Az alattvalók kötelességei az államhatalom képviselőivel szemben

Az alattvalói alárendeltség törvényét, mely főképp a tiszteletet, engedelmességet és hűséget zárja magában, nemcsak a természetjog, hanem Isten kinyilatkoztatott igéje is sürgeti: „Minden lélek engedelmeskedjék a felsőbb hatalmasságoknak, mert nincs hatalmasság, hanem csak Istentől…” (Róm 13,1)

1. A tisztelet, amellyel az Istentől származó méltóságnak tartozunk, megköveteli, hogy az államfőt rangjának megfelelőn nagyra becsüljük. E tisztelet arányosan azokat is megilleti, akik az államfőtől kapott hatalommal s tekintéllyel neki az ország kormányzásában segédkezet nyújtanak.

Vétkezik tehát az alattvaló, aki az államfőt becsmérli, megveti, történjék ez akár belsőleg, akár szóval vagy írásban, akár saját személyében, akár az őt képviselő kormányférfiakban vagy tisztviselőkben.

2. Az engedelmességről, amellyel a kormányzói hatalomnak hódolunk; az apostol azt állítja, hogy azzal az államfőnek s helyetteseinek nem csupán a büntetéstől való félelemből, hanem lelkiismeretből tartozunk. (Róm 13,5)

Hogy azonban valamely törvénynek vagy kormányrendeletnek lelkiismeretben is kötelesek legyünk engedelmeskedni, szükséges, hogy az a) igazságos legyen, b) akár természeténél fogva, akár a hatalom szándéka szerint, valóban bűn terhe alatt is kötelezzen.

Még ha bitorló tartaná is kezében a kormány rúdját, egyébként igazságos, békét s rendet biztosító parancsai, intézkedései előtt meg kell hódolnunk. Tesszük ezt részint a közjó érdekében, részint a jogos fejedelem feltételezett szándéka szerint. De emellett tartózkodnunk kellene ily esetben mindentől, ami a bitorló tekintélyének elismerését jelentené s hatalma megszilárdulását szolgálná.

3. A hűség kizárja a lázadást, forradalmat, amely az egyébként törvényes, de zsarnoki hatalom megdöntését célozza.

Legfőképpen pedig elítélendő a zsarnokgyilkosság, akár magánember, akár néptömeg hajtsa is végre a szentségtörő merényletet.

Mindazonáltal a Gondviselés nem hagyta minden fegyver nélkül az elnyomott népet a zsarnokkal szemben. A leghatalmasabb fegyver az ima. „Láttam népem nyomorúságát és hallottam kiáltását… és tudván az ő fájdalmát, leszállottam, hogy megszabadítsam őt. Népem kiáltása tehát felhatott hozzám és láttam ínségüket, mellyel elnyomatnak…” (Vö. Kiv 3,7–9) Igen, az Istennél kell a sanyargatott népnek menedéket keresnie, mert a forradalom sokkal mélyebb sebeket üt, mint aminőket gyógyítani akar.

Második hatalmas eszköz a zsarnokság ellen az ún. passzív ellenállás, amely abban áll, hogy a zsarnoki igazságtalan törvényeket s parancsokat a tisztviselők nem hajtják végre, az alattvalók nem teljesítik. Ez az eljárás néha szoros lelkiismeretben kötelesség is lehet, ha ti. az igazságtalan parancsok s intézkedések a természettörvénybe, Isten jogaiba ütköznek. Ily esetben „Az Istennek inkább kell engedelmeskedni, mint az embereknek” (ApCsel 5,29), még akkor is, ha emiatt földi javainkat, sőt életünket kellene feláldoznunk. Ha azonban az igazságtalan törvény, rendelkezés tőlünk bűnt nem követel, szabad – sőt bizonyos esetekben kötelességünk lehet annak meghódolni, ha a közjó érdeke azt úgy kívánja.