk lenne komoly, és felelősségteljes püspökökre, papokra! Most a böjt ideje van, nélkülöznünk kell. Mégis a személyes síkon meg kell nekik bocsátani ezeket a bűnöket, azaz imádkozni kell a megtérésükért. A bűnök megbocsátása nem azt jelenti, hogy az adott romboló tettet nem nevezem bűnnek. Hetvenhétszer kell a bűnt, a hazugságot nevén neveznünk, és ugyanennyiszer a gonosznak tulajdonítani mindezeket. 

Evangélium Szent Máté szerint (Mt 15,1-20)
Ekkor farizeusok és írástudók keresték fel Jézust Jeruzsálemből, és megkérdezték: „Miért térnek el tanítványaid az ősök hagyományaitól? Evés előtt ugyanis nem mossák meg a kezüket.” Így felelt nekik: „Hát ti miért szegitek meg Isten parancsát hagyományotok kedvéért? Azt mondta az Isten: Tiszteld apádat és anyádat, és: Aki apját vagy anyját gyalázza, halállal lakoljon! Ti viszont ezt tanítjátok: Annak, aki azt mondja apjának vagy anyjának, hogy amivel segíthetnék rajtad, az áldozati ajándék -, nem kell segítenie többé apját és anyját. Ezzel hagyományotok kedvéért kijátsszátok az Isten parancsát. Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás: Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, tanításuk csak emberi parancs.” Akkor odahívta magához a népet, és így szólt hozzájuk: „Figyeljetek ide és értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami a szájába kerül, hanem ami elhagyja a száját, az szennyezi be az embert.” Erre odamentek hozzá tanítványai, és megkérdezték: „Tudsz róla, hogy a farizeusok e szavak hallatára megbotránkoztak?” Így válaszolt nekik: „Tövestül kitépnek minden növényt, amelyet nem mennyei Atyám ültetett. Hagyjátok őket! Vakoknak vak vezetői! De ha vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.” Péter megkérte: „Magyarázd meg nekünk ezt a példabeszédet!” „Még mindig nem értitek ti sem? – kérdezte. Nem értitek, hogy ami a szájba kerül, a gyomorba jut, onnan meg a félreeső helyre? Az ellenben, ami elhagyja a szájat, a szívből származik, s ez az, ami beszennyezi az embert. A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás. Ezek szennyezik be az embert. Az, hogy mosatlan kézzel eszik, nem szennyezi be az embert.”

Hát ti miért szegitek meg Isten parancsát hagyományotok kedvéért?

Krisztus az emberi kitalációktól, üres koholmányoktól tisztította meg a tradíciót. Ez a kérdőre vonás sok magát katolikusnak mondó hívő vagy közösség életét is bírálja. Nem csupán a hagyományhű katolikus híveknek szól ez, hanem azoknak a közösségnek, akik megpróbálják az ókeresztény egyház életét feléleszteni. A különböző mozgalmak – beleértve sokszor a hagyományhű hívőket is – emberi alapokra épülnek, izmusok és ideológiák csupán. Az Úr azonban nem azt akarja, hogy izmusokban és ideológiákban higgyünk, hanem hogy az Egyház parancsait követve Őbenne bízzunk. 

Hamisan tisztelnek, tanításuk csak emberi parancs

Egyre gyakrabban, és egyre sürgetőbben kell választ adnunk a kérdésre: beleegyezünk-e egy romboló rendszer hazug filantrópiájába (emberszeretetébe), vagy magát a Krisztust követjük gyermeki bizalommal. Igen, hamis istentisztelet van ma nem csak a világban de sokszor az Egyházban is. Ahogy ateista politikusok előszeretettel idézik a Biblia szavait, úgy forgatják ki azok, akik egy új világvallás létrehozásán dolgoznak, vagy abban közreműködnek. Mindezek a szándékok emberi gondolatok, melyek az embert helyezik a középpontba, letaszítva Istent az Őt megillető helyéről, lealacsonyítva Őt a filantrópia szolgájává. 

A szívből törnek elő a gonosz gondolatok

Isten minden parancsa, az összes szentség, a szentelmények arra szolgálnak, hogy megóvják az embert a bűntől, és Önmaga szeretetközösségébe kapcsoljon bennünket. Krisztus eltörtölte a kiüresedett zsidó szokásokat, rámutatott, hogy a parancsok közül Isten és az emberszeretet a legfontosabb. Ezeknek a megtartása pedig azon múlik, hogy mennyire engedjük Istent az Ő misztikus, titokzatos erejével működni. Nem emberi kitalációk, pszichológiai trükkök, önmanipuláció, hanem csakis a kegyelem, a szentségek, az imádság alakíthat át bennünket. 

Olvasmány Jeremiás próféta könyvéből (Jer 7,1-7)
Ezt a szózatot intézte az Úr Jeremiáshoz: Állj ki az Úr házának kapujába és hirdesd ott ezt az üzenetet! Mondd: Halljátok az Úr szavát, Júda népe mindnyájan, akik beléptek e kapukon, hogy az Urat imádjátok! Ezt üzeni a Seregek Ura, Izrael Istene: Javítsátok meg utaitokat és tetteiteket, akkor majd veletek lakom ezen a helyen. Ne bízzatok az ilyen hazug beszédekben: „Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma.” Mert ha jobbak lesztek életmódotokban és tetteitekben; ha jog szerint bántok egymással; ha nem nyomjátok el az idegent, az árvát és az özvegyet; ha nem ontotok ártatlan vért ezen a helyen, és nem szegődtök idegen istenek nyomába a saját vesztetekre, akkor veletek lakom majd ezen a földön, amelyet régtől fogva atyáitoknak adtam, mindörökre.

Javítsátok meg utaitokat és tetteiteket
A próféta szava mindig botrányos, hiszen megbotránkozik az ember az új gondolaton, mely eltér a közvélemény gondolatától. A próféta üzenete mindig egy magasabb létrendre hívja meg az embert, amelyet általában szívesen veszünk. Ugyanakkor a próféta ítéletet is mond a jelenlegi helyzetről, azokról a tettekről, melyeket tudatlanul, meggondolatlanul viszünk végbe. A botrányt tehát nem az okozza, hogy mire buzdít a próféta, hanem hogy milyen módon ítéli meg a jelenlegi siralmas helyzetet. 

Ne bízzatok az ilyen hazug beszédekben
A próféta tehát kimondja a legfájdalmasabb dolgot: az igazságot. Jelenleg hazug beszédekben bíztok! Szívesen hisztek ezeknek a beszédeknek, mert ezek a beszédek könnyebb utakat mutatnak. „Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit.” (Zsid 4,12) Többen említettétek már, hogy amit mondunk „kemény beszéd”. Igen! A prófétai szó, Krisztus szava az embert kétélű kardként akarja elvágni a rossztól, gondolkodásra késztet, nyugtalanná tesz, és végül cselekvésre kényszerít.  

Veletek lakom majd ezen a földön  
Jelenleg idegen istenek után szegődik sok püspök, pap, és hívő. Ők azok, akik a pénz, a politikai hatalom, a személyes hatalomvágy, a demokratikus megfelelés, az értéksemlegesség, a filantrópia, a földi boldogság, az egészség hamis isteneit imádják. Lehet szerencséje az ilyen embernek, lehet sikeres, elismert, okos, népszerű itt a földön az ilyen hívő, de Isten nem fog vele lakni, mert így becsapná az adott embert. A próféta szavára elindulni szabadság, Istennel való különleges egyesülés. Kívülről nem tűnik népszerűnek, nem övezi gyors siker a hitet, a radikális döntést, de a megtérő ember számára ez a döntés maga a paradicsom, ahol Istennel egy közösséget alkothat.   

Olvasmány a Számok könyvéből (Szám 20,1; 3,6-13.)

Mózes és Áron azonban eltűntek a közösség szeme elől, odamentek a megnyilatkozás sátorának bejáratához és arcra borultak. Megjelent nekik az Úr dicsősége, s az Úr így szólt Mózeshez: „Fogd a botot, gyűjtsd egybe a közösséget, te és testvéred, Áron, és parancsoljátok meg a szemük láttára a sziklának, hogy adjon vizet. Fakassz vizet a sziklából, s igyon a közösség jószágával egyetemben.” Mózes elvette a botot az Úr színe elől, ahogy parancsolta neki. Mózes és Áron a szikla elé hívták egybe a népet, majd Mózes megszólalt: „Halljátok hát, ti lázadók! Tudunk nektek vizet fakasztani ebből a sziklából?” Ezzel fölemelte Mózes a kezét és kétszer ráütött a sziklára. Bőséges víz fakadt belőle, s ivott a közösség jószágával együtt. Az Úr azonban így szólt Mózeshez és Áronhoz: „Mivel nem hittetek nekem, s nem dicsőítettetek meg Izrael fiainak szeme láttára, nem vezethetitek el ezt a népet arra a földre, amelyet majd adok nekik.” Ezek Meriba vizei, ahol Izrael fiai pörlekedtek az Úrral, ő pedig kinyilvánította szentségét.

Fakassz vizet a sziklából  

A választott népnek vízre volt szüksége a pusztában, különben meghal. A sivatagban pedig emberi szempontok alapján nincs víz. Hogy lehet az, hogy Isten vizetlen és puszta helyre vezette az ő legdrágább kincsét, a választott népet?! Úgy, hogy csodásan gondoskodott róla akkor is, amikor ők elfordultak tőle. A választott népnek nem volt más választása, a pusztába kellett menekülniük. Vajon mi mennyire bízunk Istenben, aki szintén a pusztába vezet bennünket? 

Halljátok hát, ti lázadók

Egész keresztény életünk vezérmotívuma, hogy Isten gazdagságát, kegyelmét nem emberi szempontok alapján, nem a fizika és a tudomány törvényeinek megfelelően keressük, hanem ott, ahol hitünk szerint lennie kell. Nagyböjti lelkigyakorlatunk erről a döntésről szól. Hiszem-e hogy a látás kegyelmét, az élő vizek forrását csak a kristálytiszta katolikus hitben és életben kaphatom meg? Ez az időszak valóságos kivonulás számunkra is, hiszen nem a húsosfazekakat választjuk, hanem a pusztában az Istennek való kiszolgáltatottság útját szeretnénk járni.  

Nem vezethetitek el ezt a népet  

A csodát ott keressük, ahol a szakemberek, az orvosok, a tudósok és pénzemberek hatalma véget ér. Ilyen módon a csoda is egy eszközzé válik, mint egy gyógyszer vagy mint egy segély. A választott nép sem vonulhatott be az ígéret földjére csak akkor, amikor megtisztult, amikor megtanult bízni Istenben. A nagyböjti időszak arról is szól, hogy meg kell tisztulnunk az elvárásainktól, a hamis életfelfogásunktól, a hamis egyházképünktől. Amíg ez nem történik meg, nem megy végbe bennünk, Isten nem vezet el bennünket az földre melyet azoknak választott, akik szeretik őt. 

Evangélium Szent János szerint (Jn 8,1-11)

Jézus kiment az Olajfák hegyére, majd kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köré sereglett, s ő leült és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, s vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön, ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középütt álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”

Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek  

Senkinek semmi joga nincs arra, hogy a bűnöket eltörölje, hogy egy adott cselekedetet bűnnek vagy erénynek nevezzen. Csak Isten tehet ilyet. Beismerni bűneinket még a magunk számára is félelmetes, sokszor hátborzongató. A szentek nagyon sokat sírtak saját bűneik miatt, mert minél közelebb kerülünk Istenhez, annál jobban látszik, mennyire véges, szűkös a mi gondolkodásunk. A bűn tehát fájdalmas valóság az ember számára, s akkor még inkább, ha a társadalom, a közösség eltaszítja magától a bűnöst ezzel még mélyebbre taszítva őt. Ma inkább a másik véglettel találkozunk, a közösség inkább felmenti a bűnösöket mondván, nem is bűn, amit elkövetett. 

Jézus maradt ott a középütt álló asszonnyal

Jézus nem úgy irgalmas, hogy nem nevezi nevén a bűnt. A megérintett, bűnös emberhez oda akar lépni, vele akar lenni, hogy ne egy ideológia, hanem a személyes találkozás által gyógyuljon, ki szabadulni akar. Minden szentgyónás előtt erre a jelenetre kellene gondolnunk. Kinek van hatalma megbocsátani a bűnöket? Kinek van képessége arra, hogy megérintve lelki sebeinket meg is gyógyítsa azokat? Nekünk is ott kell maradni kettesben Jézussal, hogy ő legyen az, aki kimondja: nem ítéllek el.

Menj, de többé ne vétkezzél

Minőségi változás következik be az ember életében akkor, ha megfogadja ezt a tanácsot, megtartja ezt a parancsot. A gyónás nem csak a bűnöket törli el, de segít bennünket a bűn elleni küzdelemben is. Nem akkor kell gyónni, miután mindent elrendeztünk, hanem akkor, amikor a legmélyebb ponton vagyunk, amikor reménytelennek tűnik a változás. Krisztus szavára csodák történnek, sőt fiúi mivoltában maga a teremtés is megtörténik általa. Tehát a pap szavára, mely Krisztus szava: bennünk is csodák történnek, a bűn elleni küzdelemben új erőre kaphatunk.  

Evangélium Szent János szerint (Jn 6,1-15)

Jézus ezután átkelt a Galileai-tavon, Tibériás taván. Nagy tömeg követte, mert látták a betegeken végbevitt csodajeleket. Jézus fölment egy hegyre, s ott leült a tanítványaival. Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus körülnézett, és látta, hogy nagy sereg ember tódul hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt azért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog végbevinni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Azon a részen sok fű volt. Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint ötezren. Jézus ekkor kezébe vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek, s ugyanígy a halból is adott, amennyit csak akartak. Amikor jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Bizonyára ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világba.” Jézus észrevette, hogy körül akarják venni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, azért visszament a hegyre, egyedül.

Evangélium Szent János szerint (Jn 2,13-25)

A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: „Emészt a házadért való buzgalom.” A zsidók azonban szót emeltek, ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?” Jézus azt válaszolta: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.” A zsidók ellene vetették: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt újjáépítenéd?” De ő saját teste templomáról beszélt. Amikor föltámadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek ezekre a szavakra, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak. Akkor, amikor húsvét ünnepe alkalmával Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, sokan hittek benne, mert látták a csodákat, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, s nem szorult rá, hogy bárki is felvilágosítsa az emberről. Tudta, mi lakik az emberben.

Vigyétek innét ezeket

Mennyi olyan dolgot cipelünk magunkkal melyektől meg kellene szabadulnunk! Dédelgetjük a sérüléseinket, sebeinket, szeretünk panaszkodni a fájdalmainkra, kérkedünk a nehézségeinkkel. Nem feltétlenül a baráti kör előtt tesszük mindezeket, de önmagunkról alkotott képünkben ezek mind-mind jelen vannak. Mennyi dolog van, amitől a mostani templomokat is meg kellene tisztítani! Olyan dolgok, melyek csak önmagába zárják a közösséget, a hívő embereket, olyan imádságok, szertartások, melyek méltatlanok a legtisztább szeretet, Krisztus szemlélésére. Krisztus bennünket az Egyházat is, és bennünket is meg akar ezektől tisztítani. 

Emészt a házadért való buzgalom

Az öröm vasárnapja utáni héten az Egyház, mint az új választott nép értelmezi magát. Hálásnak kell lennünk, hogy az Anyaszentegyház tagjaivá válhattunk. A kegyelmek, a lelki erő ezer meg ezer forrása itt van számunkra. Az Egyház maga a kikövezett, biztos út, mely az örök boldogságba visz! A templom és benne a liturgia ezt az Egyházat jeleníti meg a maga dogmatikájával, misztikájával, tanszcendens irányultságával. Minden hívő embernek fájdalmas, ha a hitét, az Egyházát, a templomát, a liturgiáját csorbítja valamely eszme, divat vagy hatalmi törekvés. Célunk az örök élet, és ez a forrása az Isten házáért való buzgalmunknak. 

Tudta, mi lakik az emberben

A templom megtisztítása Jézus talán legradikálisabb cselekedete. Bár nem mondhatjuk, hogy nem érdekelte, hogy kit bánt meg, vagy milyen érdekeket sért ezzel, Jézust az érdekelte elsősorban, hogy kikben tud hitet ébreszteni ezáltal. Bosco Szent János azt mondja: egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel. Néha azonban a gyermeknek is kell a fenyítés, ahogy nekünk is szükségünk van rá, hogy határozottabban a fejünkre koppintson valaki. Ő tudja mi lakik az emberben, tudja, hogy néha a radikális prófétai cselekedetek a célravezetőek. Kimondani és megtenni azt, amit az igazság, a szeretet megkövetel – ez a Krisztusi út, ez a mi utunk. 

Evangélium Szent János szerint (Jn 7,14-31)

Amikor már eltelt az ünnep fele, Jézus fölment a templomba, és tanított. A zsidók csodálkozva mondogatták: „Hogy ismerheti így az Írásokat, amikor nem is tanulta?” Jézus így felelt nekik: „Tanításom nem tőlem való, hanem attól, aki küldött. Aki készen van rá, hogy teljesítse akaratát, meggyőződhet róla, vajon Istentől való-e ez a tanítás, vagy csak magamtól beszélek. Aki magától beszél, a saját dicsőségét keresi. Aki azonban annak dicsőségén munkálkodik, aki őt küldte, az igaz, s nincs benne hamisság. Hát nem adott nektek Mózes törvényt? Mégsem tartja meg egyiketek sem a törvényt. Miért törtök az életemre?” „Te ördögtől megszállott – szólt közbe a nép -, ugyan ki tör az életedre?” Jézus azonban folytatta: „Egyetlen egy tettet vittem végbe, s mindnyájan megütköztök rajta. Mózes parancsot adott a körülmetélésre – bár nem Mózestől eredt, hanem az ősatyáktól -, és szombaton is elvégzitek a körülmetélést. Ha tehát szombaton is körülmetélkedhet az ember, hogy Mózes törvénye csorbát ne szenvedjen, miért acsarkodtok ellenem, amiért egy embert meggyógyítottam szombaton? Ne látszatra ítéljetek, hanem igazságosan ítéljetek!” A jeruzsálemiek közül néhányan megjegyezték: „Ugye, ez az, akit halálra keresnek? S mégis teljesen nyíltan beszél, s nem szólnak rá semmit. Csak nem győződtek meg róla az elöljárók, hogy ő a Messiás? Róla tudjuk, honnét származik, a Messiásról azonban, ha eljön, senki sem fogja tudni, honnan való.” Jézus a templomban tanítva ezt felelte rá: „Igen, ismertek, és azt is tudjátok, honnan való vagyok, noha nem magamtól jöttem, hanem az Igaz küldött, akit ti nem ismertek. Én azonban ismerem, mert tőle vagyok és ő küldött.” Erre el akarták fogni, de senki sem vetett rá kezet, mert még nem érkezett el az órája. A népből sokan hittek benne. „Hát több csodajelet visz végbe, ha eljön a Messiás, mint amennyit ez végbevitt?” – kérdezgették.

Aki magától beszél, a saját dicsőségét keresi

Az mai napon az egyházias lelkület újabb oldalát tárja elénk a liturgia, méghozzá a világgal való párbeszéd veszélyeit. Amíg a világ felé küldetése van az Egyházak, – hiszen el kell mennünk az egész világra, – a világtól távol is kell maradni, nem szabad hozzá hasonlóvá válni. Ez a kettősség nagyon megnehezíti az Egyház dolgát és a mi életünket is. Örül az ember ha sikeres, de nem a sikert kell keresni, hanem azt az akaratot, mely sikerre képes vinni az embert. Nem a sikerért küzdünk, hanem mert Istennek ez az akarata, melyet a lelkiismeretükön keresztül közöl velünk. A világ ezzel szemben a sikert, saját dicsőségét keresi, hiszen nem szolgál senkinek.  

Ne látszatra ítéljetek, hanem igazságosan 

Akik látszani akarnak valaminek, azokat Isten megalázza. Egy látszat világban élünk. Az Egyház ma látszani akar, de sokszor nincs mögötte tartalom. Tetszeni akar a világnak, és ezzel szükségszerűen elszakad az Atyától. Nagyon fontos, hogy ne törődjünk azzal a világgal, ami csupán látszat szerint ítél. Életünk gyökerében – a teremtő Istenben – kell jelen lennünk, nem pedig azokon a fórumokon, ahol a felületes világ ömleszti ránk a maga sekélyes énközpontú istentelenségét. Magányt okoz ez? Sokkal inkább mélyebb kapcsolatra talál az ember azáltal, ha elszakad a közvélekedéstől, a trendektől, a tetszeni akarástól. 

Az Igaz küldött, akit ti nem ismertek  

A mennyei Atya látja a látszat mögötti valóságot, mert ő maga az Igazság. A világ nem ismeri, mert ha megismerné meg kellene változnia. Az ősbűn óta megvan az ellentét a világ és Isten között. Mi, akik ismerjük, szükségszerűen külön kell válnunk a világtól. Ha érezzük magunkban a vágyat, hogy a világnak megfeleljünk, vagy a világhoz hasonlóvá váljunk, akkor a nagyböjti időszakban érdemes jobban megismerni Istent: szentek életét, írásait, prédikációkat, könyveket olvasni. A bűn elleni küzdelemben, a világtól való eltávolodásban az Isten ismerete nagy fegyvertény. 

Evangélium Szent Lukács szerint (Lk 7,11-16)

Történt, hogy Naim városába ment. Vele tartottak tanítványai és mások is igen sokan. Amikor a város kapujához közeledett, egy halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Elég nagy tömeg kísérte a városból. Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve és megszólította: „Ne sírj!” Aztán odalépett a koporsóhoz, és amint megálltak, akik vitték, megérintette, s így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és elkezdett beszélni. Ekkor átadta anyjának. Mindnyájukat elfogta a félelem, és magasztalták Istent ezekkel a szavakkal: „Nagy prófétánk támadt”, és: „Meglátogatta népét az Isten.”

Egy özvegyasszony egyetlen fia

A feltámadás, az áldozat, a Anyaszentegyház belső életének előképe ez az esemény. Egy özvegyasszony számára az egyetlen fiú olyan, mint az Atya és Fiú közötti szentháromságos kapcsolat a Szentlélekben. A legértékesebb kapcsolat, a legmélyebb szeretet köti össze őket. Az anya és gyermeke között nem csak testi, hanem lelki kapocs is van, ezért hívják a szülőket társteremtőnek. A teremtés pillanatában születik meg a tiszta tradíció: az élet továbbadása, mely születésről születésre továbbadódik. Minden élet Istentől ered, tehát legtisztább ajándékunk Istentől maga az élet. Innen az életáldozat értéke, és magasztossága. Nincs nagyobb szeretete annak, mint aki életét adja barátaiért. 

Megesett rajta a szíve  

Ahogy Mária özvegyként el fogja veszíteni egyszülött fiát, úgy ez a jelenet is hasonló fájdalmat hordoz magában. Jézusról többször megemlíti a szentírás, hogy megesik valakin a szíve. Az érzékeny, hívő ember képes együttérezni: együtt szenvedni, együtt örülni egy másik emberrel. A Fiú egészen emberré lett, azaz minden nemű fájdalmat és a szent örömöt is megtapasztalta. Fájdalmunkban, nehézségünkben tehát teljesen együtt tud velünk érezni: nem egy távol álló istenséggel kell kapcsolatot teremtenünk, hanem valakivel, aki egy volt közülünk, aki pontoson tudja, mit jelent embernek lenni.  

Ifjú, mondom neked, kelj föl!

Ahogy Isten szavával teremtette a világot, úgy Krisztus szavával támasztja fel ezt a fiút. Megérinti, és annyit mond: „Kelj fel!”. Szavára engedelmeskedik az élet és a halál, és a fiú újra él. Krisztus ezt a hatalmat adta át az apostoloknak, és rajtuk keresztül a papságnak. A szentségek kiszolgáltatása alkalmával a gesztusok és a szavak ezzel a teremtő erővel bírnak. Az Anyaszentegyház Krisztus misztikus testeként élet és halál ura, imáival megnyitja a mennyet, eltörni a bűnöket és ezzel új és örök életet ad.   

Evangélium Szent János szerint (Jn 11,1-45)

Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában volt egy beteg, Lázár. Ez a Mária kente meg az Urat olajjal és törölte meg a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. A nővérek megüzenték neki: „Uram, akit szeretsz, beteg.” Ennek hallatára Jézus azt mondta: „Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia.” Jézus szerette Mártát, a nővérét Máriát és Lázárt. Amikor meghallotta, hogy beteg, két napig még ott maradt, ahol volt, s akkor szólt a tanítványoknak: „Menjünk vissza Júdeába!” „Mester – felelték a tanítványok -, most akartak ott megkövezni a zsidók és újra odamész?” Jézus így válaszolt: „Nem tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát. Aki azonban éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága.” Aztán így folytatta: „Barátunk, Lázár elaludt, de elmegyek és fölébresztem.” „Uram, ha alszik, akkor meggyógyul” – felelték a tanítványok. Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt hitték, hogy alvásáról beszélt. Ezért Jézus világosan megmondta nekik: „Lázár meghalt. Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!” Tamás, akit melléknevén Didimusznak hívtak, így szólt a többi tanítványhoz: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban volt. Betánia Jeruzsálem közelében feküdt, mintegy tizenöt stádiumnyira. Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy testvérük miatt vigasztalják őket. Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. „Uram – szólította meg Márta Jézust -, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.” „Tudom, hogy feltámad – mondta Márta -, majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” „Igen, Uram – felelte -, hiszem, hogy Te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.” E szavakkal elment és hívta nővérét, Máriát. Halkan szólt neki: „Itt a Mester és hívat.” Ennek hallatára Mária gyorsan fölkelt és odasietett hozzá. Mert Jézus még nem ért le a faluba, hanem ott volt, ahol Mária találkozott vele. Amikor a zsidók, akik ott maradtak vele a házban és vigasztalták, látták, hogy Mária gyorsan feláll és elsiet, utánamentek. Azt gondolták, hogy a sírhoz megy sírni. Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta, e szavakkal borult a lába elé: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem.” Amikor látta, hogy sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült. „Hova tettétek?” – kérdezte megindultan. „Gyere, Uram – felelték -, és nézd meg!” Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette!” Némelyek azonban így vélekedtek: „Ha a vaknak vissza tudta adni a szeme világát, azt nem tudta volna megakadályozni, hogy ne haljon meg?” Jézus szíve mélyéig megrendült, s odament a sírhoz, amely egy kővel eltorlaszolt barlang volt. „Hengerítsétek el a követ!” – szólt Jézus. De Márta, az elhunyt nővére tiltakozott: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus így felelt: „Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?” Erre elhengerítették a követ, Jézus pedig az égre emelte tekintetét és így imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Tudom, hogy mindig meghallgatsz. Csak a köröttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: te küldtél engem.” E szavak után hangosan beszólt: „Lázár, jöjj ki!” S a halott kijött. Lába és keze be volt pólyázva, az arcát meg kendő födte. Jézus szólt nekik: „Oldjátok fel, hogy tudjon járni.” A zsidók közül, akik fölkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne.

Uram, akit szeretsz, beteg

Korunk alapbetegsége a magány. Az individuális világ kivívta magának a szabadságot, de semmit nem tud vele kezdeni. A társadalom számos rétegének azonban ez nem tudatos döntése volt, hanem csupán annyit éreznek, hogy elmagányosodtak. Miért? Mert a társadalom, amiben élnek, amibe belesimulnak eltörölte az ember gyökereit, a múltat, a célokat, teremtett világ részeként való önértelmezést. Kihez fordulhat egy ilyen ember, amikor bajban van? Nem marad más csak a végtelen magány, bizonytalanság, a nyomasztó aggódás. Az Anyaszentegyház szerepe ebben az időben felértékelődhetne, hiszen általa Krisztus az, aki mindig, minden körülmények között velünk van, hozzá bármikor, bátran fordulhatunk, szentségeivel, szentelményeivel, misztikus kegyelemáradatával soha el nem hagy bennünket. 

Hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia

Ha valaha véget ér ez a járvány, ha valaha visszatérhetünk a régi életmódunkhoz, hogy fogjuk értékelni az elmúlt időt? Mint Isten megnyilvánulásának kegyelmi idejét? Vagy mint az időt, amikor az ember saját kezébe véve sorsát megmenti önmagát? Minden nehézség, szenvedés alkalom arra, hogy Isten megdicsőüljön, hogy az ő segítségét kérve, felkészülve az ő kegyelmének befogadására, megtapasztalja az ember a Gondviselést. A szenvedésben egészen nyilvánvalóvá válik az ember gyengesége, és Isten hatalma. 

Hengerítsétek el a követ

Azaz lépjetek be a cselekvő Isten jelenlétébe, abba a térbe ahol nem az emberi okoskodás, törekvések és célok működtetik a dolgokat, hanem csak és kizárólag Isten szeretete és igazsága. Ebben a „sírboltban”, erőtérben éli az életét a megkeresztelt ember. A modernizált egyház pedig ezt a sírboltot zárja be, és hagyja maga mögött, eltörölve ezzel Isten hatalmát, kegyelmi hatósugarát, cselekvését. „Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa” mondjuk mellaksunkat háromszor megütve, elhengerítendő a követ, amely elzár bennünket a tértől, lelki állapottól, melyben Isten cselekszik.  

Olvasmány Izajás próféta könyvéből (Iz 49,8-15)

Ezt mondja az Úr: A kegyelem idején meghallgatlak, és az üdvösség napján megsegítelek. Én teremtettelek, és én teszlek meg a nép szövetségesévé. Helyreállítom az országot, és kiosztom a pusztává lett örökséget. A foglyokhoz így szólok: „Gyertek ki!” A sötétben ülőkhöz meg: „Gyertek a napvilágra!” Minden út mentén legelhetnek majd, és minden halmon legelőt találnak. Nem éheznek és nem szomjaznak, forró szél nem éri, s nap sem égeti őket. Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, s a vizek forrásaihoz tereli őket. Minden hegyet úttá teszek nekik, és feltöltöm az ösvényeket. Nézzétek, ezek messze távolból jönnek, azok északról és nyugatról, amazok meg Szinim földjéről. Zengjetek dicséretet, egek, és ujjongj, te föld! Hegyek, daloljatok örömötökben! Mert az Úr megvigasztalja népét, és megkönyörül szegényein. Így panaszkodott Sion: „Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!” De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad.

Gyertek a napvilágra

A régi rítusú mise iránya, a kelet felé fordulás szépen fejezi ki, hogy mennyi fényt kap mindaz, aki hitében aláveti magát Krisztus tanításának. Az Anyaszentegyház teológiájának egy nagy részét Aquinói Szent Tamással az élen a „sötétnek” csúfolt középkorban fogalmazták meg. Eljön majd az az idő, amikor a mi korunkat fogják a legsötétebb kornak tekinteni. Soha nem volt még akkora szükségünk a fényre, a világos tanításra, mint most. A tanítást nem elég csupán megkapni, azt be is kell fogadni. Ez a befogadás, a fényre való kivonulás pedig egy lelki folyamat. Imádkoznunk kell azért, hogy ne csak az értelmünk, de a szívünk is megnyíljon az igaz tanításra. 

Minden hegyet úttá teszek  

Nem szabad beleragadnunk abba a nézőpontba, hogy a világon szinte minden az ellen van, hogy hívőként a világosság fiaivá váljunk, és ennek tudatában éljünk. Az Anyaszentegyházban működő kegyelmekkel legyőzhetjük a sötétséget. A Szentháromságos Egy Isten, az angyali karok, a szentek mind-mind velünk vannak. A bennünk felmerülő lelki akadályokon, a körülöttünk lévő lefelé húzó erőkön, az Egyházat támadó sötétségen általuk, az ő segítségüket kérve úrrá lehetünk. Minden hegyet: akadályt, kísértést, támadást úttá tesz Isten kegyelme azoknak, akik az ő segítségét hívják. 

Hegyek, daloljatok örömötökben  

Az Egyház tagjaként a keresztény hívő ember ebben a hitben valódi életörömre tehet szert. Érzelmi állapotunk ingadozik, hiszen napról napra rengeteg nehézséggel kell szembenéznünk. Amikor azonban az imában a Szentháromság elé állunk, lelki szemeinkkel szemléljük Isten hatalmát, jóságát, igazságosságát, részesülünk a mennyország örömében is. Nekünk magyaroknak, akik „sírva vigadunk” ez egy különös adomány. Minden nehézség ellenére élünk, itt vagyunk, és belekapaszkodhatunk az ég és föld Urába. 

Evangélium ✠ Szent János szerint (Jn 8,46 – 59)

Evangélium Szent János szerint (Jn 7,32-39)

A farizeusoknak fülükbe jutott, hogy a nép titokban így beszél róla. Ezért a főpapok és a farizeusok elküldték szolgáikat, hogy fogják el. Ekkor Jézus azt mondta: „Már csak rövid ideig vagyok veletek, aztán visszatérek ahhoz, aki küldött. Keresni fogtok, de nem találtok, mert ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek.” Erre a zsidók tanakodni kezdtek: „Vajon hová akar menni, ahol nem találjuk meg? Csak nem a szórványban élő görögökhöz készül, hogy tanítsa őket? Mit jelent, amit mondott: Keresni fogtok, de nem találtok, s ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek?” Az ünnep utolsó, nagy napján Jézus a templomban volt és fennhangon hirdette: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.” Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek. A Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus.

Már csak rövid ideig vagyok veletek

A nagyböjt ezen időszakában egészen konkréten készülünk Krisztus kereszthalálának megünneplésére. Egész nagyböjti lelkigyakorlatunk célja és értelme, hogy lelkileg is megérkezzünk a Golgotára. Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy Krisztus Urunkkal csak a szenvedésben találkozhatunk ezen a földön, csak szenvedés, a Golgota hegye által egyesülhetünk maradéktalanul.

Keresni fogtok, de nem találtok

Sokan más utakon akarják megtalálni az Urat. A szentek és az egész Anyaszentegyház tanítása arról szól, hogy nem mehetünk be a mennyek országába, csak a Kereszt által. Mindenki, aki máshol keresi a Megváltót lépre csalva találja magát. Hányszor szeretnénk könnyebb utakat választani, egyszerűbb megoldásokat találni életünk problémájára!

Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék

Ha problémáinkban, szenvedéseinkben az Urat hívjuk segítségül, az ő szenvedésében, Szentséges Vérében kell Őt keresnünk. Szomjúságunkra, betegségeinkre egyedül Krisztus Vére az ital, az gyógyír. Az Eucharisztiában tehát szomjúságunkat és maga az Úr Krisztus szenvedése csillapítja. Most ezekben a nehéz napokban különösen is imádkozzunk a testvéreinkért, akik, betegségben szenvednek, hogy Krisztus szenvedésével egyesülve találjanak testi és lelki enyhületet. 

Evangélium Szent János szerint (Jn 7,1-13)

Evangélium Szent János szerint (Jn 10,22-38)

A templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon csarnokában. A zsidók körülvették, és kérdezték tőle: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan.” „Mondtam már nektek – felelte Jézus -, de nem hiszitek. A tettek, amelyeket Atyám nevében végbeviszek, tanúságot tesznek mellettem. Mégsem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. A juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki. Atyám adta őket nekem, s ő mindenkinél nagyobb: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. S én és az Atya egy vagyunk.” A zsidók újra köveket ragadtak, s meg akarták kövezni. Jézus megkérdezte tőlük: „Láthattátok, mennyi jót vittem végbe Atyám erejéből. Melyik jótettemért akartok megkövezni?” „Nem jótettedért kövezünk meg – felelték a zsidók -, hanem a káromlásért, azért hogy ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus folytatta: „Hát nincs megírva törvényetekben: Én mondtam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondta, akikhez az Isten szólt, és az Írás nem veszítheti érvényét, akkor hogy vádolhatjátok káromlással azt, akit az Atya megszentelt és a világba küldött, azért mert azt mondtam: Isten Fia vagyok? Ha nem Atyám tetteit viszem végbe, ne higgyetek nekem. De ha azokat viszem végbe, akkor ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és értsétek: az Atya bennem van s én az Atyában vagyok.”


Meddig tartasz még bizonytalanságban minket?

Mindig van másik út. Az ember szabad akaratából szeretheti Istent: azaz választhatja a hit útját, vagy szabad akaratából elutasíthatja azt. A mai világ a szabadság jegyében minden devianciára áldását adja. Ezzel tulajdonképpen azt állítja, hogy az embernek nincs szabad akara, hiszen muszáj követnie hajlamait. Isten türelme bőséges, bármikor megtérhetünk hozzá, mindazonáltal soha nincs az embernek teljes bizonyossága róla.

Nem vagytok juhaim közül valók

Aki azonban rosszul teszi fel a kérdést Istennel kapcsolatban, soha nem válik az ő nyájának tagjává. Ha valóban ő a Messiás, változtatnál-e eddig életeden? Aki Jézussal közösségben akar élni, ezt a kérdést kell feltennie. Azok, akik majd felszólítják: „szállj le a keresztről és hiszünk neked”, soha nem nem fognak megtérni, soha nem lesznek Isten gyermekei.

Én mondtam: istenek vagytok?

Mi, keresztény emberek telhetetlenek kell, hogy legyünk. Ahogy Jézus utalt rá: mi vagyunk azok, akik még jobban szomjazunk utána, akik nem nem elégedünk meg féligazságokkal, félistenekkel, fél élettel, fél megváltással. Istenek vagyunk, azaz meg akarunk dicsőülni az örökkévalóságban. Számunkra a kereszt útja csak ebben a vágyakozásban nyeri el értelmét. Nem érhetjük be kevesebbel.

Evangélium Szent Lukács szerint (Lk 7,36-50)
Egy farizeus meghívta, hogy egyék nála. Betért hát a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy a farizeus házában van vendégségben, alabástrom edényben illatos olajat hozott. Megállt hátul a lábánál, és sírva fakadt. Könnyeit Jézus lábára hullatta, majd hajával megtörölte, elárasztotta csókjaival, és megkente illatos olajjal. Mikor ezt a farizeus házigazda látta, így szólt magában: „Ha próféta volna, tudná, hogy ki és miféle az, aki érinti: hogy bűnös nő.” Jézus akkor hozzá fordult: „Simon, mondanék neked valamit.” Az kérte: „Mester! Hát mondd el!” „Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Nem volt miből fizetniük, hát elengedte mind a kettőnek. Melyikük szereti most jobban?” „Úgy gondolom az, akinek többet elengedett” – felelte Simon. „Helyesen feleltél” – mondta neki. Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s nem adtál vizet a lábamra. Ez a könnyeivel áztatta lábamat, és a hajával törölte meg. Csókot sem adtál nekem, ez meg egyfolytában csókolgatja a lábam, amióta csak bejött. Aztán a fejemet sem kented meg olajjal. Ez meg a lábamat keni illatos olajával. Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeretett. Akinek kevés bűnét bocsátják meg, az csak kevéssé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bűneid bocsánatot nyernek.” A vendégek összesúgtak: „Ki ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” De ő ismét az asszonyhoz fordult: „A hited megmentett. Menj békével!”

Élt a városban egy bűnös nő

Tudjuk, hogy lelkünkért ádáz küzdelem folyik a szellemi világban. Egy bűn is képes megnyomorítani egy ember életét, egy bűn is képes a kárhozatba taszítani a lelkünket. A bűnnek ára van, a bűnért fizetnünk kell a sátánnak, és előbb-utóbb a lelkünket kéri. A bűnös nő toposza a nyilvánosságban rejlik, azaz nem a bűneiért közösítik ki, hanem mert bűneit a nyilvánosság előtt is felvállalja. Isten előtt azonban minden lélek nyitott könyv, lelkünk önmagunk számára is eltitkolt bűneit ő látja igazán. 

Könnyeivel áztatta lábamat, és a hajával törölte meg

A „bűnös nő” és a „tékozló fiú” az, akinek megadatik a kegyelem, hogy felismerje bűnösségét, meglássa bűneinek undorító mivoltát, következményeinek súlyos visszafordíthatatlanságát. Ahogy a szentek Isten-keresésétől is visszariadunk, hiszen botrányos számunkra a szellemi világ ádáz küzdelme, úgy a megtérés, a bűnökön való mélységes siránkozás is megrémiszti az embert. A nagyböjt végéhez közeledve azonban nem spórolhatjuk meg a megtérésnek a liturgikus formáját sem, azaz el kell mennünk gyónni, meg kell alázni magunkat, és széttárt kézzel, a porból kell szemlélni, ahogy a legnagyobb Úr, Jézus Krisztus felemel bennünket. 

Evangélium Szent János szerint (Jn 11,47 – 54)

Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és megkérdezték: „Mit tegyünk? Ez az ember nagyon sok csodát tesz. Ha tovább tűrjük, mindnyájan hinni fognak benne, aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket is, népünket is.” Egyikük, Kaifás, aki abban az évben a főpap volt, így vélekedett: „Nem értitek a dolgot! Nem fogjátok fel, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon.” De ezt nem magától mondta, hanem mint főpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért, s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Ettől a naptól eltökélt szándékuk volt, hogy megölik. Jézus ezért nem járt többé nyíltan a zsidók között, hanem visszavonult a puszta szélén fekvő egyik városba, Efraimba, és ott tartózkodott tanítványaival.